Monstre lemezmustra
Pactolous
2009. márc. 26., csüt 16:34
21630
5
Hét, azaz 7 albumról lesz most szó itt kérem szépen alássan. A stílus vegyes, lesz innen is, meg onnan is ez meg az. A konkretizálás érdekében most nevekkel is dobálózok: Amy MacDonald, HammerFall, Bloom 06, Katy Perry, Ayumi Hamasaki és Cosmic Gate. Kapjátok el őket!
Ez miért ilyen kemény? Há' mer fal! (HammerFall – No Sacrifice, No Victory)

Őszintén szólva – bár minden tiszteletem a zenekaré, és a rajongóké – nekem mindig is egy kicsit idegen volt a HammerFall világa. Jobb szeretem azt a kemény rockzenét, amiben van egy kicsi elektronika, amiben közelebb áll a mondanivaló hozzám, amiben nem a dobok gyorsasága, hanem a gitárok szénné torzítottsága adja a dalok keménységét. Ettől függetlenül a banda jó pár számát szeretem, de igazi kedvencemmé nem váltak. Legalábbis eddig. A No Sacrifice, No Victory album valószínűleg sok újdonságot nem hozott a rajongók számára, nekem mégis sokkal jobban tetszik mint az eddigiek. Miért is? Konkrétan nem tudom megfogalmazni, talán a jobb refrének, a kórusok, az erősebb gitárok, az eltalált(abb) dallamok tehetnek róla, no és persze a frenetikus utolsó szám. De akkor haladjunk is sorjában!
Any Means Necessary – A sejtelmes kezdést el lehet felejteni: az első klipes nóta pár gitárnyúzás után máris belerobban az agyunkba. Hála az égnek az énekes hangja már nem annyira nyávogós, úgy látszik több alkoholt iszik már. A gitárszóló bitang jó, mint ahogy az egész dal is.
Life is Now – Pattogósabb ritmusú, érdekes refrénű, jó szám, bár inkább a töltelékdal fajtából.
Punish and Enslave – Kitűnő refrénű pergős szám. Csak nekem tűnik úgy, hogy a kórus tulajdonképpen ásítások sorozata? Na mindegy, ettől még nagyon jó dal.
Legion – Démoni hangok vezetnek be minket a negyedik nótába (kicsit sablonos de hatásos kezdés). Géppuskaügetés-szerű dobok, ergo rendkívül gyors számmal van dolgunk (irigylem az ilyen kvalitású dobosokat). Korrekt.
Between Two Worlds – Baljóslatú orgona: ebből vagy valami nagyon félelmetes, vad dal születik, vagy egy lassú ballada. Ez utóbbi a helyes válasz, a jobbik fajtából (csak semmi politika!). Az akusztikus gitárra érdekes visszhang effektet raktak, az ének kellemes, a dal építkezése is: nagyon rendben van ez a nóta.
Hallowed Be My Name – A kelleténél átlagosabb, de a mércét megüti, főleg a gitárszólónál (ezek általában jól illetve nagyon jól sikerülnek), és persze lehet énekelni a "helóvd bí máj ném" sort.
Something for the Ages – Instrumentális, azaz ének nélküli dal. Aki nem szereti az énekes hangját az most örülhet: 5 perc tömör zúzás és patetikus, magasztos dallamok jellemzik.
No Sacrifice, No Victory – El is érkeztünk a címadó dalhoz. Erős szám, minden tekintetben, szívesen hallanám egy koncerten.
Bring the Hammer Down – Kíváncsi vagyok, hogy még hány rockzenekar fogja poénnak tartani a flanger-ezett dobokat. Sebaj, ettől még simán sirály a dal, lassú a tempó, mégis buliszám, akár még sláger is lehet. Klipet neki!
One of A Kind – Klasszikus HammerFall szám, a kelleténél túl sok visítással.
My Sharona – És igen! Az a bizonyos frenetikus utolsó szám. Nem tudom ki milyen ötlettől vezérelve találta ki, hogy ezt a dalt tegyék albumzáró helyre, de minden elismerésem annak az őrültnek. Eleve már az elgondolás is, hogy egy ilyen csapat, mint a HF, feldolgozzon egy rendkívül tingli-tangli, de mégis buliszámot a The Knack nevű együttestől… egyszerre bizarr és zseniális. Sok különbség nincs amúgy az 1979-es eredetihez képest, de sokkal jobban szól (hiába no, power metál csapatról beszélünk), igaz néhol, mintha baj lenne a kiejtéssel, de kit érdekel? *urvajó szám, gyerekek, *urvajó!
A számok leírásából is látszik, hogy tulajdonképpen a My Sharona-n kívül semmi meglepő, forradalmian új nem szerepel ezen a lemezen. Maradt a hamisítatlan HammerFall hangzás, de a dalok jól lettek kiválogatva, egyikben sincs semmi idegesítő, amatőr hiba, nincs nagyon keserű szájíz, igaz lélekmelengető gyönyör sem. Hozta az elvárt szintet, kíváncsi vagyok, hogy április 12-én ledarálja-e a fejünket a banda a PeCsában, vagy nem. Én az előbbire szavazok, de ha ki merik hagyni a My Sharona-t, számomra az a kalapács végleg le fog esni.
Az "Any Means Necessary" klipje

Hozzászólások
Ja, amúgy aki TeCsőn (azaz YouTube-on) nem találna meg az előadóktól klipeket, az itt rákereshet: www.musicvideos4all.com (Érthetetlen, hogy pl.: az Ayu és a The Cure számok le vannak tiltva YouTube-on nekünk, könyörgöm, ez az Internet nem?)
hammerfall-lal egyetértek, semmi kiugró. a kedvencem az albumról pont a klipadó dal,de maga a klip,mitnemondjak, gyengus.
az ám ^^
A Rule Remo-con remixe azért húz rendesen :)
yay Ayu! ^^ a bridge to the sky az nagyon jó, az egyik legjobb az albumon, én is remélem h lesz bővített változata a next level meg szerintem az idei nyári zene is lehetene a sparkle az szintén jó, bár első hallásra kicsit furcsán néztem, mert nem a megszokott volt de pont ettől jó a rule-nak főleg a remixei tetszenek nagyon, persze az eredeti is teljesen megfelel, főleg hogy mozikban is az fog menni a pieces of seven is elég tetszetős, bár az átvezetők mindig is jók voltak :p összeségében úgy tűnik Ayu megint rákattant az elektronikus zenékre ^^ ezt az albumot számomra csak az I am és a Rainbow előzi meg, ha nem számoljuk a remixeseket ^^