Vélemények, zenék, hírek, kritikák, értékelések
Ne a lottó reklámra tessék gondolni eme gyenge szóvicc kapcsán, hanem az új Ákos maxira.
BővebbenTudom hogy egyesek talán megdöbbennek amikor látják, hogy egy Uwe Boll filmnek sikerült a kritika rovatba bekerülnie, ahelyett, hogy szétcincálnám a saját kis ötperces időkeretemben.
BővebbenHölgyeim és Uraim! Először is megkérném Önöket, kutassák elő az özönvíz előtti időkből megmaradt VHS-eket, melyeken a "Batman-filmek" gúnynevú alkotások találhatóak, majd egy elegáns mozdulattal hajítsák azokat a kukába, Tim Burtonnel és mesevilágával, valamint Joel Schumacherrel és nevetséges cirkuszi kosztümjeivel együtt.
BővebbenRendhagyó módon most egyszerre 5 albumról is értekezni fogok, ebből 3 a trance világából, 2 pedig a pop mezejéről érkezett hozzám.
BővebbenNem fogunk visszatérni a Bonanza-jubileumhoz, nem kell aggódni/örülni (vérmérséklet szerint), csak ismét egy új mozifilm kritikáját szeretném megosztani a nagyérdeművel.
BővebbenA világhálón olvasható, nem túl kedvező, kritikák hatására elbizonytalanodva ültem be a címben már említett Will Smith mozira, pedig az előzetesek alapján már nagyon vártam rá! Persze nem feltétlenül kell kézpénznek venni, amit mások gondolnak egy filmről, hiszen lehet hogy ami valakinek fércmunka, az másnak a megtestesült remekmű.
BővebbenA kérdés jogos, amíg ezen gondolkozik a Kedves Olvasó, lássunk egy Wanted-filmkritikát, melyet – elítélendő módon – a cikk írójának teljes képregényismeret-hiánya jellemez, s emiatt a filmet önmagában, a szokásos ’hogyan viszonyul a képregény a filmhez’ környezetből kiszakítva vizsgáljuk.
BővebbenKanadáról elég sok dolog beugorhat az ember eszébe: a nemzeti zászlajuk, a lovas rendőreik, egyes South Park részek, Lucky Luke, a magas fenyők, stb.
BővebbenAnnyira sajnálom ezt a szép fehér papírt egy olyan pocsék filmre pazarolni, mint a Szex és New York – ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben, mikor leültem kritikát írni erről a filmről.
BővebbenBár alapvetően az elektronikus műfaj híve vagyok, el kell, hogy mondjam: szeretem a rockzenét.
BővebbenIsmét egy olyan friss albumot választottam kritika-alanynak, ami a mintapéldánya annak, hogy a degradálóan 'tucc-tucc'-nak minősített stílus igenis kiérdemli a 'Zene' minősítést.
BővebbenÉppen egy videómegosztó portálon néztem egy olyan videót, aminek a témájára nem emlékszem, csak a háttérzenéjére.
Bővebben