Bohémia (Awolnation - Angel Miners and the Lightning Riders)

Írta Pactolous Dátum 2020-07-03 19:33 Hozzászólás 0 Olvasta 321 | Rovat: Zene / Mozi »

Az Awolnation egy meglehetősen bohém együttes Amerikából, akikre jobb műfaji meghatározás híján csak a pop-rock aggatható. Én viszont pont ezt szeretem bennük, még a gyengébb lemezeiken is képesek meglepni engem, az pedig még nagyobb öröm számomra, ha végre dicsérő szavakkal tűzdelhetem tele írásomat.

Előző lemezük kapcsán már írtam, hogy sajnálatos módon debütálásukról nem emlékeztem meg anno, pedig az volt a legjobb Awolnation anyag. Az utána következő albumok bár korrektül sikerültek, nem értek fel az első szintjéhez és az új, meglehetősen hosszú címet viselő Angel Miners and the Lightning Riders kapcsán sem vártam csodát. Elvárásaim lejjebb kalibrálása így azt eredményezte, hogy a banda egy kifejezetten kellemes albummal lepett meg.


The Best
Visszafogottabb, nem annyira arconvágós kezdés, de helyette viszont kifejezetten fülbemászó és tempós. A mufurc hangszerelési megoldások elmaradtak, mégsem lett langyos a végeredmény, sőt, nekem kifejezetten bejön a nóta és meghozta a kedvemet a többi dalhoz.

Slam (Angel Miners)
Lassú és közepesen tempós részek váltakoznak, ennek megfelelően az előadásmód stílusa és a hangszerelés is. Meglehetősen elvont dal, kevés dúdolható résszel, mégis van benne valami huncut báj, de ezt lehet, hogy csak a meglepetésekre éhes énem mondatja velem.

Mayday!!! Fiesta Fever (feat. Alex Ebert)
Egy biztos: ez a szám nem a mély, tartalmas szövegeiről és magvas gondolatairól lesz híres, de meghallgatva a dalt ez most nem is zavaró. Egyértelműen poén az egész és szerencsére ehhez a hangszerelés is asszisztál: olyan váltásokkal operálnak a srácok, hogy a hajam majdnem lerepült a kobakomról! Az előző albumról a Passion volt hasonló, nem elképzelhetetlen, hogy innen ez lesz majd idővel a titkos kedvencem!

Lightning Riders
Kedves hangulatú szám, amibe Aaron hörgéshez közeli üvöltései ugyanúgy elférnek, mint a dúdolható részek. Ahogy azt már megszoktuk, nem a dalszöveg miatt emlékszünk majd rá, én lassan már kezdem ezt megszokni.


A "Mayday!!! Fiesta Fever" című szám videoklipje

California Halo Blue
A 2018-as Woolsey-tűzvész rengeteg otthont pusztított el Kaliforniában, jó pár zenész, művész, színész vagy éppen celeb háza is oda lett. Aaron rezidenciája nem lett a lángok martaléka, de a stúdiója már nem volt ilyen szerencsés. Szerencsére nem az anyagi javak feletti sajnálkozás a dal központi témája, hanem az aggódás: Aaron dalszöveggé alakította a feleségével való telefonbeszélgetést illetve azt, amikor aggódott városáért. Meglepően szívhez szóló szám a zenekartól, ami zeneileg talán nem éppen izgalmas, de tetszik, hogy a zenekar bevállalt végre egy komolyabb darabot is.

Radical
Egyszerűbb dalnak indul és azért nem változik át egy bohém rapszódiába, de a háromnegyedétől ügyes zenei váltások, variálások keltik fel újra a figyelmet. Bólogatós szám lesz belőle és emiatt szerethetővé válik.

Battered, Black & Blue (Hole in My Heart)
Tulajdonképpen csak kétféle panelt variál, viszont azok mindegyike fülbemászó, a refrén talán már egy kicsit túlságosan is. Engem inkább a verzék káosza fogott meg, de amúgy jó hangulatban talált meg a nóta így egyszerűsége ellenére is megkedveltem.

Pacific Coast Highway in the Movies (feat. Rivers Cuomo of Weezer)
Kedves, aranyos, slágeres szám, a banda lágyabb, napsütésesebb oldalát kedvelők számára nyújthat csemegét, habár a szövege nem egy helyen keserédes. De hát nincs ezzel baj, kell egy kis szomorúság a vidámságba is.


A "California Halo Blue" című szám videoklipje

Half Italian
Bohém szeretne lenni, de sajnos végtelenül egysíkú és unalmas lett helyette. A hangszerelés nélkülöz minden poént, a dalszöveg visszatért az "ugyan kérem..." kategóriába, az összhatás pedig sajnos ágyúgolyóként süvít át fülünkön, alig hagyva maga után bármiféle nyomot. Még szerencse, hogy csak ennél az egy nótánál kell a számat húznom!

I'm a Wreck
A búcsú meglehetősen szépen indít, melankolikusan, a szöveg is ezt a hangulatot hozza. Persze nem lenne Awolnation záróakkord, ha nem borulna el teljesen a végére és ez meg is történik: a gitárok bevadulnak, a dobok felpörögnek és Aaron is belekezd a hörgésbe. Nem a legemlékezetesebb zárás, és biztos lesznek olyanok, akiknek a gyomra nem bírja majd, de azért nekem mosolyt csalt az arcomra.


A "The Best" című szám videoklipje

Még mindig nem érzem azt, hogy a banda megugorta a Megalithic Symphony minőségét, de mondjuk azt követő másodiknak simán beilleszthető az életműbe. Azt, amit az Awolnation-ben szeretek, vagyis a műfajokkal és megszólalásokkal történő kíméletlen bohóckodást simán hozza ez a lemez is, mellette pedig egy kicsit komolyabb oldalukat is megmutatták. Nem is telítették túl töltelékszámokkal, a hallgatói élmény így kompakt. Akit nem riaszt el az, ha a popzenei sablonok pusztításra hajlamos gitárokkal és kiabálásokkal kereszteződnek, az mindenképp ismerkedjen meg az együttessel. Akit pedig az előbbi jellemzésem széles vigyorra késztetett, az már most vesse bele magát a diszkográfiába!


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!