Gyerekkoromban mindig is irigységgel párosíttott csodálattal bámultam a korabeli társasjátékok TV reklámjait, mennyire csodásan néztek ki! A Ghost Castle szellemjárta háza, ahol egy koporsóba kell bedobni a sötétben világító koponyát, ami aktiválja a csapdákat vagy a Szerencsekerék pörgethető, nyitható, csukható alkatrészei, Az oroszlánkirály impozáns trónszirtje vagy a Hotel csicsás épületei… Lehetséges, hogy ezen emlékek miatt fontos számomra egy társasjáték asztalképe, mégis hogyan néz ki, milyen látvány tárul elénk abban az egy vagy másfél-két órában, amíg vele játszunk. A felsoroltak közül egyedül az utolsóhoz nem volt szerencsém, de agyamnak pont azt a részét birizgálja jelen írásom tárgya, amit a Hotel anno, így most is pakolgathatok szépséges és masszív épületeket a városomba.

A világ csodái véleményem szerint megfelel a társasjátékok úgynevezett „családi kategória” követelményeinek, de azért van egy-két trükkösebb aspektusa, amire tanításkor ügyelni kell, valamint játék közben is többfelé kell elosztani a figyelmünket, ha sok pontot szeretnénk bezsákolni. Amikor viszont rögzülnek a szabályok, szerintem elég gördülékennyé válik a játék és a végén az általunk felépített város látványa minden esetleges gondot, bosszúságot elfeledtet. De mi is a lényeg? Nos, talán annyi már kiderült, hogy mint egyfajta analóg Sim Cityben, építkezünk, a valóság talajától elrugaszkodva. Bizonyos szabályok szerint és természetesen pénzt elköltve lapkákat, azaz kerületeket veszünk és helyezünk le a táblánkra, majd amint teljesültek a feltételek, megvehetünk egy műemléket, ami az ékköve lesz a kis városunknak. Ezek lehetnek éppenséggel Machu Picchu romvárosa, a kínai nagy fal, a gízai piramisok, a trójai faló vagy az alexandriai világítótorony is. Ugyan ezen csodás monstrumok a valóságban egyáltalán nem egymás mellett vannak/voltak, de ezen ne akadjunk fenn! Mindezek nyersanyagokat, ételt és növekvő népességet nyújtanak nekünk, amik a végén busás pontokat érnek, ha jól gazdálkodunk velük.

Az általánosságból haladjunk a konkrétumok felé! Ahogy írtam, a játékban építkezünk, különböző formájú és színű lapkákat veszünk el majd a kínálatból. Mindegyikért fizetnünk kell: van, amelyik olcsóbb és van, amelyik drágább. Ha életünkben láttunk már Tetrist, akkor ismerősek lesznek a lapkák, ezek poliominó alakzatoknak hívják és vagy ugyanolyan színű, másik kerülethez vagy pedig egy útlapkához passzintjuk őket, bárhogyan elforgatva. Szóval csak úgy nem lehet ezeket lepakolgatni. A táblánkon láthatunk természeti erőforrásokat, némelyik műemlék megkívánja, hogy mellettük legyen ilyen, ugyanakkor ezeket letakarhatjuk építkezéskor, viszont a játék végén egy-egy pont hoz mindegyik, ami szabadon látható és szomszédos legalább egy felhelyezett elemmel.

Segíthetnek rajtunk a megvehető tornyok, ezeket már egy meglévő elem mellé rakhatjuk, így összeköttetést létrehozva, ha nagyon beszorítottuk volna magunkat. A kerületlapkák különböző nyersanyagokat is adnak (étel, kerámia, szerszám), amit a táblánk megfelelő részén leléptetünk, így jelezve mennyiségüket. Bizonyos határérték átlépése esetén a népességünk is fejlődik, azaz annak a sávján is előreléphetünk. Nem érdemes viszont egyiket sem nagyon elhanyagolni, hiszen a játék végén csak a leghátrébb lévőt pontozzuk le, így ajánlatos mindegyiken egyszerre haladni. A megvásárolandó lapkák ára pedig azért fontos, mert minden fordulóban csak 7 arany áll a rendelkezésünkre (hitellel együtt 9, de azt később vissza kell fizetnünk, különben mínusz pont). A nyersanyagokat biztosító kerületek mellett vehetünk még nagy (hosszú) és kis (rövid) útlapka készleteket, amik segíthetnek nekünk a várostervezésben, valamint megvehetjük a kezdőjátékos illetve a második játékos pozícióját is a következő körre. Bizony, fontos ez is, hiszen a lapkák és a műemlékek elvétele esetében számít az elsőbbség!

