Szervusz kedves Te, ki idelátogattál!
Először is köszöntünk téged a honlapon!
"De hova is kerültem? Mi ez az oldal?" A kérdés jogos, engedd meg, hogy felhomályosítsalak! Az oldal annak idején egyfajta gyűjtőhelynek indult, ahonnan a dalaimat le lehetett tölteni. Ez később, a fősulis időkben módosult: mindenféle témákban kerültek ki cikkek, legyen az filmismertető, elmélkedős írás, irodalom, zeneajánló vagy humoros szösszenet. 8 éves fennállásunk alatt ez a forma bizonyult a legjobbnak eddig. Egységes témakört ne keress, itt bizony mindenről írunk, amiről azt gondoljuk érdemes... és amire van időnk. Nincs rendszeres megjelenés, de igyekszünk valamiféle ütemtervet tartani, több-kevesebb sikerrel.
Ha úgy gondolod, írásoddal színesítheted a honlapot, kérlek, ne fogd vissza magad, küldd el nekünk, örömmel elolvassuk, és ha olyan, kitesszük, hadd olvassa el más is! Az írásokat és észrevételeket erre az e-mail címre várjuk:
pactolous[kukac]mail[pont]inter[pont]hu
Fenn vagyunk már Facebook-on is, csatlakozz hozzánk, és értesülj mindig egyből az új írásokról!
Kellemes kalandozást a honlapon!
Pactolous
Cikkek
Tavaly májusban elhunyt Andrew Fletcher, a Depeche Mode egyik alapítótagja, bástyája, kohéziós ereje és igen, viccelődhetnék én is egy sort, hogy zenésze is, bár senki sem tudja pontosan, mit is tett hozzá zeneileg a bandához, de ezen lépjünk túl. Én tényleg komolyan megrendültem, amikor elolvastam a gyászhírt és fogalmam sem volt, mi lesz ezután? Vajon akkor most az egyik kedvenc zenekarom végleg megszűnik? Vagy folytatják tovább? Azt hiszem - ezeket a sorokat olvasva - nem nagy meglepetés, hogy bizony folytatták tovább!
Ayumi Hamasaki volt az első japán szerelmem, már ha a szerelmet képletesen értjük és zeneileg. Rengeteg számát imádom, kedvenc lemezeim is vannak tőle, de aztán az idő múlásával a szerelem kedveléssé szelídült. Megismertem más előadókat is a felkelő nap országából, és Ayumi is egyre ritkábban nyűgözött le. Vajon az új album képes arra, hogy aprócska lángot ismét lobogó tűzzé hevítse fel?
A Paramore együttest sokáig kedveltem, egy-két (négy-hat) számukat pedig kifejezetten sokáig pörgettem egyes dallistáimban. Aztán jött egy stílusváltás, amit bár, mint zeneszerető egyén megértettem, hogy szükségesnek éreztek, a muzsikájukért lelkesedő emberként csalódásnak éltem meg. Nem is nagyon mozgatta meg világomat a hír, miszerint a zenekar újabb lemezzel jelentkezik.
Kezdjük a 2023-at rögtön egy páros albumkritikával, mindkettő alany a progresszív trance/house stílusából érkezett, az egyik még a tavalyi év vége felé, a másik pedig ebben a hónapban. Vajon melyik sikerült jobban? Dennis Sheperd vagy ALPHA 9 lemeze hagy mélyebb emlékeket? Esetleg mindkettő üt, mint 70 fokos törköly?
Eljött az év vége, és ha nem akarok (sok) tartozást átcipelni a következő esztendőre, illendő lenne sietnem. Össze is gyűjtöttem pár olyan trance lemezt, amibe idén belefutottam, de vagy idő híján nem írtam róluk vagy pedig nem kívántam bő lére ereszteni a véleményemet velük kapcsolatban. Gond egy szál se, most itt a lehetőség, hogy egy új formátumot próbálhassak ki: jöjjenek a mini kritikák! Minikák! Kriminikák! Kritiminák! Igen, ezen még dolgozni kell...
Mivel engem nem csak az elektronikus tánczene érdekel, hanem mellette hallgatok minden mást is, fontosnak tartom, hogy más stílusokba tartozó albumokról is szót ejtsek. Így még az év végi habzsolások és ivászatok előtt hadd mutassak be három olyan lemezt, amik főképp az elektromos gitárt teszik középpontba (metál, rock), ugyanakkor tanulságosak is. Meg akadnak rajtuk érdekes nóták. Ebben a cikkben a Disturbed, a Celldweller és a Nickelback idén megejelent albumjait vettem elő.
