Gyártósori Uplifting (Paul Van Dyk - Guiding Light / Indecent Noise - Everything is Connected)

Írta Pactolous Dátum 2020-11-06 16:05 Hozzászólás 0 Olvasta 622 | Rovat: Zene / Mozi »

Nem szívesen veszem fel a rosszmájú kritikus szerepét (bár biztos az vagyok, amennyire bírom az alkoholt), de alkalomadtán muszáj mindkét oldalnak fájó, erős, de tanító jellegű szidalmakat megfogalmazni. Persze ezek sokszor pusztába kiáltott szavak, hiszen célpontjaim ritkán olvassák magyar nyelven megírt szösszeneteimet, úgyhogy jóformán csak terápiás célzattal ventilálom ki magamból a keserűséget. Ahogy most is.

Most, hogy ilyen fergetegesen megadtam dupla kritikám alaphangulatát, megpróbálom bővebben kifejteni, miért is csalódtam a nagy öreg Paul Van Dyk és az első lemezes Indecent Noise legfrissebb lemezeiben. Mindezek mellett pedig leszögezném előre, meg sem próbálok objektív lenni: személyes véleményem érkezik, így könnyen lehet, hogy értetlenül állsz/ülsz majd soraim előtt, amikor Neked semmi bajod nem volt ezekkel az albumokkal, sőt, még az is lehet, hogy nagy kedvenceid lettek! Nincs ezzel semmi gond, ihatunk attól még pertut (már megint a pia...), nekem viszont szükségem van arra, hogy leírjam, mi volt a problémám ezekkel a lemezekkel. Először jöjjön Paul Van Dyk dobása, a Guiding Light.

Akár az előző két album kritikáját is idemásolhatnám, ugyanazt a vonulatot hozza PVD, mint amit a From Then On és a Music Rescues Me címűkön. A különbség csak az én hozzáállásom: a 2017-es visszatérésnek örültem, még ha forradalmat nem is hozott a lemez, ezzel szemben a 2018-as már enyhén lelombozott. Jelenlegi alanyom olyan szinten nem tett hozzá semmit az eddigi recepthez, hogy az már fájdalmas: rengeteg közös alkotás, kevés énekes darab, az innováció teljes hiánya, akárcsak az előző kettő dobáson. Rendben, ne várjunk Reflections szintű stíluskavalkádot, Aly & Fila legutóbbi albuma is pont azért volt jó, mert a kötelezőt hozta, amiben ők a legjobbak, nem? Igen, de ők ennél is többet tettek: remek melódiákat vérteztek fel a saját stílusukkal. Paul Van Dyk esetében ismét azt érzem, hogy a merevlemeze mélyéről előbányászott, korábban félredobott demóit szedte elő. Nála ez, ha nem is megbocsáthatatlan, de mindenképp kínos.


Pedig nem mondom, mindegyik dal kidolgozott, csapnivaló munka nincs a lemezen, a minimum szintet elérik, csak sajnos azon felül alig-alig merészkednek. A kezdés mondjuk szép, a Deep Within zongorákkal és vonósokkal teljesedik ki, a Guiding Light egy kellemes, újkori PVD sláger, a Saad Ayubbal közösen megírt You Found Me ismerősnek tűnő dallamai is jó irányba csavarodnak. Utána jön a fantázia és merészség teljes hiánya, a szokványos, unalmas, semmilyen számok sokasága. Pedig Will Atkinson vagy éppen Danny Eaton többre is képes lenne, mégis visszafogják magukat, Paul-ról nem is beszélve. Az idénről már ismerős Duality sem nyerte el tetszésemet, erről nem csak a lapos hangszerelés tehet, hanem az is, hogy durván majmolja a Need to Feel Loved dallammenetét. Mondanám, hogy a lemez végére visszatérnek az érdekesebb számok, de nem akarok hazudni; igaz, a Resource egy fokkal megkapóbb dallammal dolgozik, mint extráktól mentes társai, az Impact egészen szellemes, de például a másik énekes szám, a Covered in Gold nélkülöz mindenféle karakterességet, a tavalyról ismerős Galaxy feleslegesen lett visszapuhítva Paul által, az egészet pedig a Velvet Sky zárja, ami olyan, mint a címében szereplő ég: üres.


A "Guiding Light" című szám videoklipje

Sajnálom, mert Paul Van Dyk nagy öregje a stílusnak, kedveljük, szeretjük, imádjuk, de sürgősen kéne kezdeni valamit a nagylemezeivel, mert ennek így semmi értelme. Nyilván, mint ahogy eddig is, lesznek olyanok, akik találnak egy-két kedvencet, akiknek meg mindegy, csak trance legyen, azok meg már tuti karcosra hallgatták a CD-t, sőt, az mp3-akat is. Én mindenesetre csak bámulok magam elé: miért van az, hogy egyes producerek pontosan tudják, mitől lesz élvezetes és lebilincselő egy trance nóta, mitől bizsereg a hát, lábad könnybe a szem, emelkednek a kezek a magasba? És miért van az, hogy mások, akik régebben birtokosai voltak ennek a tudásnak, most nekik nem megy?