Apropó műemlékek, az egész játék lényegi része szerintem ők, és nemcsak a látvány miatt. Zsíros játékvégi pontokat (és esetenként játék közbeni bónuszokat) adnak, ha sikerül őket megépítenünk. Ahhoz viszont, hogy ezt megtehessük, meg kell felelni a műemlékek által támasztott feltételeknek és le kell nulláznunk a költségvetésünket. Egyes ilyen épületek például muszáj, hogy csak szárazföldre épüljenek, de emellett kérhetik, hogy legyen mellettük pl. könyvtár. Mások azt kívánják, hogy főképp vízen legyenek, vannak, amelyek több részből állnak és kihagyott helyek kellenek közéjük és vannak olyanok is, amelyek összekapcsolódást kérnek. A megépítési költségük a játék egyik érdekessége: lényegében bármikor a játékostáblánkra helyezhetjük őket, amint a feltételek teljesültek és még van aranyunk. Akár 7, akár 2. Viszont ha így döntünk, rögtön elfogy minden vagyonunk és a fordulónk ezzel véget is ér. Ez a mechanizmus ad a játéknak egyfajta érdekes lüktetést. Vajon orozzam el mások elől azt a bizonyos műemléket még idő előtt, bevállalva, hogy akkor mást már nem csinálok? Vagy várjak még egy kicsit és a maximális hatékonyságra hajtsak, kockáztatva azt, hogy előttem elviszik?

És ahogy már említettem, a játék végeztével, amit megépítettünk az bizony fényképért és facebook/instagram bejegyzésért kiált. A műemlékek nem fröccsöntött műanyagok vagy vékony kartonlapok, hanem szép, színesre festett, fa alkatrészek. Öröm kézbe venni őket, impozáns méretűek és bizony bizsergető érzés bennük gyönyörködni! Mindemellett a játék nyelvfüggetlen, lényegében mindent ikonokkal kommunikál, ráadásul elég egyértelműen, de szerencsére hazánkban is megjelent magyarul, még kapható is, talán annyira nem is vészes áron. Azért „talán” - és itt most rátérek a negatívumokra -, mert bár a rengeteg fa épület miatt egyáltalán nem sajnáltam rá a 14 ezer Ft-ot, ugyanakkor ennyi pénzért örültem volna egy ízlésesebb és praktikusabb inzertnek, ami megkönnyíti a ki- és elpakolást. Látom az erre való szándékot a dobozban, tehát próbálkoztak, de nem az igazi, és a megszámlálhatatlan mennyiségű simítózáras tasak bizony elég elkeserítő! Baromira zavart és sokszor kizökkentett tanításkor az, hogy a kerületlapkákon az angol rövidítéseknek megfelelő betűket hagyták meg nekünk. A farm (F) és a templom (T) esetében még nincs is baj, de a szabálykönyv szerinti lakóépület (H), könyvtár (B) és piac (M) csak kifacsart gondolkodással megjegyezhető (nekem úgy ment, hogy Há, mint Házak, Bé, mint Books, tehát könyvek és Mö, mint Market). Külön vicces, hogy az angol szabályban ezek Farm, Temple, Habitation, Market és – kapaszkodj – Library néven szerepelnek...

A szavatosság  talán kérdéses lehet, mert nincs sok játékvariáció vagy modul, ami feldobhatná az alapokat, ugyanakkor ezek engem nem szoktak zavarni, mert ha úgy érzem, kezdem kiismerni a játékot, akkor pihentetem (úgyis van más… mindig). Van haladó mód, ha már elképesztő profi építőmesternek valljuk magunkat, ekkor jönnek be a képbe a célkártyák, amik adnak még egy extra követelményt, természetesen jutalmakkal együtt. Emellett pedig nem maradhatott el a szóló mód sem, szóval nyugodtan kipakolhatjuk csak saját magunknak is, ekkor az egyszemélyes kártyapakli szimulálja nekünk a másik játékost. A szabálykönyvet jól megszerkesztettnek találtam, de azt is érdemes figyelembe venni, hogy van néhány alapszabály, meg lapkalehelyezési követelmény, amin az első, de még lehet a második alkalomnál is átsiklik az ember, elfelejti, rosszul tanítja. Ez nem a játék hibája, nem is feltétlenül negatívomként hivatkoznék rá, inkább figyelmeztetés: ügyeljünk nagyon arra, melyik kerületet, utat, épületet hova rakjuk le!

Pár dolognak kell csak így rögzülnie és utána már menni fog minden, ekkor pedig A világ csodái egy igazán jó játékká válik, amiben öröm építkezni, tervezgetni, majd diadalittasan hátradőlni és szemrevételezni városunkat. Elsősorban azoknak ajánlom, akik már a party játékok mellett valami  komolyabbra vágynak, ami agymunkát is igényel, de nem akarják magukat egy 40 oldalas szabálykönyvön és 50 perces youtube videókon átrágni, hogy egyáltalán nekiállhassanak. Nem egy zsibbasztó, nehéz játék ez, ugyanakkor nem is egy könnyed, szombat esti, ivós cucc. Nézz a képekre: ha eme olvasmány után tetszik, amit rajtuk látsz, akkor mindenképpen próbáld ki!