Üvegszilánk karcolja talpam,
mocsok és szenny folyik az utcán -
Magam maradtam.

Eszetlen állattömeg habzsol;
zabál, amit talál.
Egyszer – hol nem – ember volt talán.

Aztán, mint fogorvosi székbe ültek
engedelmesen;
„Nagyra tátsd!”
S már ömlött is torkukon a
mesterségesen
előállított zagyvaság.

Kényszerzubbony volt a jutalom
az ellenkezőknek;
- Doktor úr! Tán megőrjítette a hatalom?
- Épp ellenkezőleg!

Kikaparom sarkomból a szilánkot –
Felnagyítja a macskaköveket.
Fáj – de inkább befogom a szám,
Nehogy megetessenek!