Őszinte leszek, az előző albumnál, a Screem Writers Guildnél már éreztem valamit, amit Lordinál soha nem szeretnék, nevezetesen azt, hogy nem tették oda annyira magukat. Az elképesztő energiákat felemésztő Lordiversity és Amen kilépése után úgy éreztem, elsiették a lemez megjelenését és úgy kaparták össze a fiók aljáról a dalokat. Mostanra csak annyit változott az álláspontom, hogy egy-két szám azóta felerősödött, azaz amik akkor tetszettek, azok most is, de pár nótára még így sem emlékeztem rendesen. Ennek nem örültem. Ahogy annak sem, hogy az első kislemezek, amik a mostani dobást, a Limited Deaditiont harangozták be, nos, nem tépték le a fejem. Persze tudjuk, hogy mi van a pudinggal meg annak próbájával, szóval nem engedtem a gonosz gondolatoknak és a vegyes első benyomásoknak! Jól tettem?

SCG XIX The Hexecutioners

A lemez címe és borítója előrevetíti, hogy ezúttal sem távolodtunk el a horror tematikától valamint a pusztító szójátékoktól. Bár az album kevésbé koncepciózus, átlengi egyfajta gyerekkori nosztalgia a horrorfilmek és játékfigurák iránt, egyfajta szerelmeslevél a műfajnak. Mondhatjuk, hogy ez szinte minden Lordi lemezre igaz, de most valahogy erősebbnek éreztem ezt a hatást. Talán azért is, mert az átvezetők is erre játszanak rá. A szokásos Scarctic Circle Gathering, azaz intró, néha átvezető, vagy outro (és igen, ez már a 19., ha jól számolják, én már nem tudom) is ezt erősíti fel egyfajta fiktív reklámként, ami a The Hexecutioners nevű sorozatot és azon belül is a Monster Squadot (az együttes itteni alteregóját) népszerűsíti. Zenei szerepe nincs, csak megágyazza a hangulatot.

Legends are Made of Clichés

Rájöttem, azért sem szabad csak felületesen átpörgetni a megjelenéskor a dalokat, mert pont azokról a finomságokról maradok le, amitől a Lordi igazán élvezhető. Hiszen elsőre mi jön le? Tipikus 80-as évekbeli sound és hangulat, sok-sok szinti, a gitár kicsit a háttérben, nem túl kemény megszólalás; mindaz, amit szeretünk, de ahogy a Screem Writers Guildnél is megjegyeztem, az arányokon lehetne állítani. Viszont ott a szöveg, amiben Mr. Lordi mindig is remekelt, és ez itt sincs másképp: a horrorfilmek ezerszer látott kliséit figurázza ki. Azokat, amiken mi is felhúzzuk magunkat. „Minek ment oda?” „Persze, hogy mögötte van a szörny!” „Szerintem tuti nem éli túl...” Ismerősek? Ezek a szellemes (nem szándékos szóvicc) adalékok alapvető kellékek a Lordi zenéjéhez. Amúgy minden sirámom ellenére ez egy teljesen jóféle nóta, albumindítónak pedig egyenesen kiváló.

Syntax Terror

Az első kislemez és dalszöveg-klipes dal, amit már egészen megkedveltem. Az előző dalnál levezetett esszémnek némiképp ellentmond, ugyanis Mr. Lordi saját bevallása szerint sincs a szövegnek sok értelme, inkább csak olyan egymásra dobált, absztrakt képek összessége, mint ahogy azt régen csinálták egyesek a heavy metal műfajában. Zeneileg keményebb, tempósabb, kevesebb dallammal dolgozik, de ami van, az tetszetős, köszönhetően a bevezető szintiknek (amik engem kicsit az If It Ain't Broken (Must Break It) című dalra emlékeztettek). Még Mr. Lordi sikításait is elnézem. Amennyire nem voltam feldobva először általa, most annyira szeretem.

Skelephant in the Room

Remek stílusérzékkel most egy lassabb tétel érkezik, de még nem lep el minket a balladai homály. Meglehetősen érdekes a refrénje, kifejezetten sok harmónia került a dalba, szépek is a vokálok, mintha ez is a Superflytrapről maradt volna le. Szövegileg ez most annyira nem fogott meg, de a címért ismét jár a Besenyő Pistabá érdemrend.

SCGTV Saturday Night Main Event

Ezt is megértük, még több számozott SCG helyett most SCGTV kódnévvel ellátott, fiktív reklámokat kapunk; kicsit olyanok ezek, mint a rádióadás részletek a Killection lemezről. Ez lényegében egy bokszmeccs reklámja, engem egyből visszarepített a kilencvenes évekbe, amikor még fogtuk az angol nyelvű Cartoon Networköt és azon a csatornán este tíz után már pankráció ment.

Killharmonic Orchestra

Remek gitárriffekkel indít a dal, a verzék kifejezetten tetszenek, a refrének pedig tempósan indítanak, de nagy sajnálatomra a feleslegesen megvariált dobtéma és a 'Killharmonic orchestra' kántálások megszakítják a lendületet. Mindenesetre érzem benne az erőt, hogy idővel jobban megkedveljem, ha másért nem, hát Kone szólója miatt. Apropó Kone, úgy érzem ezen a lemezen több időt tölt a reflektorfényben. Gitárjátéka észrevehetően más, mint Amené, ez már az előző albumon is feltűnt, de itt még vadabbul, még technikásabban játszik és szerencsére nem a dallamosság kárára. Ennek örülök!