Andrew Bayer zenei világát megfejteni nem egyszerű meló. Ha hallottunk már pár számot tőle, és netán tetszett is az agresszív hangokkal teleszőtt, de mégis dallamos és izgalmas megszólalás, akkor hatalmas meglepetésként hathat az, amivel az albumjain találkozhatunk. Ebből a kettősségből született meg az új, két részes album, ami nem kisebb feladatot tűzött ki maga elé, minthogy bemutassa ezt az amerikai fiatalembert, a maga kifacsart ízlésével együtt. Amivel persze mi, ínyenc zenefalók csak jól járunk!
Miképp is lehet háziasítani a nyolcvanas évek sötét, new wave és goth stílusait a trance műfajjal? Valami ilyesmi fordulhatott meg Solarstone és Ben Lost fejében, amikor kipattanhatott a Federation ötlete cirka 11 évvel ezelőtt. Szó se róla, akkoriban tényleg frissítő volt ez a sötétebb hangzásvilág, és tulajdonképpen, ha jobban belegondolunk ez manapság sincs másképp, sőt! Lássuk, az évek során trióvá bővült és nem kevés pihenőidőre száműzött szerelemprojekt milyen albummal lepett meg minket!
Rhys Fulber nem az a kapkodós fajta, ha album kiadásról van szó. Nos, ez így ebben a formában nem teljesen igaz, hiszen a szóló dolgai egészen megszaporodtak az utóbbi években, de azokon a keményebb és sötétebb, indusztriál, techno stílusú dalok vannak többségben. Amire én gondoltam az a Conjure One álnév elkövetett alkotásai, hozzám azok állnak extrém közel, de szerencsére 7 év után csak sikerült erre az aliasra is figyelmet szánni.
Figyelem! A világ leghosszabb ideig készülő cikkének (vagy inkább blogbejegyzésének) a bevezetőjét tetszik olvasni! Miért tartott ennyi ideig megírni ezt a... valamit? A pandémia ''maradj otthon'' időszaka alatt rengeteg művész kényszerült unalmában stúdióba a biztos megélhetést hozó fellépések helyett. Ebből szerencsére születtek igazán élvezetes alkotások, de azt, amit a Lordi tető alá hozott, azt senki nem fogja überelni, soha! Egyszerre hét albummal kijönni? Ambiciózus, merész! De ha az erőltetett bölcsész gúnyát a sarokba dobom, akkor azt kell, hogy mondjam: őrültség! Nos, ezért tartott sokáig megírnom...
Mitévő legyen az egyszeri zeneszerető ember, ha egy előadó csodás, debütáló albuma után a második inkább tűnt csak egy tisztességesen megszerkesztett házi dolgozatnak? Reménykedjen, hogy a harmadik esetében jobban megerőlteti magát a nebuló? Vagy helyezzük lejjebb az elvárások magas lécét, hiszen már láthattuk, hallhattuk a maximumot? Craig Connelly esetében én azért még bíztam abban, hogy messze képességeinek tetőpontja.
Úgy látszik, ha Grum album kiadásra adja a fejét, számolni kell némi bonyodalommal, legalábbis eddig mindig adódott valami, ami miatt vagy egy vagy több évet késett a megjelenés. Szerencsére a legújabb alkotás már nem szenvedett el semmiféle fennakadást, de ami még jobb hír, hogy szerzője igazán büszke lehet rá!
A pandémia okozta kényszerpihenő kreatív szőnyegbombázásra kényszerítette a komponáló úriembereket és hölgyeket, ezt már ezerszer leírtam, de hát mit tegyek, ha még mindig ennek a szerencsétlen helyzetnek élvezzük a gyümölcsét? Képzavar? Erőltetett szóvirág? Lehet mindkettő, de az tuti, hogy Giuseppe Ottaviani az ideiglenes visszavonulásnak köszönhette, hogy több progresszív muzsikát hallgatott, általa kevésbé vagy egyáltalán nem ismert előadóktól. Az ihletődés eredményét pedig újonnan megjelent lemezén hallhatjuk. Pontosabban annak a felén.
Annyira unom már, hogy lassan minden bevezetőt a koronavírussal és hatásaival kell kezdenem, de ha egyszer ennek "köszönhető" az, hogy az előadók, zenészek, együttesek kreatív erőtől duzzadva munkának láttak, akkor mit lehet tenni? A Rammstein tíz év szerzői minimalizmus után végre albumot hozott össze 2019-ben, erre a rá következő turnét jól félbevágta a "tudjukmi". Üsse stein, akkor jöjjön még egy lemez!
Az elmúlt két év se volt gyaloggalopp, de mintha 2022 egy "fogd meg a söröm" kíséretében rá akarna kontrázni mindenre. Bár a Covid mintha lecsengőben lenne, a szomszédban háború dúl, ki tudja mikor és mi lesz a vége, ráadásul maga az esztendő is egy végtelenül tragikus hírrel indított: elhunyt Babicsek Bernát színművész, zenész, Bernie, a Paddy and the Ratsből. A most megjelent új lemezen hallani utoljára a játékát.
Pactolous
2023-04-19 20:44 
0
503
| Rovat: