Az együttműködésen alapuló társasjátékoknak megvan az az előnye, hogy összedolgozhatunk, megbeszélhetjük a taktikát, a tervet, összedughatjuk a fejünket, hogy most akkor mi a ködlepelbe bújt búbánatot csináljunk? A Horrified ezen a téren remekül működik, nem korlátozza a játékosok kommunikációját, nyugodtan tanakodhatunk a köreinkben. Bár magyarul nem jelent meg egyik verziója sem (eddig), ha van a csapatban legalább egy, angolul jól értő egyén, akkor azok sem esnek ki az élményből, akik nem beszélik a nyelvet, hiszen mindent kitárgyalható. Viszont pont ezért - és ez a kooperatív játékok egyik lehetséges hibája/sajátossága - vigyáznunk kell, a fordító ne változzon át mindent (is) irányítani akaró alfajátékossá! Ezt hagyjuk meg a játék egyik ellenségének, a vérfarkasnak... bocs!

Apropó szörnyek, még el sem mondtam mi is a játék célja! A dobozra tekintve némi fogalmunk azért már lehet róla: igen, itt klasszikus, a filmgyártás elejét idéző hollywoodi horrorfilmek szörnyei ellen vesszük fel a harcot, olyanok ellen, mint például Drakula, a Frankenstein szörnye és menyasszonya, a múmia, a vérfarkas, a mocsári láp szörnye vagy a láthatatlan ember. Könnyű nehézségi fokozaton (illetve első játék során) kettővel, normál körülmények között hárommal nézünk szembe, de ha a tökeinkre a Chuck és Norris neveket tetováltattuk, akkor akár négy szörnyet is megpróbálhatunk legyőzni. Ezek a rossz arcok akarják ugyanis a játék főtábláján szereplő kisvárost uralmuk alá hajtani, és nekünk, játékosoknak az a feladatunk, hogy ezt megakadályozzuk. Jó kooperatív játékhoz híven ugyanis többféleképpen veszíthetünk, de csak egyféleképpen nyerhetünk. Azaz, ha a rémségek által végrehajtott pusztítás túllép egy bizonyos fokot, akkor konyec nekünk; ha túl sokszor vernek le minket, ha túl sok városlakó halálozik el, akkor a káoszmutató egyre közelebb kúszik a játék végét jelző halálfejhez. Na, pont ezért kell szorosan és ügyesen együttműködnünk, hogy ezen események bekövetkeztét megelőzzük; a pezsgőbontáshoz mindegyik szörny felett győzedelmeskednünk kell. 

Talán feltűnt, hogy nem azt írom, hogy öljük meg őket, és ez nem véletlen, ugyanis nem mindenkinél ez a cél. A Horrified egyik legnagyobb pozitívuma, hogy minden egyes főgonosz legyőzéséhez más és más utat kell bejárnunk. Drakula mondjuk tiszta sor, vele kár finomkodni: a kriptákban, tömlöcökben, temetőkben elrejtett koporsóit kell bezúznunk, hogy ne tudjon sehova sem elmenekülni, így a végén simán karót döfhetünk a szívébe. Frankenstein monstrumát és menyasszonyát viszont nem kell megölnünk, hanem rá kell ébresztenünk a gerlepárt, hogy ők legbelül nem is szörnyek, hanem érző szívű, lélekkel rendelkező lények, akik nem feltétlen gonoszak. A vérfarkast ki kell gyógyítani heveny likantrópiájából, tehát az ellenszer kikotyvasztására törekszünk, míg a láthatatlan ember ellen elég bizonyítékot kell összegyűjtenünk, amit aztán a rendőrségen szépen benyújtunk. Egészen frissítő hatású, hogy másképp kell huzaloznunk az agyunkat annak függvényében, hogy melyik gonoszt választjuk ki. De ez miképp is néz ki a játékban?

Minden játékos egy különleges karakterrel indít, akinek van bizonyos mozgás értéke és valamilyen képessége. Elképzelhető, hogy valaki kevesebbet tud mozogni, viszont jobban tudja segíteni társait más területen, de olyan is akad, aki messzire el tud jutni, viszont nincs semmilyen speckó képessége. A játék során a város különböző helyszíneit járjuk be, lehetőleg kikerülve a szörnyeket, ugyanis ők minden körünk végén felénk fognak megindulni. Ezeken a helyszíneken tárgyakat vehetünk fel, különböző színekben, ezek begyűjtése kulcsfontosságú! Benyújtásuk a megfelelő helyeken segít nekünk a szörnyek legyőzésében, de ha éppen minket támadnak, akkor ezek eldobásával kivédhetjük a csapást és ezáltal a megúszhatjuk a kórházba jutást (ami megemeli a feljebb említett káosz szintet).

