Olivia Rodrigo ügyes hölgy! Jelenleg az egyik legünnepeltebb popsztár a világon, nem egy kiváló slágerrel a háta mögött, és ezen a nyáron megjelent harmadik nagylemeze, a szép, hosszú de beszédes című you seem pretty sad for a girl so in love sem töri meg a diadalmenetet. Pedig hát fiatal a szentem, 21 éves, még csak most kezdhetett el legálisan inni az Egyesült Államokban! Slusszpoén, hogy ő is a Disney Channelnek köszönheti többek között a korai sikereit (pl. szerepelt High School Musicalben is), senki sem lepődött volna meg, ha „én is Miley Cyrus akarok lenni!” felkiáltással a könnyű utat választja a popzenében. Tudjátok: auto-tune, trap dobok, válogatott producerek sokasága, TikTokra való, rövid, felejthető számok... De nem, Olivia nem így tett! A dalszövegeket ő maga írja, a producere ugyanaz az ember, aki eddig is volt, Daniel Nigro, és pont annyi embert vontak csak be a munkálatokba, amennyire szükség van.

Mivel az első két album anno kimaradt a kritikák közül, pár mondatban ejtenék róluk szót, mielőtt arra buzdítanék mindenkit, hogy hallgassa meg őket! Hoppá, elrontottam a sorrendet... Szóval a 2021-es SOUR rárúgta az ajtót a gyanútlan zenehallgatókra; emlékszem, én egy klasszikus zenész youtubertől (David Bennett) hallottam róla először, aki lelkesen figyelmembe ajánlotta. Persze, nem személyesen nekem, hanem egy videó formájában, mondtam is, hogy nofene, akkor lehet tényleg érdemes lenne megskubizni. Nem csak, hogy nem csalódtam, de hátra is hőkölődtem meglepődöttségemben! Tudniillik Olivia bő szövegű, a tinédzserek és fiatal felnőttek problémáiról szóló, hangszerközpontú dalai már tényleg szokatlannak számítanak a pop stílusában. Ehhez képest a brutal koszos volt és hangos, a drivers license énekével nyűgözött le, a deja vu pedig érdekes hangszerelési megoldásaival. Az emo-punkos good 4 u sikereit némileg beárnyékolta az, hogy meg kellett jelölni a Paramore tagjait is szerzőként, mert túlságosan is hasonlított a Misery Business című dalukra. Tény, a hasonlóságok egyből feltűnőek, ha egymás mellé tesszük őket, de szerintem a nóta van annyira karakteres, hogy még ennek ellenére is szerethető legyen. Mindezen kiemelkedő slágerek mellett egy szál gitáros tábortűzi dalok illetve zongorás balladák is megjelennek, szóval a SOUR egy igazi kis ékszerdoboz, totális ellentéte, amit más popsztároktól kap az ember (pl Katy Perrytől).

A folytatás, a 2023-ban megjelent GUTS talán még jobb, mint az első, pedig „csak” annyit csinált, hogy folytatta az elődje hangulatát és zenei világát. Olyan telitalálatok szerepeltek rajta, mint pl. a csodás albumnyitó all-american bitch, a szenzációsan humoros bad idea right?, a kisujjból slágerré vált vampire, a tinifilmeket megidéző ballad of a homeschooled girl és get him back, de a The Cure-os gitárokat tartalmazó pretty isn't pretty-t is gyakran dúdolgatom. 2023-ban még kijött egy EP, GUTS: the secret tracks néven, innen az obsessed az, ami egyszerűen frenetikus, de a maradék három dalt sem érdemes leírni, mert igazi örömzenének hangulattal rendelkeznek (scared of my guitar, stranger, girl i've always been). Jelen írásunk tárgya előtt még kijött tavaly egy, a BBC által felvett koncertfelvétel a Glastonbury fesztiválról. Tartalmaz furcsa megoldásokat (nekem kicsit sok a playback ének háttérsáv), viszont nem egy dalt áthangszereltek, Olivia nem fél hamiskásan énekelni csak azért, hogy egy igazán jót bulizzon és a zenekar is igazán odateszi magát! Ja, és Robert Smith is feljön a színpadra két dal erejéig, hát mi ez, ha nem királyság? És itt érkezünk meg a mostani nagylemezhez, ami egy szerelmi kapcsolatot kíván leírni, az elejétől a végéig.