Collectable

Akkor jöjjön most egy ténylegesen lassú szám, amiben bár nem énekel annyira gyengéden Mr. Lordi, mint a The Bride című számban, de azért még így is szép. Mármint olyan lordisan szép, hiszen a szöveg ezúttal is elborult. Reflektálva a lemez címére, egy elátkozott, gyűjtögethető játékfigura énekel nekünk. Csodásan morbid, ahogy a zenét hallva összeborulna az ember a mellette álllóval, öngyújtó a kézben, könny a szemben, de közben emberi áldozatról éneklünk.

SCGTV Monstersquad Action Figures

És ha már szóba kerültek a figurák, róluk is kapunk egy reklámot. Emlékszünk azokra a hirdetésekre, amikor gyerekként láttunk valami hihetetlenül menő, de a valóságban elképesztő gagyi játékot, amit a gyártók ránk akartak sózni? Action Man meg a többiek? És közben a velük játszó irritáló kisgyerekek nem győznek ámulni és bámulni, hogy ezek mekkora királyságok, nesze neked szomszéd kölök, nincs ilyened! Na, itt erről van szó. Vicces, szellemes, mókás, mert idegesítő, éppen ezért 5. alkalommal már elléptetjük.

Fangoria

Jó pap holtig él, azaz mindig tanul valami újat az ember. Én például nem tudtam, hogy a Fangoria egy 1979 óta negyedévenként megjelenő horror magazin. Ennek emel emléket ez a dal, a szövegben pedig rengeteg easter egg vár megfejtésre, vajon melyik klasszikus film szereplőjére utalnak éppen? Nem nehezek, némelyikre még én is rájöttem. Maga a dal amúgy rendben van, jól áll neki a minimalista refrén, tetszenek a szintik, a szóló ismét remek és hát Hiisi basszusa is megér egy sátánista misét.

Hellizabeth

Ehhez a dalhoz forgattak klipet Lordiék, ráadásul nem is rosszat, a Youtube reakció videó készítők kedvence lehet a benne ügyesen elhelyezett jumpscare miatt. Érdekes indul a dal, az első verze szólal meg, de töredezetten, furcsa ritmusban, azt se tudja a fülünk, hova figyeljen. Utána minden kitisztul és egy klasszikus Lordi számként folytatódik, csodásan eltalált refrénnel. Nem csodálkozom rajta, hogy kiemelt szerepet kapott, húzódal a javából, még ha nem is annyira kemény.

SCGTV The Hexecutioners Season Finale

Újabb reklám, ami a The Hexecutioners sorozat évadzárójáról ad tájékoztatást a hű nézőknek. Engem kezdenek kicsit kirántani a lemez flowjából ezek az intermezzók, haladjunk is tovább.

Retropolis

80-as évekbeli cyberpunk nóta, Syntax Terror-jellegű szövegvilággal, azaz itt sincs csattanóval ellátott horrorsztori. Kellemes, dallamos, semmi extra, de összességében mégis szerethető. Lorditól kicsit kisujjból kirázós történet, de van egyfajta bája.

Frighteousness

Az első taktusokat hallva azt hittem megint valami reklám jön, esetleg egy „szörnyen” jó mosóport akarnak ránk erőltetni, de nem! Rendben, de akkor megint egy ballada? Az sem! Inkább egyfajta vallás kifigurázás, televíziós prédikátor módra. Nem lesz a kedvencem, a refrén bár egyszerű és megjegyezhető, nem nagyon megy sehova, és valahogy a szöveg sem annyira humoros, hogy igazán megfogjon.

SCGTV Crazeee Ralph Promo

Most már bátran kijelenthetem, hogy ezek a reklám paródiák kezdenek az idegeimre menni. Rendben, jópofák, viccesek, de sokkal jobban örülnék, ha nem kéne két dal után mindig meg-megállni. Tudjátok, pont ezért NEM szeretjük a reklámokat...

Limited Deadition

Jó hátra került a lemez címadó dala, de szerencsére nem azért, mert sok szégyenkeznivalója lenne. A szöveg végre megint mókás, amikor is kiderül, hogy emberünk mit ért ritkaságok alatt, hiszen nem éppen játékfigurákat gyűjt otthon. Zeneileg rendben vagyunk, bár kissé zavarbaejtő, hogy a refrénben szinte teljesen kimaradt a gitár, egyedül az „In the limited deadition line” résznél hallható. Kone kiváló zenész az eddigiek alapján, miért nem használjátok akkor ki jobban? Adjunk már egy kis keménységet a Lordi daloknak!

You Might Be Deceased

A zárótétel viszont úgy indít, ahogy azt kell! Sötét szintik, agresszív riffek, menetelő dobok: fuck yeah! A mondanivalót megvizsgálva is csak caesarosan feltartott hüvelykujjal jelezhetek, elképesztően ötletes! „Nem hallják szerettei? Át tud menni a falakon? Nos, Ön lehet, hogy meghalt!” Imádom! Kétségkívül a lemez egyik legjobb nótája!

A Limited Deadition egy korrekt Lordi album, ami idővel még jobban beérhet nálam, viszont a teljes élvezetéhez nem árt az angol nyelvtudás és a szövegek átnyálazása (igaz, ez mindegyikre érvényes). Érzésem szerint nem itt szerepelnek a diszkográfia legerősebb darabjai, de a Screem Writers Guildnél jobbnak találom, legalábbis hamarabb megkedveltem, mint azt. Ha egy könnyen emészthető, hard rock, glam rock, soft metál lemezre vágyunk, akkor ez egy egészen jó választás lehet, szerintem a Lordi rajongók is ellesznek vele, ahogyan én is. Én azért bízom benne, hogy akad még a tarsolyban ennél jobb és karcosabb anyag is.