Ahogy látható, a gyűjtögető életmód elsajátítása itt kifejezetten előírt. Szerencsére tárgyak csereberélésére van mód, így aki a készleteit leapasztotta, az kérhet segítséget másoktól. A speciális képességek bevetésével pedig egyéb lehetőségek is megnyílnak előttünk, főleg ha a megfelelő időben vetjük be őket. És akkor még a 'perk' kártyákról nem is beszéltem, amik szintén adnak egy bármikor bevethető bónuszt. Ilyen kártyákat akkor tudunk szerezni, ha egy városlakót sikeresen és biztonságban eljuttatunk a kívánt helyszínére. Igen, ugyanis a saját testi épségünk mellett a lakókra is figyelni kell. Ők kártyák hatására kerülnek fel a táblára és A-ból szeretnének B-be eljutni, amiben nekünk kell segédkezni. Ha olyan mezőre érkezünk, ahol ők is ott vannak, akkor utána mozognak velünk, de arra is van lehetőség, hogy magunktól „eltoljuk” őket. Ne hagyjuk őket egyedül, ugyanis a szörnyek egyből végeznek velük, viszont ha velük vagyunk, mi vagyunk a prioritás, így bevédhetjük őket!

Ha körünkben minden megtervezett lépést megtettük, akkor jön a szörnyfázis, azaz kártyahúzás és megnézzük, hogy mennyi új tárgy kerül fel a táblára, milyen esemény következik be (ilyenkor vagy új polgárok szeretnének taxizni a szörnyinvázió idején vagy valamelyik rém vet be egy csúfságot, ha épp játékban van) és a legfontosabb: milyen válogatott rémtettek történnek meg velünk. Ha szerencsénk van, az ilyenkor megemlített szörnyek vagy nem is kerültek be alapból a játékunkba vagy már legyőztük őket. Ha nincs mázlink, akkor bizony mozognak és ha rosszkor vagyunk rossz helyen, akkor még támadnak is. Különösen nagy pech esetén pedig a saját speciális képességüket is bevetik, ami talán mondanom sem kell, nem éppen előnyös, sőt, kifejezetten hátráltató. Ügyes taktikával és kellő felkészültséggel persze minimalizálható a kár, és hát bizony erről szól a játék, ettől lesz izgalmas. Figyelünk százfelé, helytállunk több fronton és megpróbálunk győzedelmeskedni. Megígérhetem: nem lesz könnyű, de a győzelem nem lehetetlen!

A Horrified egy minden ízében tipikus kooperatív játék, ami témaválasztásában egészen egyedi, játékmenetében pedig kifejezetten ügyes. A legyőzendő rémségek különbözőségei üdítőek, együtt dolgozni egyáltalán nem nehéz, még az angol nyelv ellenére sem. Akármilyen társasággal próbáltam, a második, harmadik körre mindenki kezdett ráérezni, hogy mely lépések a fontosak, mire kell figyelni, mi lenne a legjobb és leginkább kivitelezhető terv. Persze az ilyen típusú játékok sajátossága, hogyha mégsem jönnek össze a dolgok, ha elpártol tőlünk a szerencse, akkor hiába minden ötletelés, egyszer csak homlokon csaphat a felismerés minket, hogy „hát itt akármit is csinálunk, már mindegy is, mert vesztettünk!” Ez ne vegye el kedvünket, inkább rázzuk meg magunkat és uccu neki még egyszer! Ugyanis más co-op társasokkal ellentétben a Horrified nem borzasztóan nehéz. Tud az lenni, szó se róla, de elég könnyű beletanulni, könnyű tanítani, nem kell hatezer ikont és apró szabályt megjegyezni és a legenyhébb fokozaton, két szörny ellen a győzelem kifejezetten elérhető cél. Arról nem is beszélve, hogy a játék kinézete stílusos, hangulatos, a szörnyek pedig nem karton figurák (velünk és a lakókkal ellentétben), hanem fröccsöntött, rendes méretű műanyag figurák. Azért ezek ellen máris bátrabban vesszük fel a harcot!

Ha szeretitek az együttműködésen alapuló játékokat és van a társaságban egy angolul jól értő, mások koordinálására képes társ (aki nem akarja megmondani minden áron, hogy mit csinálj, mert csak), akkor mindenképp ajánlom kipróbálásra a Horrifiedot, legfőképpen az alap, elsőnek megjelent változatot. Bár nem játszottam a család többi tagjával, az American Monsters és a Greek Monsters (az amerikai horrorok ihlette, illetve a görög mitológia csúfságaival a főszerepben) folytatások már nem váltottak ki a szakmából akkora lelkesedést, igaz, a legfrissebb gyerkőc, a népszerű szerepjáték karaktereivel és helyszíneivel megtámogatott Dungeons & Dragons már nem kapott ilyen hűvös fogadtatást. Persze ha tetszik az alapjáték, én senkit sem tartok vissza, hogy belekóstoljon a többibe, sőt, ha lehetséges hívjon meg engem is egy partyra!