Chillout – Igen érdekes szám, van benne valami, ami igazán megfogott. Ez az érzés főleg a refrénnél tör elő; kicsit popos, fülbemászó, élénk.

Album – Nem is csoda, hogy itt jobban működik a dal. Klasszikusnak még így sem nevezném, de szerintem teljesen vállalható, (és végre érezhető a tempó!).

Chillout – Számomra az ismeretlenség homályából bújt elő Andre Frauenstein, de ahogy utánanéztem munkásságának, érti, hogy miről is szól ez a baleár történet. Kettejük közös munkája viszont nem itt mutatkozik meg teljes valójában.

Album – Ha hasonlítani kéne valamihez (vagy valakikhez), akkor Dinka-t hoznám fel felsőként. A szintik remekek, a gitár szolidan megbújik a háttérben, egyedül a dallam lehetne egy fokkal karakteresebb. Így csak egy erős négyes írható be az ellenőrzőbe.

Chillout – Ismételten egy olyan darab, ami úgy készült el, olyan formát vett fel, ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva. Mindehhez Jes hangját hozzáadva már kész is a

zsírkirály nóta! Mondjuk engem azok a cérnavékony zongora leütések fogtak meg a legjobban, amik csak néha-néha szólaltak meg: feeling a javából!

Album – Valahol itt kaphatott észbe Shah, hogy markánsabb különbségek kellenének az albumverziókba, talán ezért került lett egy kicsit elektronikusabb a többinél. Ez persze csak használt a dalnak.

Chillout – Indie rockzenekarokat idéző hangulat uralkodik a dalon, ez ad egyfajta bájt neki. Ezen kívül persze nagyjából minden rendben van, és amikor bejön a gyorsabb akusztikus gitár, képzeletben én mindig fejet hajtok a szerzők előtt. Nem egy bonyolult téma, de ide nagyon illik, és mindezt egy „tuc-tuc” lemezen hallani felemelő érzés!

Album – Kissé elavult, Loverush UK!-t idéző hangszerelést kapott a dal, de szerencsére a kedvenc gitárom itt is megszólal, és az intim hangzás nem veszett el, úgyhogy nincs harag.

Chillout – Ismerősen szóló gitárok, csak nem? De, a York formáció gitárosa vendégszerepel, aki anno már a White Sand sikeréért is felelős volt. Nem mondom, hogy a csoda megismétlődött, vannak azért visszautalások is, de mindenféleképpen az album gyöngyszemei közé tartozik.

Album – Na! Így kéne szólni mindegyik albumverziónak! Félre az üres, tompa lábdobokkal, az alig hallható basszusokkal, itt az igazi cucc! A régebbi Sunlounger számokat idézi, aminek én kifejezetten örülök!

Chillout – Az előbb megkaptuk a múltat, de remélem, hogy az utolsó dalban nem a jövőt tisztelhetjük. Ebben a számban ugyanis alig van valami Sunlounger-es, az is csak az elején. A főtéma megjelenésénél mutatkozik meg az, aminek nem tudok örülni: a Magic Island-féle house hatás. Skizofrén módon azonban mégsem mondanám rossznak, a lágyabb verzió inkább érdekes.

Album – Itt viszont már sokkal erőteljesebbek a house-os elemek. Az album többi számától elüt, és ha csak egyszeri kirándulás volt, akkor újításnak könyvelem el. Mert félredobva minden elvárást, nincs probléma a dallal, sőt, Shah korábbi próbálkozásaihoz képest kifejezetten kidolgozottnak hat. Csak remélem nem ez az előszele a Sunlounger későbbi számainak…

A második CD-n, ahol a gyorsabb verziók szerepelnek, helyet kapott még egy Outro című bónusz is, annak ellenére, hogy ez egy chillout szám. Atmoszférikus, szép darab, ami akár helyet kaphatott volna a nagyok között is (vagy valamelyik helyett). Visszaolvasva talán túl sok helyen marasztaltam el ez a lemezt, annak ellenére, hogy fentebb az első két album közé sorolom. Ez csak azért van, mert klubosabb albumverziókat vártam, olyasmiket, amilyen a Relaxation. Ennek ellenére a chillout darabok majdhogynem mind zseniálisak, úgyhogy ha valaki tengerpart közelébe megy, ezt a CD-t ne felejtse el bepakolni. Aztán jöhet a Piòa Colada, a kókusztej, a lenge öltözetű hölgysereg no és persze a naplemente!