Van, ami nem változik (Ayumi Hamasaki - Remember you)
Pactolous
2023-03-31 22:58 
0
646
| Rovat: Ayumi Hamasaki volt az első japán szerelmem, már ha a szerelmet képletesen értjük és zeneileg. Rengeteg számát imádom, kedvenc lemezeim is vannak tőle, de aztán az idő múlásával a szerelem kedveléssé szelídült. Megismertem más előadókat is a felkelő nap országából, és Ayumi is egyre ritkábban nyűgözött le. Vajon az új album képes arra, hogy aprócska lángot ismét lobogó tűzzé hevítse fel?
Utoljára azt hiszem a 2016-os M(A)DE IN JAPAN albumról írtam, ami egy erős nyolcast kapott tőlem, köszönhető a lemez élvezetes első felének és az egyik legzseniálisabb dalnak, amit valaha hallottam, a You are the only one-nak. Utána Ayumi még 2018-ban jelenkezett egy 5 számos EP-vel, a Trouble című kiadvány mindenből adott valamennyit, de a cikk írásának pillanatában is utána kellett néznem, hogy pontosan milyen dalok szerepeltek rajta. Utána – ahogy azt már mindenki tudja és unja – ránk rúgta az ajtót a Covid, így csak apránként csorogtak az új számok. Igen, az első fecskék a Remember you című új dobásról már 2020-ban szárnyra kéltek! Aki kitartó volt és figyelmes már hat számot megismerhetett az album megjelenése előtt, de mivel az én fejemet egy bizonyos cselédbanda csavarta el Japánból, nem tartoztam közéjük. Szóval lássuk, Ayumi és csapata mivel lepett meg minket ennyi kihagyás után!  Nonfiction Enyhén mulatságos, hogy az epikusra vett kezdés után egy 2008-as, 2009-es éveket megidéző popszám indítja el a lemezt. Speciel mondjuk örülök annak, hogy a modern popzene stilisztikai eszköztára csak minimálisan képviselteti magát, tehát idegesítő trap dobalappal, autotune-an széttorzított énekkel és iszonyatosan lecsupaszított hangszereléssel szerencsére nem találkozunk. Kellemesen elmaradott, Ayuminak mondjuk jól áll és fülbemászó, dúdolható. (NOT) Remember you Ilyen dalt is csak a japánok hozhatnak össze! Káosz és pajkosság minden másodpercben, leginkább a MYTH & ROID csapat számait juttatta eszembe, de akár anime nyitószámnak is elmehetne. Amíg a nyugati popzene az unalom dagályos mocsarában vergődik (a kivételnek persze jár a tisztelet), a keleti zenészek addig köszönik szépen, nyitva hagyják az ötletzsák száját! Dreamed a Dream Ijesztően indít, de aztán klasszikus Ayumi Hamasaki hangszerelést kap a dal: a jelen és a múlt találkozása. Normál esetben picit elmarasztalnám emiatt, de most annyira örülök ennek a nosztalgikus hangulatnak, hogy nincs szívem. Ráadásul a nóta sem lett ótvar sőt: a refrén remek, a dalindító szinti rész többször is visszatér, a maga 4 és fél percével pedig teljesen kilóg az alig 3 perces slágerek tömegéből. 23rd Monster Rockosabb tétel, ami ha nem is ér fel a kedvenc zúzdáimhoz, így is egy teljesen korrekt nóta. Néhol lehetne talán lendületesebb, szerintem kár volt mesterségesen vontatottá tenni az énekes részek között. Summer Again Furcsa hangokkal indít, utána beköszön a 90-es évek kedvelt house orgona basszusa, ami előrevetíti, hogy nem egy keleties, hastáncos nóta kerekedik ki ebből, hanem egy vérbeli party himnusz. Sokadik hallgatásra tűnt csak fel, hogy lehetne talán jobb húzása, mintha nem indulna be kellően a refrénnél, aztán rájöttem, hogy ami hiányzik, az tenné ugyanolyanná, mint bármi más, ami mostanában klubos, menő. Talán jól is áll neki ez a maradiság. ray of truth Az Ayumi lemezek kötelező tartozékai a pár perces átvezetők, intrók, bár számuk mára megfogyatkozott. Az előző lemezen csak egy szerepelt, itt kettő, az itteni szerepe elválasztani a lendületes nótákat a balladáktól. Mert bizony kérem, most azok jönnek... Remember you Úgy tűnik ennyi év után is ragaszkodnak Ayumiék