AC/DC – Black Ice
Be kell, hogy valljam, csak egy pár éve, hogy az AC/DC munkásságával mélyebben megismerkedtem. Előtte valahogy nem vonzott ez a zene, de hát az ember öregszik és így veszi észre, hogy ami régen „Jézusom!!!!” volt az ma már „Tök fa*za!!!”. És valóban! Ez a legendás zenekar már 1973 óta ugyanazt a klasszikus, csepűrágó rock-ot játsza, és most 2008-ban sem váltottak emo-style-ba. És ez így helyes! A Black Ice hű maradt az elődökhöz, és nem hozott semmi újdonságot, csak a szokásosat (na jó, jobban szól az anyag, mint 73-ban, sokkal jobban). Másnál ez akkora negatívum lenne, mint a ház, és könnyedén le lehetne húzni a lemezt. De Young és csapata ezt nem érdemli meg, mert nekik ez a védjegyük. Nincs változás, nincs csalódás: csak a rock ’n roll! Való igaz, hogy egyesek talán unalmasnak találhatják, főleg ha egy az egyben hallgatják meg a lemezt, de ezt egyéne válogatja, külön-külön hallgatva így is hatalmasok a dalok. Külön örülök, hogy a rádiók már játszák is a Rock N Roll Train-t. Szóval aki nem idegenkedik a torzított gitártól, tegyen a whiskey-jébe fehér jeget, a lemezjátszójába meg „fekete jeget”, és élvezze a hamisítatlan rockzenét!