Vélemények, zenék, hírek, kritikák, értékelések
Nem szívesen veszem fel a rosszmájú kritikus szerepét (bár biztos az vagyok, amennyire bírom az alkoholt), de alkalomadtán muszáj mindkét oldalnak fájó, erős, de tanító jellegű szidalmakat megfogalmazni.
BővebbenEz a megátalkodott Covid-19 egészen fenékbe erőszakolta a 2020-as évünket minden téren és hol van még a vége? Ha valami aprócska jó is kisülhet ebből a bizarr helyzetből az maximum a kreatív energiák újbóli fellendülése lehet.
BővebbenCsúfondáros helyzet az, amikor a magasra felsrófolt elvárások elveszik a zene önmagában való élvezetét.
BővebbenTudom, áprilisban nem volt semmi.
BővebbenTudom, tudom, előző kritikámat is azzal kezdtem, hogy mennyire le vagyok maradva zeneügyileg (és akkor még a novemberben megjelent Lindemann lemezt csak a héten hallgattam meg), de igyekszem, eskü! Most például rögtön négy albumról is értekezem kicsit rövidebben, főképp azért, mert semmiképp sem akartam szótlanul elmenni mellettük.
BővebbenAly & Fila két meghatározó alakja a trance stílusnak, saját, erősen szubjektív véleményem szerint viszont inkább a különálló, kislemezes dalokban erősek (meg persze a remixek kivitelezésében), azokban viszont nagyon.
BővebbenVisszatartani nem csak a vizelési ingert, de egy új dalt sem kellemes érzés, már csak azért sem, mert a lehető leghamarabb megmutatná az ember mindenkinek, mit hozott össze.
BővebbenEljött az év vége, a trance albumok pedig úgy röpködnek befelé a zárt ablakon, mint ha MZ/X küldené őket.
BővebbenA zenében azt (is) szeretem, hogy univerzális.
BővebbenA zeneszerzés lehet egyszemélyes vagy csapatos munka, de mindenképpen izolált folyamat, amibe a közönség inkább csak utólag tekinthet bele mondjuk werkfilmek formájában.
BővebbenMinden zenei stílusnak megvannak azon alkotói, akik nincsenek túltolva a hírekben, a közösségi médiában vagy éppen a rádiós műsorokban.
BővebbenEgyes trance producerek már ráálltak arra a módszerre, hogy 2-3 évente szerzői lemezt adnak ki, de másoknak sajnos nem adatik meg ez a lehetőség.
BővebbenEgyszerűen nem bírok ezzel az év végi dömpinggel! Komolyan mondom, úgy érik egymást az albumok, mintha ismét 2010-2011 lenne! Kénytelen vagyok egy cikkbe legalább kettőt is besűríteni, máskülönben sosem érem utol magamat! És akkor mennyi csúszik át a jövő évre, igen, nyugodtan lehet engem sajnálni, köszönöm! De félre bú és bánat, pillantásainkat és hallószerveinket állítsuk be inkább Stoneface & Terminal és Paul Van Dyk új lemezeire.
BővebbenAzt vettem észre magamon, hogy egyre több cseh export terméket kedvelek.
BővebbenRichard Durand hat éve nem adott ki szerzői nagylemezt.
Bővebben