A csak ketten játszható, úgynevezett párbaj játékok elég hatalmas szeletet kanyarintottak le maguknak a társasok tortájából. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen gondoljunk csak bele, az ostábla (backgammon), a sakk, a sógi és ezek különböző variációi is arra alapoznak, hogy a szemben ülő ellenfelet legyőzzük. Népszerűek még a társasjátékok világában a kooperatív, együttműködésen alapuló alkotások, amiben a résztvevők közösen dolgoznak azon, hogy legyűrjék az eléjük álló akadályokat és győzzenek. A két műfaj kombinálása, azaz a csak ketten játszható, kooperatív játék ötlete kellemesen bizsergető, pedig kisebb piacot szólít meg: kettőnél több játékos nem vehet részt és nem is egymást kell legyőzni benne. Lehet egy ilyen társasjáték mégis hatalmas siker? Nos, ha valami megkapja a német szakmai zsűritől a Spiel des Jahres, vagyis az Év Játéka díjat, akkor azt már nyugodtan nevezhetjük annak. A légi társaság pedig 2024-ben megnyerte!

A külföldön Sky Team (Luc Rémond tervezte) néven megjelent társasjáték, ahogy az már sejthető a bevezetőből, egy érdekes hibrid. Két személyes, kooperatív cucc, amiben a játékosok feladata az, hogy a pilóta és másodpilóta bőrébe bújva, előzetes megbeszélés után kommunikáció nélkül biztonságosan leszálljanak egy repülővel. Ha itt pár embernek felszalad már a szemöldöke, megértem: mi az, hogy nem beszélhetünk közben? Hol láttunk már a való életben ilyet? Még hogy a pilóta és másodpilóta nem áll szóba egymással, szép is lenne! Valóban, a tematika itt egy hangyányit leugrik a játékélmény kedvéért, de ha ezen képesek vagyunk túllendülni, akkor egy baromi izgalmas, könnyen tanulható és gyorsan lezavarható játékot kapunk. 

Izgalmas, mert bár előzetesen megbeszélhetjük, mire figyeljünk, mi élvezzen prioritást, játék közben kiszolgáltatottak vagyunk, a helyzetre kell reagálnunk és abból kell dolgoznunk, amink van és amiből sejtjük, hogy a másiknak van. Könnyen tanulható, mert kevés, ugyanakkor fontos szabályt kell megtanulni, amik viszont gyorsan rögzülnek. Gyorsan bizony, mert egy menet hamar véget érhet, ami után semmi perc alatt indítható egy újabb. Persze ez alatt azt értem, hogy sem a nyeréshez, sem a csúfos vereséghez nem kell órákat a fenekünkön ülni, mindkettő ugyanolyan gyorsan bekövethezhet, a game over picit gyorsabban. Nos, igen, a kooperatív játékok egyik ismérve, hogy az elvesztéshez sokkal több út vezet, mint a nyeréshez, de hát teher alatt nő a pálma. Stresszes szakma a pilótáké!

De miképp is néz ki a játék? Van egy ízléses és a mélyítéseknek köszönhetően meglepően jól funkcionáló főtábla, ami lényegében a repülőgép műszerfala, ezen láthatjuk a különböző bekapcsolható paneleket. A játékosok kapnak két paravánt, hogy a dobókockáik eredményeit titokban tarthassák. Igen, dobókockák, ugyanis ezek értékei fogják meghatározni, hogy a műszerfalon mely műszereket tudjuk bekapcsolni. Van, ahova meghatározott értékű és/vagy színű kocka kell, van, ahol nem számít, vannak mezők, amiket csak a pilóta használhat, van, amiket csak a másodpilóta és olyan is, amit mindketten. Bonyolítja a helyzetet, hogy vannak panelek, amiket csak sorrendben lehet bekapcsolni, valamint egyes műszerek kihatnak a másikra. 

