A Szövetség keleti határán túl terül el a Keleti Birodalom. Mi hívjuk így, az egyszerűség kedvéért, mert igazából vagy ezernyi nomád törzs él a hegyvidéken túl. A keleti emberek öt fejjel magasabbak, mint mi. Erősek, izmosak, és szőrösek. Még a nők is. Egyetlen életcéljuk a háborúskodás és őszintén szólva, fogalmunk sincs arról, hogyan is maradnak életben. Mezőket, vagy földműveseket még senki sem látott, aki meg találkozott egy csordával, az biztos nem élte túl az esetet. A Szövetség 500 éve háborúzott a keleti törzsekkel, amikor is sikerült őket a Nagy Hegységen túlra száműzni. Ebben az a jó, hogy a hegyeket csak egyetlen, meglehetősen szűk átjáró szeli ketté. Amikor a törzsek közül néhány úgy dönt, hogy itt az ideje nyugatra menni, mint ahogy a kígyók teszik minden tavasszal, akkor az átjárónál összetorlódik a sok különböző népség. A találkozásuknak egy baráti vérontás vet véget, amivel megszűnik az inváziós sereg. A Szövetség gyakorlatilag biztonságban van, annyira meg nem vagyunk ostobák, hogy mi kezdeményezzük a harcot a keletiekkel.

Északra, a rémisztően hideg hegyvidéken, kedves, szikár emberek, és egyáltalán nem szikár, nem kedves és nem emberi törpék élnek. A törpék gyűlölnek kijönni a bányáikból és földalatti városaikból, így az északiakat használják közvetítőként, amikor különböző fémekkel kereskednek. Az emberekből álló nyporm-ril törzs, akik sosem vettek fel semmilyen általunk is elismert államformát, remekül együtt él tehát a törpék alkotta Vartnet Birodalommal. A Szövetség pedig jobbnak látta semmiségekért cserébe megszerezni a fölös fémeket, mintsem indítani egy költséges és nehéz hadjáratot a földalatti királyság ellen, szóval meglehetősen stabil béke honol közöttünk.

Tőlünk nyugatra a Végeláthatatlan Óceán terül el. Sosem hajóztunk rajta igazán. Egyesek szerint mesés kincsekkel megrakott tájak várnak ránk a túlparton, de az ilyen emberek mindig alkoholtól bűzlenek, többé-kevésbé ruhátlanok, és láthatóan túl sok időt töltenek a déli napsütésben.

Mint a fentiekből látható, a Szövetség határai biztonságban vannak, nem fenyeget minket semmilyen külső erő, szóval gond nélkül koncentrálhatunk a belső intrikákra, vagy a Tanács által engedélyezett háborúkra. Ó, igen. Béke és barátság van, úgy általában, de néha le kell csapolni a rossz vért, s ilyenkor bizony érdemes mindenkinek felkészítenie a hadseregét. Maradjunk annyiban, hogy az eddigi közel kétezer tanácstag közül háromszáz mondott le önként, és ötszáz halálozott el öregségben. A maradék nem volt olyan szerencsés, hogy élvezze a nyugdíjjal járó köszvényt. A földrajzórának ezzel a szép számadattal véget vetek, és ezennel szentül megígérem, hogy legközelebb már tényleg belevágunk azokba a kalandokba.