Ha nem számoljuk bele a Ferr álnéven tető alá hozott ambient lemezt, akkor bizony Ferry Corsten utoljára 2017-ben jelentkezett rendes, szerzői albummal. A Blueprint egy igen érdekes koncepcióra épült: egyfajta hangoskönyv/trance lemez hibrid volt, szereplőkkel, sztorival és persze jóféle muzsikákkal. Nyilván ez egy nem sokszor elsüthető poén, nem is nagyon másolták le mások (Driftmoon mondjuk pont igen), így talán annyira nem is meglepő, hogy a 2024 végén megjelenő Connect egy némiképp klasszikus felfogásban elkészített album lett.

A trance műfajba mindig is beivódtak az aktuális trendek, legyen az éppen electro őrület, big room house mánia, psy veretés vagy melodic techno számok sokasága, ezek mellé pedig megérkezett a retro is. Persze itt nem a Tibi bácsi-féle 80-as évekre vagy a Modern Talking által világunkra szabadított sramli-diszkóra kell gondolni, hanem a classic trance hangzás felerősödésére. A 2000-es évek eleji ütemek, basszusok, szintik, hangulatok visszatérésére. Nem lehet figyelmen kívül hagyni ezt a fajta nosztalgiát, elképesztő igénye lett az embereknek erre, és nemcsak a nagy nevek cuppantak rá, olyan új előadók is az egekbe emelkedtek, akik csak erre összpontosítanak (Trance Wax, Enigma State, SUPERSTRINGS). Pont Ferry Corsten maradt volna ki, aki az egész trance reneszánszot elindította 1999-ben az Out of the Blue-val?

A Connectnek – ha megengeditek, hogy előre rohanjak – igazából egy hibája van csak: túl sok számot ismerünk már róla. A megjelenés előtt már hallhattunk 11 számot a 15-ből, ami kevés újdonságot hagyott azoknak, akik naprakészek a trance megjelenésekkel. Emiatt én inkább egy gyűjteményes kiadásnak éreztem, mint szép ívet felrajzoló albumnak, de ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor egy igazán kiváló lemezt hozott össze Ferry atyánk. Persze érezhető az, hogy a divatáramlattal együtt úszott, érzékelhető a félreértelmezhetetlen nosztalgia, régebbi albumokról még ismerős hangszínek és dobok is visszaköszönnek. Viszont ezeket én ezúttal inkább kikacsintásnak, easter eggnek éreztem, erőlködést és kínosságot nem véltem felfedezni. Az anyag kellően modern minden régiesség ellenére. És ami a lényeg: a dalok prímák!

Szokásomtól eltérően, most nem sorban haladnék, hanem azokat a dalokat veszem előre, amiket már megismerhetett a közönség. A lemez címadó dala, a Connect, és záró tétele, a Mind Trip az elvontabb, kísérletezgetős vonulathoz tartoznak, bennük nem annyira az érzelmes elszállás kapott főszerepet, hanem az érdekes hangszínek, a furcsa megoldások, kb. mint annak idején a Brain Box és a Radio Crash számoknál. A finomabb hangulatot a Where the Mountains Grow hozza el többek között, Ferry-hez képest egészen visszafogott a megszólalás, de nincs ezzel semmi gond, az ének pedig remek. A Stay Awake még jobb ezen a téren, Diandra Faye kiválóan danolászik! Ismerős panelek itt is akadnak, a dal a klasszikus Air – Albion mintájára lett megírva, de hát az is Ferry egyik korai álneve, nincs min csodálkozni. A Total Eclipse tört ütemre épül, de itt talán már sok a furcsaságból, nehezen szokom meg az éneket benne, ellentétben a Belong to You-val, de hát ez amellett még ügyesen is hozza vissza a 90-es évek pizzicato hangszínét. Az abszolút sztárok viszont nem ők, hanem a Yes Man, a Fulfillment és a Just Breathe. A Yes Man egy lendületes, igazi fun nóta, ami tulajdonképpen minden téren tökéletes, legalábbis én semmibe nem tudok belekötni. A Marsh-sal közösen megalkotott Fulfillment számomra újra visszahozta azt a feelinget, amikor vártuk egy buli után, hogy kiderüljön, mi volt az a szám, amit hallottunk és mikor adják már ki? Először ugyanis egy Marsh fellépésen találkoztunk vele és akkor még nem is sejtettük, hogy ehhez Ferrynek is köze van. Csodálatos dal, 2024 egyik legjobbja számomra. A Just Breathe pedig szintén a 90-es éveket idézi fel, gyors tempójával és enyhe rave beütésével, de valahogy Ferry ügyesebben műveli ezt, mint pályatársai, akik szintén próbálják meglovagolni ezt a trendet.

Az új számok sem gyengék, a lemezt elindító Back to Life például csodás: jók a szintik, kiváló az ének és a tipikus Ferry-féle pergő dobok is újra tiszteletüket teszik (2006-ban például elég sokat használta). A Chain Reaction szellemes szám, egyszerűen indul, de szépen kiteljesedik. Talán a Remember a legnagyobb nosztalgia bomba a lemezről, de hát nem csoda, ehhez a SUPERSTRINGS-zel állt össze Ferry, akik szettjeikben szinte csak klasszikusokat játszanak. Bár szinte minden hangjegy a régi időkből származik, a dal zseniális és kiválóan megmutatja, mi is a jó ebben a stílusban. A Happy Hour nekem picit töltelék ízű, a Wish meg ezúttal nem egy korábbi Ferry számot másol, hanem a Nalin & Kane Beachball alapját veszi le. Jószívű leszek és inkább ezt egyfajta tiszteletadásnak veszem, nem pedig nyúlásnak, különben is, kellően eltér a dal és másfelé megy, mint a 97-es örökzöld. Bár azt hiszem a Chaos is megjelent korábban, engem annyira nem fogott meg, classic hangzás ide vagy oda, innen pont az hiányzik, ami a Rememberben megvan.

Összességében a Connect egy kifejezetten jó album, és ha több lenne rajta a meglepetés, a korábban nem ismert szám, akkor lehet, hogy még lelkesebb lennék. De félreértés ne essék, tetszik Ferry lemeze, kiváló dalcsokor, sok-sok csúcsponttal és kevés gyenge pillanattal. Egyszerre újszerű és múltidéző, amikor pedig az Akváriumban lépett fel a Mester, akkor „élőben” is élmény volt a számokra bulizni. 2024 egyik kihagyhatatlan albuma, a trance iránt érdeklődőknek kötelező hallgatnivaló.