Öt év telt már el Amy Macdonald utolsó lemeze óta, ami nem tűnik soknak, prominensebb nevek is minimum négyévente jelentkeznek nagyobb volumenű anyaggal, de valahogy mégis meglepődtem: ennyit kellett várni? Sajnos igen, Amy direkt tartott egy kis szünetet, ugyanis kicsit csalódott a megváltozott zenehallgatási szokások miatt. A The Human Demands megjelenése után döbbenten vette tudomásul, hogy rengetegen csak egy-egy dalt hallgattak meg a lemezről, a Spotify és társai előretörése miatt az emberek többsége már nem fordít időt arra, hogy „feltegyen” egy albumot és végighallgassa. Abszolút megértem, és bár én magam is szeretek külön-külön (és teljesen véletlenszerű egymásutániságban) dalokat meghallgatni, hiszek még az album formátumban és különösen fájó ezt olvasni tőle, amikor az emlegetett kiadvány az egyik legjobb volt tőle az utóbbi időben, én legalábbis nagyon szerettem. A nyilatkozatok ellenére Amy és rajongói sem vesztették el a reményt, hiszen 2025-ben végre megjelent az új lemez, a beszédes című Is This What You've Been Waiting For? Nos, erre vártunk?

A címadó Is This What You've Been Waiting For? ránk is rúgja az ajtót rendesen, valahogy így kell meghozni az ember kedvét egy lemezhez. Pergős, dallamos, a harmóniaváltások pont jókor jelentkeznek egy kis időre, a refrén magával ragadó és a bemondás is a megfelelő helyen van. Egy megjegyezhető, dúdolható slágervárományos dal, sőt, most már bátran állíthatom, hogy új kedvenc! A Trapped folytatja ezt a hangulatot, nekem a Love, Love jutott eszembe róla a 2010-es A Curious Thing lemezről. Korrekt nóta, az első utáni helyre teljesen jó, és sokat lendít rajta a refrének utáni „óóóózás”. A második kislemez jön harmadikként, a Can You Hear Me?, ami szerintem szintén fel fog kerülni a leginkább kedvelt Amy számaim közé. Csodás dallamvezetés, felemelő refrén, halovány outlaw country hangulat, de mégis ízig-vérig pozitív popzene. Az I'm Done (Games That You Play) megérkeztével túl vagyunk (egyelőre) a klipes nótákon és megmondom az őszintét, elsőre nem tűnt annyira érdekesnek, de ahogy az már előfordult párszor, másodikra már kifejezetten tetszett. Minden téren kellemes a fülnek! A The Hope kapcsán is szeretnék sok-sok dicsérő jelzőt elsütni, de megnehezítette a dolgomat a verzékben jelentkező szokványosság: elbátortalanított a mindenhonnan ismerős négy akkord. Még szerencse, hogy a refrének beletapostak rendesen a 80-as évek hangulatába, sokat javított az összképen, de összességében annyira nem győzött meg ez a nóta. 

A Trapped hangzását és hangulatát folytatja a Forward, legalább annyira bájos és tempós. Nekem talán mégis egy picit jobban tetszik ez, a refrénje megjegyezhetőbb számomra. A We Survive esetében sok kétségem nem volt, már az első taktusai vigyorra késztettek és később sem távozott az arcomról. Minden porcikájában csodás darab: pergős, karakteres, szellemes. Nagy kedvencem lesz ez is! Erre a pozícióra még a One More Shot pályázhat nagy esélyekkel, ugyanis amellett, hogy erre is lehet mozogni rendesen, ügyes harmóniaváltások is feldobják. Egyedül talán a „baby” szerepel túl sokszor, bár Amy szájából inkább elviselem, mint bármelyik másik fiúbanda szépséges lovagjától. Kicsit szokványosabb a Physical, bár a gitárok, a dobok és a zongorák jól szólnak, valamint a refrén is épphogy elkerüli a tiltott négy akkordot, de akkorát nem üt. Meglepő módon a zárószám It's All So Long Ago nem egy lassú dal, viszont nosztalgiával átitatott, merengős, múltba révedős szám lett. Nekem kifejezetten tetszett a hangulata, dúdolható, úgyhogy egyáltalán nem hiányzott egy lezáró ballada, jó ez így.

Talán nem túlzás, ha azt állítom, a szívemnek nagyon kedves The Human Demands és az örök szerelem This is the Life mellé sikeresen felkúszott az Is This What You've Been Waiting For?, erős dalcsokornak tartom pár kisebb botlással, de még így is úgy érzem, egy jó darabig dúdolgatom majd ezeket a számokat. Én azt mondom, amíg Amy Macdonald ilyen albumokkal lep meg minket, addig ne is foglalkozzon túl sokat a streaming szolgáltatókkal meg a popzene iparával, mert nekünk ez így bizony jó. Erre vártunk, bizony!