Feltöltődve (AC/DC - PWR/UP)
Pactolous
2020-12-21 18:28 
0
1383
| Rovat: Amilyen brutálisan fostalicska volt ez az év, annyira nem is gondoltam volna, hogy a jó öreg AC/DC csapata visszatér egy lemezzel. Persze nem csak az egész Covid mizéria miatt nem számítottam rájuk: az elmúlt években rengeteg csapás érte őket, nem tettem volna fel rájuk nagyobb összeget, mint tuti befutók. És tessék!
Már a 2014-es Rock os Bust! lemeznél is azt gondoltam, ez lehet az utolsó. Malcolm Youngot unokaöccse, Stevie Young váltotta, miután egészségi állapota már nem engedte, hogy tovább zenélhessen a többiekkel, Phil Rudd dobos igen komoly slamasztikába keveredett (emberölési kísérlet, drogbirtoklás), az albumot kísérő turnén pedig az énekes Brian Johnson is kénytelen volt kiszállni orvosai tanácsára, miután hallása tovább romlott. Ennek következtében jött létre egy egészen érdekes felállás, Briant Axl Rose váltotta a koncertsorozat fennmaradó helyszínein, aki derekasan helyt állt, de azért mégis csak furcsa látvány volt. Cliff Williams basszusgitáros nem is érezte már jól magát a zenekarban, így a turné végeztével bejelentette távozását. 2017-ben pedig még egy szomorú eseménylánc döngölte a bandát a betonba: Angus két testvérét is elvesztette, George és Malcolm Young, három hét különbséggel egymás után hunytak el. Innen miképp lehet felállni?  Stílszerűen villámcsapásként ért mindenkit a hír, hogy a banda új lemezzel jelentkezik, ráadásul aki visszatérhetett, az bizony vissza is tért! Phil Rudd néhány vád alól tisztázódott, kiszabott büntetéseit letöltötte, Brian Johnson pedig egy olyan egyedülálló technológiával működtetett hallókészüléket kapott, amivel megújult erővel vethette bele magát az album felvételeibe. Malcolm hiányát ismét Stevie próbálja enyhíteni a ritmusgitár pozícióban és így már Cliff is beadta a derekát, lényegében újra összeállt a banda. Angus pedig beleásta magát az archívumba, előtúrta azokat a dalokat, amiket még Malcolmmal együtt írtak, de nem kerültek fel lemezre, így lényegében a PWR/UP (vagy Power Up) egy ugyanolyan főhajtás, mementó, megemlékezés, mint a Back in Black volt Bon Scottnak. De vajon a régi számok előkaparása tényleg ütős nótákat eredményezett vagy ez csak egy elkeseredett módszer arra, hogy még egy lemezt kinyomjanak magukból az öregek? Lássuk! Realize Rögtön az arcunkba csap az album, nincs semmi előjáték! Először kicsit rendszertelennek tűnik, nem annyira blokkszerű az elrendezése a verzéknek és a refréneknek, sokkal jobban egybefolynak. A háttérvokál sokat segít utóbbin, mert talán nem annyira fülbemászó, mint szerették volna és hát nem is csak egy sort ismételget, mint a legtöbb AC/DC szám. Talán ez nem is akkora baj, hiszen a leginkább felróható "probléma" az önismétlés, újrahasznosítás. Összességében ez egy szerethető dal, de kezdésnek talán nem ezt választottam volna. Rejection Tradicionális vagy inkább tipikus AC/DC nóta, olyan, aminek akkordjait már számtalanszor hallhattuk korábban is. Mégis működik most is, a második refrénnél már én is együtt üvöltöttem Brian Johnsonnal. Shot in the Dark Az első kislemez az albumról és ennek megfelelően egy programadó, akár szokványosnak is mondható, biztonsági játék, de mégis príma nóta. Ebben az évben végighallgattam az elsőtől az utolsóig az összes AC/DC albumot, és aláírom, van igazság abban, hogy Bon halála után már nem annyira vad ez a rock 'n roll, de istenbizony hangulatos és megunhatatlan. A "Shot in the