Sucker Punch:



Ez a kis előzetes remekül összefoglalta a film azon felét, amelyre mindenki emlékezni fog és ügyesen kihagyta a kevésbé megkapó részeket. A történet a szokásos visszaemlékezés, ám a hagyományos módszerrel ellentétben egy nagyon stílusos hallucináció keretein belül láthatjuk a közelmúlt eseményeit. Sőt, ez még nem lett volna elég, ezért Snyder az akciójeleneteket a hallucináción belüli hallucinációként prezentálja. Igen, tudom, hogy ez milyen meredeken hangzik, de a film nézése közben összeáll a kép.

Személy szerint Irigylem Zack Synder-t azért, hogy megkapta a megfelelő pénzösszeget arra, hogy minden tizenéves fiúgyermek álmait a vászonra vigye, megspékelve a kicsivel idősebb hímek kedvenceivel, a dögös csajokkal. Lesznek itt kérem hatalmas robot szamurájok, gőzmeghajtásos náci zombik, sárkányok, középkori vár, orkok, vonatrablás, robotok, lőfegyverek, mech-ek és egy hatalmas adagnyi robbanás. Mindez olyan pompás körítésben, olyan egyedi megvalósításban, hogy minimum egy Oscar-t érdemelne érte minden készítő. Rég volt már, hogy egy akciófilm képi megvalósítása ilyen komoly hatást gyakarolt rám.

Viszont mivel ezek a jelenetek percenként 4524 millió dollárt ehettek meg, Synder kénytelen volt történettel és beszélgetős részekkel is megtölteni a filmet. Nem mondom, hogy ezek a részek bődületesen rosszak, vagy feleslegesek lennének, de azért jónak nevezni őket egy kicsit túlzás lenne. Komoly lélektani drámának szeretnék beállítani a dolgot, ami félig-meddig sikerül is, félig viszont elég erőltetettnek hat. A film ritmusát a következő módon lehetne jellemezni: "Szegény, szerencsétlen lánykáknak testileg és szellemileg... MELLEK, POPÓK, ROBBANÁSOK... kínzásokat kell átélniük... MELLEK, POPÓK, ROBBANÁSOK.. a nagy kilátástalanságban... MELLEK, POPÓK, ROBBANÁSOK". Sajnos ez nem igazán áll össze. Ha könnyed akciófilmet akar az ember, akkor nem fogja élvezni a komoly drámázást, viszont aki drámát akar, annak nem fog bejönni az elborult akció. Sokat segített volna az is, ha a vége nem lett volna ilyen rettenetesen kiszámítható.

Egy másik, meglehetősen zavaró probléma, hogy senki sem hívta fel Synder figyelmét arra, hogy a slow motion egy adalék, egy feature a filmekben, nem pedig a filmek adalékok a slow motion jelenetekben. Sok helyütt még emészthető a rettentő sok lassítás, de a vonatrablós-robotos rész annyira szét van lassítva, hogy a jelenet közepe felé már nem látványos a dolog, hanem egyszerűen unalmas és émelyítő.

A film zenéi szerintem önmaguknak elég rosszak, de szerencsére háttérzeneként bőven megfelelőek. Kiemelendő az első képkockák közben felcsendülő Sweet Dreams feldolgozás, ami önmagában szintén nem jön be, de a jelenetsorhoz remekül passzol.

Összegzésként azt mondanám, hogy a Sucker Punch megtekintése moziban kötelező, de sajnos ott már nem játsszák, szóval marad a lehető legnagyobb síkképernyős tévé, lehetőleg 5.1-es hangzással. Úgy igazán érdemes megnézni. Gépen, hordozható DVD lejátszón, vagy a nagyszülők 30 éves Orion tévéjén viszont csak amolyan "nézd meg nyugodtan, ha éppen ráérsz" kategóriájú alkotás.