01. Deep Within (with Vincent Corver)
02. Guiding Light (with Sue McLaren)
03. You Found Me (with Saad Ayub)
04. Exhale (with Shedona)
05. Awakening (with Will Atkinson)
06. Remedy (with Danny Eaton)
07. Parallel Dimension (with Elated)
08. First Contact (with KINETICA)
09. Duality
10. Resource (with Eugenio Tokarev)
11. Impact (with Steve Dekay & Vision X)
12. Covered in Gold (PVD Club Mix) (with Bruce Bo)
13. Galaxy (PVD Club Mix) (with Vini Vici)
14. Velvet Sky (with Chris Bekker)


A másik delikvens, Indecent Noise első lemeze szinte a fű alatt érkezett meg, legalábbis én nem is tudtam róla, bár ez az én figyelmetlenségem. Lengyel barátunk, Aleksander Stawierej zenéjét pedig kedvelem, a Kamehameha (és annak is különösen a Tokyo Version változata) óta egyenesen felugrok örömömben, ha új számmal jelentkezik, de említhetném még a Strikeforce, a One Step Back vagy az Alive Tonight című dalokat is. Talán épp ezért csalódás az Everything is Connected, ami pár csillogáson kívül nem sok kiválósággal büszkélkedhet, már ha a zúzdán kívül szeretünk még mást is.

A dalok felosztásán is érződik egyfajta identitászavar, az a fajta koncepciós hiba, ami első lemezeknél gyakorta előfordul. Egy hangulatos intróval, a Brightest Day-jel indítunk, hogy aztán átcsapjunk... még egy felvezetésbe. A White Lotus ugyanúgy lassan indul be, és amikor megérkezik a dob szekció, akkor sincs begyorsulás, a zavart fokozza a vissza-visszatérő "Welcome!" hang is. Ettől függetlenül nem rossz, legalább érdekes, de sajnos beváltatlan ígéret marad. A Sunglasses at Night már ismerős lehet, remek feldolgozás egy olyan számból, amit szerencsére még nem sokan vettek elő (most így elsőre csak a Tiga & Zyntherius változat ugrik be). Jelenlegi egyik kedvencem a Visions of the Dreamer, ami merész basszusával vett le a lábamról, persze ehhez megfelelő dallamok is szükségesek, de ebben sem szűkölködik a dal.


Innentől érkezik a lejtmenet a korrektnél nem több számokkal, amik között bizony vannak unalmasak és kifejezetten buták is. Pedig a Worlds Collide jól indul, hála Lostly-nak, de nem kerül fel az igazán ütős tartományokba (és mit keresnek itt Voodoo & Serano hangszínek?). Az albumot a Lekko akasztja meg: szó se róla, atmoszférikus átvezető, de jelenlétére nincs igazán magyarázat. A Doorway to Nowhere valamint a Scarlet a jobbfajta kategóriából valók, de annyira nem ragadtak magukkal, talán csak utóbbi, The Cure-t idéző melódiáival. A veretést kedvelőknek jutott bőséggel: a Kernel Panic, a Pictures of a Gallery, a Nightmare Fuel, a R.A.V.E. és az Extractor mind őket célozza meg acid hangszíneivel, a rave és hard trance stílusok felelevenítésével. Van amelyik nem rossz, de az általános dallamtalanság, az újrahasznosított szintik és a sokadik ilyen egymás után egészen lelombozott a végére. Azt meg nem is értem, hogy mit keres egy szerzői album mértani közepén egy Jam & Spoon remix? Azt hittem erről már leszoktunk... Utolsó dalként egy szolid drum 'n bass ihletésű számot kapunk, érdekes dallamokkal, ezzel a Show Me Where to Go utolsó színfoltként vonul be emlékezetembe.


Ízelítő a "Sunglasses at Night" című számból

Olyan sokat azért nem vártam ettől a lemeztől, hiszen nem is követtem figyelemmel, de azt hittem Indecent Noise pár zúzdánál és kevéske gyöngyszemnél többel is meglep majd. Nem így lett, amit sajnálok és első lemeznél még el is nézném, de az az igazság, más producerek (Ilan Bluestone, ReOrder, Ahmed Romel) nem hibátlan debütálásai is jobbak ennél. Talán az összhatás kellemesebb lett volna, ha a dalsorrenden variálnak, ha az indokolatlan remix lemarad, ha nincsenek időhúzó számok. Ám szerintem a legjobban akkor jártunk volna, ha Indecent Noise még csücsül egy kicsit a lemezen és készültek volna még igazán ütős tételek...

01. Brightest Day
02. White Lotus
03. Sunglasses at Night (Album Mix) (with Noire Lee)
04. Visions of the Dreamer (with OnTune)
05. Worlds Collide (with Lostly)
06. Lekko
07. Doorway to Nowhere
08. Jam & Spoon feat. Rea - Be.Angeled (Indecent Noise Remix)
09. Kernel Panic (with EverLight)
10. Scarlet
11. Pictures of a Gallery (with Diver & Ace)
12. Nightmare Fuel
13. R.A.V.E.
14. Extractor (with Renegade System)
15. Show Me Where to Go


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!