Dark" című szám videoklipje Through the Mists of Time Már a címnél feltűnt, hogy ez a dal talán kitűnik majd valamivel és mennyire igazam lett. Phill tört ütemekkel indít, a hangulat melankolikus, keserédes, ahogy azt elmésen meg is jegyezte egy kommentelő, lám, lehet dúr akkordmenettel is szomorkás számot írni. Valahogy nem tudom elvetni a gondolatot, hogy ez a dal félig-meddig Malcolm emlékére szól. Szép! Kick You When You're Down Az album másik fénypontja és mit ad az ég, ez is kicsit eltér a megszokott formulától. A kezdés isteni, blues-os, rögtön libabőr, ami sajnos csak az elején mutatkozik meg, de ami később jön az sem kuka. A dallamvezetés, a dobok, a hangzás, az ének mind-mind remekbeszabottak, üdítőek, nálam biztos, hogy kedvenccé vált. Witch's Spell Itt sincs semmi probléma kérem: nem annyira más, mint az előző kettő, de a verzékben és a refrénekben is találtam olyan fogásokat, riffeket, amik megtetszettek. Demon Fire Igaz, hogy néhol a Safe in New York City-t idézi fel, de a tempó végre ismét gyors, Brian hangja, amikor beszél, belekarcol a hangszóró membránjába és az egész egy Supernatural epizódba kívánkozna, ha nem ért volna már véget (démon, ugyebár..). Nagyon finom dal, nem véletlenül kapott egy kicsit karantén büdzséből kialkudott klipet magának. A "Demon Fire" című szám videoklipje Wild Reputation Dicsérethalom után most egy kis szájhúzás következik: azt hiszem erre a dalra lehet ráfogni azt, hogy töltelék szagú. Kicsit egysíkú, visszatértek az egy soros refrének és úgy összességében nem nagyon marad meg a fejünkben. No Man's Land Nagyjából ugyanazt tudom róla elmondani, mint az előzőről. Az ilyen számokat szívesen meghallgatja az ember, külön-külön még működhetnek is, de például az album hallgatásakor elsikkad a többi között. Semmi extra, még az együtteshez viszonyítva sem. Systems Down Jól indít, aztán azt hinnénk, hogy megint egy "aha volt ilyen is" jellegű nóta, de a refrénnél mégis találtam olyan akkordokat, amik megtetszettek. Valahol mégis ez az AC/DC egyik zsenialitása: az évtizedek óta változatlan formulát apró variálásokkal működőképes formában tartják. Money Shot Zeneileg megint egy szokványosabb darab, de a szöveg szellemessége tompít ezen a problémán. Persze nem annyira frappáns vagy komiszan pajzán, mint Bon Scott idején, de ezzel már együtt élünk egy ideje. Code Red Nincs ballada AC/DC lemezen (jó, tudom, a Love Song egy érdekes kivétel a legelső albumról), még zárásként sem. Szerencsére nem is egy huszadik a sorban jellegű nóta került erre a kitüntetett helyre; egy kifejezetten dögös és minden sablon ellenére is kiemelkedő szám fejezi be ennek a legendás bandának legújabb és lehet, hogy legutolsó korongját. Ízelítő a "Kick You When You're Down" című számból Nincs mese, pár kevésbé veretős számtól eltekintve a PWR/UP ismét egy príma AC/DC korong lett, ráadásul amíg meg nem jelent, nem is gondoltam volna, hogy mennyire szükségem van rá! A banda egy picit jobbá tette ezt a szájba vert 2020-as évet és igazán örömteli, hogy nem egy alibi albummal tették meg ezt. Persze nem valószínű, hogy olyan legendává emelkedik, mint a Back in Black, de ezt talán manapság már dőreség is lenne elvárni. A lemezek rangsorában szerintem még így is előkelő helyen végzett, még a Rock or Bustnál is jobbnak tartom. Ha pedig tényleg ez volt az utolsó közös alkotás, akkor méltóbb és szebb búcsút aligha kívánhattam volna tőlük.  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!