Az albumnyitó drop dead egy ízig-vérig szerelmes nóta: rózsaszín minden, lepkék és madarak repülnek körbe-körbe, szivárvány az égen, stb. A poén az, hogy a pazar dalszöveg és a nosztalgikus hangszerelés miatt ez egyáltalán nem megy át nyáltengerbe. Itt tényleg elhisszük, hogy egy tinédzserkor végén járó / fiatal felnőtt énekli meg a szerelembe esés élményét. Az előző albumokkal ellentétben Olivia nem kólint fejbe minket rögtön, de nem véletlenül lett ez klipes dal (érdekesség: a szövegben is megjelenő versailles-i kastélyban forgatták le). A drivers license és a vampire után a stupid song is elsüti azt a poént, hogy lassú balladaként indul, majd a négynegyedes ütemek megérkeztével rájövünk, hogy ez bizony nem egy visszafogott szám. Szövegben gazdag, még mindig az elsöprő erejű szerelemről szól, annak minden velejárójával együtt, csodásan emelkedve a tetőpontig. És mindezt rendes hangszerekkel előadva, nem két percben (még bridge is van)! Nahát, lehet slágert írni úgy is, hogy nem foglalkoznak a TikTok kompatibilitással? Maradva még a szerelem tematikánál a honeybee egy ténylegesen lassú dal, egészen musicalszerű hangszereléssel megáldva. Manapság roppant szokatlan egy ennyire lecsupaszított, törékeny megszólalással találkozni, zongorát, vonósokat hallani egy fiatal, a húszas éveinek elején járó hölgytől. De hát Oliviától nem ez az első meglepetés már...

Talán nem véletlen, hogy a glastonbury-i koncertjén Olivia pont Robert Smith-t hívta meg vendégnek, ahogy az sem, hogy Robert ezen az albumon is tiszteletét teszi, sőt, az egyik trekk címe konkrétan az, hogy The Cure. De mit is akartam mondani? Ja igen, a maggots for brainsnél tartunk! Ezen a számon is érezhetőek a „kócos gyógyszeresek” hatásai: a gitárok hangszínétől elkezdve a keserédes hangulaton át a tempóig szinte minden rájuk emlékeztet. És ez bizony piros pontért kiált! Kedves, barátságos szám lett a u + me = <3, kedvelhető hangszereléssel (az előző számból ismerős hatásokkal). A legszimpatikusabb vonása mégis az, hogy 4 perces és jólesően dalszerű; nincs hiányérzet, akár húsz-harminc évvel ezelőtt is megíródhatott volna. És ez manapság már igen nagy erény! Bár nem annyira koszos és gitárközpontú, mint az előző két lemez mérgesebb dalai, én mégis végigvigyorogtam a my way egészét. Nem is tudom mihez lehetne hasonlítani, de mintha egy pop-punk és szintipop fúzió lenne, amihez a szövegvilág is passzol: Olivia itt már a szerelem abban a szakaszában van, amikor nem tűri, hogy más lányok is közeledjenek a párjához. Jóféle ugrálós nóta! Keserédes szám a purple, amiben Olivia egészen visszafogottan énekel a gyorsabb tempó ellenére. Mintha tényleg elbizonytalanodott volna ebben a kapcsolatban, amiben már teljesen feloldva érzi magát, elveszve, talán túlságosan is megszállottságban élve. Szépséges akkordok jellemzik, törékeny hangulatba ágyazva. Szinte istenkáromlással érhet fel, hogy a korábban már többször említett Robert Smith nem abban a számban énekel Oliviával, aminek a címe the cure, de nem kell sokáig várni az ő debütálására sem. Klipes, kiemelt nóta, kicsit megidézve a Foo Fighterst az elején, viszont annyira csodásan építkezik a dal, ahogy haladunk a katarzis felé, hogy nem haragszom ezért rá. Nagyon személyes szám, amiben Olivia saját magát hibáztatja, ahogy borzasztó gondolatokkal és mindent felemésztő kétellyel mérgezi saját magát és vélhetően ezért megy tönkre a kapcsolata. A hangszerelés pazarul tükrözi ezt a lelkiállapotot. 