ahhoz a nem túl szerencsés formulához, miszerint a balladák egy helyre tömörüljenek. Ez egy dolog, de sokat ront a helyzeten, hogy ismételten csak korrekt, de teljesen általános lassú dalokat kapunk, mindenféle katarzis nélkül. Ez különösen szomorú az album címadó számának esetében; nem mondom, akadnak dúdolható részek, de hallgassuk csak meg a You are the only one-t az előző lemezről. Abba a mai napig beleborzongok, annyira zseniális! Ohia no Ki Esküdni mernék, hogy már hallottam ezzel a dallamvezetéssel Ayumi számot, de most inkább nem böngészem át az archívumot emiatt. Különben is, ezzel csak azt szerettem volna szemléltetni, hogy mennyire egysíkú és minden különlegességtől mentes a megszólalás. Gyönyörű hangszer a zongora, a hegedű, a cselló, az élő dob, de igazán el lehetne tőlük szakadni vagy legalább feldúsítani valamivel őket, mert ez így bizony eléggé unalmas. Érdemes lenne más hangszereket, hangszíneket kipróbálni... Haru yo, Koi (Yumi Matsutoya cover) Ahogy a zárójeles megjegyzés is mutatja, ez bizony egy feldolgozás. Ha jól végeztem nyomozómunkámat, az eredeti egy 1994-es mű, amihez képest nem sokat változtattak, tisztább, teltebb lett a hangzás és hát persze Ayumi énekli ezúttal. Az előző kettő ballada mellett kitűnően megmutatkozik, hogy ez mennyire erősebb. Hamisítatlan japános dallamvezetés jellemzi, néhol kotót is hallani vélek. Igen, például tradicionális hangszerekkel is fel lehetne dobni a saját balladákat... taskinson Újabb átvezető, ezúttal sokkal keletiesebben, mondjuk nézőpont kérdése, hiszen a Távol-Keletről a Közel-Keletre jöttünk inkább. Táncolható, elektronikus szösszenet, ami kissé hirtelen ér véget. MASK Könnyed, lendületes, dúdolható: egy tipikus újkori Ayumi Hamasaki slágervárományos nóta. Talán egy másik szintit választottam volna a fődallamnál, de amúgy nincs sok okom panaszra. VIBEES Rockszámnak indul és valóban több elektromos gitárt tartalmaz, de a végeredmény megmarad egy nem túl gyors, kevés dallammal dolgozó party számnak, amit legalább lehet üvölteni. Nem rossz, nem rossz, de érzésem szerint többet is ki lehetett volna hozni belőle. Nonfiction (Yohanne Simon remix) Meglehetősen érdekes vagy inkább érthetetlen elgondolás, hogy egy szerzői lemezre egy remix is felkerüljön, nem bónusz számként, hanem kvázi beékelődve a többi közé, a zárás előttre. Felfoghatatlan számomra ez a döntés, ráadásul egy sima fesztivál ugrabugrát, bigroom house stílusú átértelmezést kaptunk; mit ne mondjak, nem repesek az örömtől. Just the way you are Nagyobb összegben mertem volna fogadni rá, hogy egy lassú számmal zárul az album és lám! Ezúttal viszont nem kell epébe mártanom a tollam, mert egy igazán kellemes dal lett ez. Kellően karakteres, dúdolható, egészen epikus is néhol, ide a finisbe pedig tényleg tökéletes. A Remember you egy kényszer szülte albumnak tűnik számomra. Szerintem ha nem koronázik be a világ, már jóval korábban találkozhattunk volna vele, ehelyett a fele már ismerős is lehet, a másik fele meg vagy átvezető, remix vagy kicsit töltelékszagú. Az első része kifejezetten kellemes, majdhogynem a parádés is a számra illik, jól eső érzés volt hallgatni a dalokat. Középen megint leült a gyártósoros balladák miatt, a végére pedig össze akarta szedni magát, de nem sikerült maradéktalanul. Nehéz ügy, de összességében nem tartom ezt egy rossz vagy gyenge lemeznek. Valószínűleg már nem változnak azok, amik engem zavarnak, lévén már 10+ éve mindig ezeket hozom fel, de szerencsére emellett Ayumiék még mindig képesek táncolható vagy arcra mosolyt csaló számokat megírni. Talán valamikor megelégedhet az ember ennyivel is...  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!