Például a hajtóművek aktiválásához mindkét játékosnak (kötelező jelleggel) be kell szolgáltatnia két kockáját, ezek összegét kell megvizsgálni: ha a két határérték közé esik, akkor megfelelő mértékben lassulunk. Ellenben ha túl kicsi, vagy túl nagy az összeg, akkor vagy nem haladunk egyáltalán vagy pedig túl gyorsan. Ez utóbbi még túlélhető, sőt, néha érdemes is „várakozási köröket” repülni, ha netán nagyon előrehaladtunk, de előbbi semmiképpen sem, mert a magasságunk folyamatosan csökken (lényegében ez a fordulójelző), és ha földet éréskor nem vagyunk a leszállópályán, akkor bizony lezuhantunk. Talán nem kell részleteznem, ez miért baj és mit is jelent. Viszont a fentebb említett határértékeket tudjuk módosítani a futóművek illetve a fékszárnyak bekapcsolásával, így nagyobb mozgásteret hagyva magunknak. Vagy kisebbet, ha nem figyelünk oda. A gép egyenesben tartásához (szintén kötelező jelleggel) mindkét játékosnak fel kell áldoznia egy kockáját, itt viszont a kettő különbsége dönti el, hogy mekkorát dől, és a nagyobbik kocka értéke, hogy ki felé. Ez azért fontos, mert ferde repülőgéppel csak Chuck Norris képes leszállni, tehát a játék végére vissza kell állítani egyenesbe a gépet, és arra is figyeljünk, hogy ne billenjen át a másik oldalra. Ellenkező esetben ekkor is elvesztettük a játékot. Ha nem fordítunk kellő figyelmet a légiforgalomra és nem távolítjuk el a repülőket az utunkból, akkor is kudarcot vallottunk. 

Ezek mellett még van pár dolog, amire figyelni kell és talán úgy tűnhet, hogy a játék túl nehéz. Nos, tud az lenni. Ha csak értelmetlenül pakolgatjuk lefelé a kockákat, ha nem próbálunk meg a másik fejével gondolkodni, akkor hamar a földbe állhatunk. Ugyanakkor kis odafigyeléssel, egymásra hangolódással egyáltalán nem megnyerhetetlen a játék, sőt, az első pálya (mert igen, több is van) még kifejezetten baráti ebből a szempontból. Persze ott a szerencsefaktor, mégiscsak dobókockák irányítanak minket, jöhet egy olyan rossz széria, amivel nem tud az ember mit kezdeni. A játék ezért dob nekünk pár mentőövet: kávé tokenek megszerzésével módosíthatjuk a kockáink értékét +/- eggyel, bizonyos időközönként pedig szerezhetünk „kockák újradobása” lehetőséget, amit ráadásul mindketten használhatunk (sőt, kell is). Ha pedig már annyira magabiztosak vagyunk, hogy már épp elküldenénk a Liszt Ferenc reptérnek az önéletrajzunkat, ott van a játék többi modulja (pl. kerozin szivárgás, szél, jeges fékek, gyakornokok képzése, valós idő beállítása) és pályája, azaz még több reptér… REPTÉR!! LOBOG A SZÉLBEN A SZÉLZSÁK… khmm, bocsánat! Szóval van mivel növelni a kihívást. Éljen a mazochizmus!

A légi társaság egy tipikus modern társasjáték. A szemet egyből megragadja, hogy mégis mi ez? Rendkívül kompakt, nem tart semeddig beleugrani, majd újrakezdeni. A nulla kommunikáció és a szerencsének való kiszolgáltatottság miatt végig izgalmas, ugyanakkor valamennyire tudunk reagálni erre. Amikor pedig sikerül letenni a gépet, mert mindent bekapcsoltunk a megfelelő időben és minden akadályt elhárítottunk, az valami csodálatos élmény! Brofist, high five, tapsvihar! Aláírom, nem való mindenkinek, aki csendes tervezgető típus, annak túl nagy a szerencsefaktor és kevés a döntési lehetőség, aki pedig egy vesztés után nem tudja megrázni magát és újból nekiveselkedni a feladatnak, az szintén gyorsan továbbáll. Én azt javaslom, ha valami klubban, eseményen vagy társaságban adódik alkalom a kipróbálásra, akkor éljetek vele! Én nagyon szeretem, talán hamarosan megjön a bátorságom ahhoz, hogy belekóstoljak a nehezítésekbe és meghódítsam a többi repteret.

REPTÉR!!!!!!! LOBOG A SZÉLBEN A SZÉLZSÁK…