Az utolsó Avatar
Papa&Pactolous
2014. dec. 22., hét 14:17
12433
0
Korra legendája a negyedik évaddal véget ért, s vele együtt első ránézésre úgy tűnik, hogy maga az Avatar széria is. A sorozat nagy rajongóiként úgy éreztük, hogy ezen esemény mellett mi sem mehetünk el szó nélkül.
Az évad abszolút sztárjai Bolin és Varrick, akikbe annyi személyiségfejlődést írtak bele, hogy az valami csoda. A többi mellék/főszereplő szerintem nem adott hozzá túl sokat a történethez, ám Bolin és Varrick kettőse mindent visz! Mindkét karakter egysíkúnak indult, volt egy, maximum két vicces tulajdonságuk, a humort kellett becsempészniük a komoly eseményekbe, de most megmutatták mit tudnak! Orbitális piros pont értük a készítőknek. Kár, hogy a többiek esetében erre nem voltak képesek.
Bolin-t mindig is idegesítőnek találtam. Érezhető, hogy ő akar lenni a sorozat Sokkal pótléka, de túl erőltetett volt. A negyedik évadra megszoktam, de itt is igazat kell adnom Papának: Varrick-kel együtt kiváló párost alkottak. Varrick sem volt a kedvencem, ráadásul az elején el sem lehetett dönteni, hogy ő most melyik oldalon áll, jófiú-e vagy sem. Jót tett neki a karakterfejlődés!
Főgonoszunk, Kuvira, érdekes karakternek indult, megfelelő volt a posztjára, és leginkább az időhiányt okolom azért, hogy nem lett az Avatar történelem egyik legjobb gonosza. A lezárás terén is éppen az ő esetében éreztem, hogy azért jócskán kilóg az a bizonyos büdös pata. Ahogy az évad nagy része, ő is egy kihagyott ziccer a készítők részéről.
Kuvira remekül kezdett: itt van egy badass szereplő, akinek a szándékai, indítékai, céljai érthetőek, szépek, akár jogosnak is nevezhetjük őket. Ahogyan megpróbálja érvényesíteni, teljesíteni őket, az már egy másik kérdés, a módszerei nem a legjobbak, az elején mégsem tudtam haragudni rá. Sajnos az évad végére egy egyszerű diktátorrá vált mindenféle mélység nélkül.

Összességében, a negyedik évad jó volt. Helyenként kiváló, helyenként bosszantó, de jó. A sorozat lezárásával sincs igazán bajom, ám azért lássuk be, hogy akit nem lepett meg, amit a végén látott annak gratulálni kell, mert jóval jobban figyelt, mint én. Megdöbbentő, váratlan véget kaptunk, de szerintem olyat, amit a sokkolás kedvéért tettek be, nem pedig egy átgondolt, hosszú történetszál végeként.
Minden kukacoskodás ellenére én is szerettem ezt a szezont, de fájó élmény volt sokszor. Jellemző, hogy a legjobb részek azok voltak, amikben az idős Toph is szerepet kapott. Imádtam még azokat a részeket is, amikben harcoltak, főleg az utolsó párat: mindig is tudtam, hogy az Avatar széria különleges gondot fordít az elképesztően megkoreografált harcok animálására, és ebben aztán egyáltalán nem csalódtam! A vége pedig... hát bele lehet látni azt is, szerintem csak elbénázták a készítők és rosszul jött le... vagy nem, én már nem tudom. Mindenesetre jobban örültem volna, ha egy egyszerű party meg összeölelkezés helyett kaptunk volna egy "20 év múlva..." jelenetsort.
Hozzászólások
Régi hozzászólások
Nagyjából egyet értek veletek, tényleg nem ér fel az első szériához, de azért szerethető és vicces a maga módján. Azonban Bolin és Varrick mellett kiemelném Tenzint is, nélküle nem tudnám elképzelni a történetet, ő is legalább annyira viszi a hátán az egészet, mint a másik két lókötő együttvéve. :)