Ha pedig már az ölésnél járunk, a The Punisher véres. Nagyon. De tényleg! Ha valaki nem bírja az ilyesmit, akkor bármennyire is érdekli a dolog, kerülje el jó messzire. Amennyi vér itt mondjuk Frank száján kijön két rész alatt, abból egy seregnyi embert lehetne ellátni. A mezei gyalogok elleni küzdelmek látványosak, brutálisak és pörgősek, majdnem hihetőek, azonban mindig valami olyan folytatja őket, amikre egy Dragon Ball-on edzett ember is azt mondja, hogy ezt azért már Son Goku sem élné túl.

Hogy lezárjam ezt a kicsit bőlére eresztett értekezést, azt kell mondjam, a The Punisher nagyon működik és nagyon üt, amikor ténylegesen Frank Castle-ről szól, általában jó, amikor más kerül a reflektorfénybe, de sok helyen elhasal és mindenképp jobb lett volna arra koncentrálni, amiről ennek a sorozatnak, szerintem, szólnia kellett volna.

Nem lehet sem a színészeket, sem a történetet, sem pedig az írókat okolni azért, hogy ez kicsit gyengébb lett, mint vártam. Én személy szerint a rendezőt és a producereket hibáztatom. Máshogy kellett volna ütemezni az egészet. Minden összeáll és értelmes egészet alkot, amit tényleg érdemes megnézni, mert a teljesen megmagyarázhatatlan öngyógyítást leszámítva, emberivé, életszerűvé varázsolta Frank Castle karakterét, akire érdemes lesz figyelni a jövőben. Csak remélem, hogy akkor már kicsit többet fog büntetni és kevesebbet ücsörögni, míg mások a szerelmi életüket intézik.

Pontokban kifejezve, mert úgy döntöttem visszatérek ehhez a rendszerhez, számomra a The Punisher egy erős 6/10. Jobb, mint egy átlagos sorozat, sőt, teljesen jó, élvezetes nézni, de messze nem tökéletes, nem lesz klasszikus és egy-két ikonikus, eszméletlen jelenetet és a végére elért helyzetet leszámítva, valószínűleg átadja magát a feledésnek.