Vélemények, zenék, hírek, kritikák, értékelések
Rendhagyó előadásnak lehetnek szemtanúi azok, akik ellátogatnak a Bethlen Téri Színház egyik műsorára, amelyet a Pulzus társulás néven beazonosítható formáció mutat be.
BővebbenA szokásos lustaság/időhiány megint úrrá lett rajtam, és ezért, valamint a sokadik magyarázkodásért ismét elnézést kérek! Bepótolandó ezt a kozmikus hibát ismét jelentkezek pár album ismertetővel.
BővebbenKi ne emlékezne vissza arra az időre, amikor még hitt a tündérekben és a koboldokban? Van, aki talán még találkozott is velük.
BővebbenA nyár folyamán kisebbfajta albumdömpinget éltünk meg mi, trancerek, így aztán már ideje volt ezekre is kitérni.
BővebbenRendhagyó albumajánló következik, ami már csak azért sem hagyományos, mert én írom, a házi szakértőnk helyett.
BővebbenÚjra itt van a nagy csapat; Schwarzenegger visszatért; Willis osztja az észt meg az áldást; Van Damme gonoszkodik; Chuck Norris pedig.
BővebbenMivel is kezdjem a Mester új lemezének bemutatóját? A vele szemben támasztott elvárásaimmal? Vagy a 2010-es Do You Dream? lemezére kacsintsak vissza? Esetleg a zenei fejlődését vesézzem ki? Úgy gondoltam, hogy rendhagyó módon, most egyiket sem említem meg.
BővebbenIdén két olyan énekesnő is jelentkezett szerzői albummal, akik már letették névjegyüket a trance stílus asztalára.
BővebbenNem is tudom hány zenei formáció, előadó, producer lemeze akadt bele már harmadik alkalommal kritikusi halászhálóm forgatagába, de Richard John Mowatt, alias Solarstone ezt is elmondhatja magáról.
BővebbenMindenféle R’n B és electro-pop szörnyszülöttek ellenére kedvelem a mai kor popzenéjét.
BővebbenHárom év elteltével ismét érkezett közénk egy újabb Jégkorszak mozi.
BővebbenDiMartino, Konietzko, Dos Santos és a csapatuk ismét valami olyasmit alkotott, aminek hála még vastagabban írhatjuk be neveiket a rajzfilmkészítés legendái közé.
BővebbenMiért jó egy fesztivál? Mert rengeteg ember van, sokféle zene szól, és a kedvenceidre nem csak rajongók mennek el.
Bővebben