A begged egy csodálatos, szinte egy szál akusztikus gitáron előadott dal; Olivia megmutatja minden károgónak, hogy igenis van hangja, nem is akármilyen! Az album pedig szépen halad tovább a tematika által felvázolt úton tovább: a kamaszosan negédes szerelem egy önostorozó és önromboló kapcsolattá változott. És végre elérkeztünk ahhoz a dalhoz, amiben Robert Smith is énekel, nem is keveset! A what’s wrong with me meglehetősen furcsa olyan szempontból, hogy az album többi, sötétebb tételei közül pont ebben működik közre, ami, a dalsorrend kontextusa nélkül akár egy friss szerelembe esést megélő tinédzser kedves száma is lehetne. Ellenben, ha figyeltünk a szövegekre eddig, akkor már tudhatjuk, hogy Olivia perpillanat eléggé szét van esve, saját maga hibáztatása után most épp szerelme tárgyát ostorozza: lehet, hogy ő minden baj okozója. Zeneileg viszonylag minimalista, egy enyhén betorzított ütem vezetgeti a dalt, a melódiák nosztalgikusak, az énekdallamok viszont ördögien fülbemászóak. A less-szel eljutottunk a szakításig és ezt a dal megszólalásában is észrevehetjük: kíméletlenül lecsupaszított, kizárólag zongorán előadott, újfent musicaleket eszünkbe juttató szám, csodás dallamvezetéssel. Nagyon örülök neki, hogy Olivia nem csak a vadabb szerzeményeivel tud meglepni, hanem a balladáival is. expectations, azaz elvárások. Nos, nem volt az elvárásaim között (vagy épp a bingókártyámon), hogy az előző szám hangulatát egy ízig-vérig 80-as évekbeli, pozitívabb dal oldja majd fel. Tempós, bohém, kicsit talán önironikus is, de a szakítás fájdalma után úgy tűnik Olivia felállt és az önsanyargatás helyett az önfejlesztés került előtérbe. Mindemellett elképesztően szellemes a hangszerelése, rosszkedvet elűző hatással van a hallgatóra. Persze a búcsúdalban, a cigarette smoke című számban ebbe a frissen újraépített önbizalomba visszatér a fájdalom. Olivia kemény, őszinte sorokkal bán meg mindent, és arra vágyik, hogy a kapcsolat emlékei megromoljanak, hogy könnyebb legyen tovább lépni. Ahogy az már korábban is volt, a témát ügyesen kíséri a hangszerelés is, kézen fogva haladunk a katarzis felé és a csúcspont után, nyugodtan, csendesen ér véget a lemez, Olivia pedig itt hagy minket a döbbent hangtalanságban.

A you seem pretty sad for a girl so in love lemezre akár concept albumként is tekinthetünk, ugyanis tényleg egy történetet mesél el, változatos dalokba csomagolva. Rendelkezik azzal, amit én mindig elvárok egy albumtól és oly ritkán kapom meg: egy csodálatos ívvel. Látjuk a start pontot és látjuk a finist. Elindultunk valahonnan és megérkeztünk valahová. 21 évesen ez dicséretes teljesítmény, de a tudat, hogy Olivia a harmadik albumával sem okozott csalódást még nagyobb tapsvihart érdemel meg. Kívánom neki, hogy sose térjen le erről az útról, ne mérgezze meg őt a popzene mérgező ipara és 25-30-40-50 évesen is olyan dalokat írhasson, amihez neki kedve van! Ezzel mi, zeneszerető emberek csak jól járhatunk!

01. drop dead

02. stupid song

03. honeybee

04. maggots for brains

05. u + me = <3

06. my way

07. purple

08. the cure

09. begged

10. what’s wrong with me

11. less

12. expectations

13. cigarette smoke