A Jó, a Rossz és a Csúf? Ja nem, a Sebezhetetlen, a Megtörve és az Üveg kritika

Írta Barbó Dátum 2019-02-27 17:03 Hozzászólás 0 Olvasta 248 | Rovat: Kritika »

Atyaég, hogy szalad az idő, kicsit nem figyeltem és 2019 lett, ráadásul már a második hónapot tapossuk. Idejét sem tudom már mikor írtam utoljára cikket. A legbosszantóbb, hogy nem azért, mert nem lenne hozzá alapanyag, sok film és könyv állna rendelkezésemre, egyszerűen csak a járványszerűen terjedő időhiány betegségben szenvedek. Néha komolyan azt kívánom, hogy egy nap álljon legalább 36 órából, de akkor vagy több dolgom lenne, vagy megtalálnak és hátsón billentenének páran, akiknek több dolguk lett, szóval ezt általában ezt az ötletet egész hamar elvetem (szerintem meg a 36-ból 12-t átaludnál és lényegében ugyanott lennél - Pactolous).

Így marad az az opció, hogy meglepetésszerűen jelentkezem számomra különlegesnek ítélt gyöngyszemekkel, amelyek valamiért, valamivel meg tudtak fogni. Ilyen a híres filmrendező, Manoj Nelliyattu vagy - közismertebb nevén - M. Night Shyamalan trilógiája. Nézőpont kérdése, hogy szomorú vagy épp szerencsés helyzetben voltam, mert bár A Sebezhetetlen 2000-es alkotás, én sokáig még a film létezéséről sem tudtam, nem hogy láttam volna gyerekkoromban. Ezért kicsit kerülő úton jutottam el oda, hogy végignézzem mind a hármat (a Széttörvét néztem meg először, majd időrendben megnéztem mind a hármat szép sorban, ahogy azt illik). Lényeg a lényeg, hogy a történet szépen összeállt a fejemben és úgy gondoltam le is írom a személyes véleményemet róla (én meg majd néha jól belekontárkodom, hiszen a Széttörvét velem együtt látta a cikkíró, ahogy az Üveget is - Pactolous)

A Sebezhetetlen (Unbreakable) (2000)
Mint már említettem, ez a film nem éppen mai darab és némi kutatómunka után rájöttem, hogy tulajdonképpen a top kedvenc kultfilmek közé tartozik. Nagy szerencse, hogy ezt nem spoilerezik szét ahol csak lehet, mint a Hatodik érzéket. Nem tudtam mit fogok látni, mi köze lesz a második részhez. A történet szerint David Dunn, a kissé lecsúszott biztonsági őr, férj és apa csodával határos módon túlél egy szörnyű vonatbalesetet, méghozzá nem is akárhogyan. Egy haja szála sem görbül. Ez felkelti Elijah Price, az üvegcsontú, megrögzött képregény-gyűjtő figyelmét, aki igyekszik a David közelébe férkőzni és meggyőzni őt, hogy ez nem véletlen, kettejük sorsában sok a hasonlóság, természetfeletti képességeik vannak, amelyek kiegészítik egymást. Miután David végiggondolja a dolgot és rájön, hogy soha nem volt beteg, fizikai erőléte pedig túlmutat az ésszerűség határán, megpróbál rájönni ki is valójában és mire képes…

Itt kell jó erősen rácsapnom a saját kezemre, nehogy valami olyat is leírjak, ami elronthatja az élményt. Mert ez a film jó, nagyon jó. Szépen építkezik, a karakterek is összetettek, kidolgozottak, a színészi munka zseniális, az operatőr szokatlanul, de mégis élvezhetően zsonglőrködik a kamerával. Bruce Willis nagyon szépen hozza a lelkileg befásult, már-már kiégett, középkorú, szkeptikus fickót, aki szép-lassan elrugaszkodik az észérvektől és hinni kezd magában, Samuel L. Jackson pedig a testileg-lelkileg sérült, a zseni és az őrült határán billegő embert, aki kétségek nélkül, akár saját épségét, életét kockáztatva, kitartóan próbálja bizonyítani elméletét. A film közben nem tudtam melyik karakter oldalán állok, ide-oda billegtem, egyre érdeklődőbben és izgatottabban vártam, mi fog ebből kisülni. De ami akkor következett, arra azért mégsem számítottam. Sokkolt és mélyen elgondolkodtatott. Egy kicsit látványosabb akciójelenetet hiányoltam a végéről ugyan, de amúgy imádtam. Megkockáztatom, hogy 10/10-es film nálam.

Baromi érdekes volt tizensok év után újra megnéznem ezt a filmet. M. Night első alkotásait - mondjuk a Az Eseményig bezárólag - kövezzen meg ezer jehova, nekem még az is tetszett - többnyire szerettem, de A Sebezhetetlen úgy maradt meg bennem, hogy kicsit lassú, szürke film, aminek persze a csattanója visz mindent. Megvolt VHS-en, így többször is láttam, de a Hatodik Érzéket nálam akkor nem előzte be. A trilógia záróakkordja előtt, az emlékeket felfrissítendő újra betermeltem, eredeti hanggal és azt kell, hogy mondjam, mai fejjel sokkal nagyobbat üt. Kamaszként nem értékel olyan finomságokat az ember, mint például a merész kameraállások (a film elején a vonaton vagy egyes családi jeleneteknél), a tökéletesen adagolt feszültség, a pazarul felépített dráma (elég csak a kezdést, Elijah születését megnézni... libabőr!). Több helyen is olvastam, hogy talán ez volt eddig az egyetlen olyan film, ami előhozta Bruce Willis-ből a nagybetűs Színészt és ebben van valami. Az pedig külön örömmel tölt el, amikor azt látom, hogy a végén arcunkba ugró nagy fordulat még mindig működik, másnál is. Nem is ragozom tovább: A Sebezhetetlen egy kiváló mozi, az idő vasfoga kíméletes volt vele (persze mi is öregedett volna rajta, ha egyszer nincs CGI parádé?), ha az ember vevő a lassú tempóra és kíváncsi egy másfajta felfogásban készült szuperhős filmre, akkor mindenképp érdemes betermelni. - Pactolous

Széttörve (Split) (2016)
A trilógiából ezt a filmet láttam először. Tulajdonképpen külön-külön is értelmezhető az első két rész egy-két képkocka kivételével, így egyáltalán nem volt zavaró. Legalább így kétszer is megnézhettem ezt a filmet, bár ebben az esetben sokkal vegyesebbek voltak az érzelmeim, mint A Sebezhetetlennél. Itt arról szól a fáma, hogy Kevin W. Crumb úgynevezett disszociatív identitászavarban szenved, ezáltal legalább 23 személyiséggel rendelkezik. Miután elrabol három tinédzser lányt, Claire-t, Marcia-t és a valamiért különleges Casey-t, Kevin (és a többiek) lassacskán összeomlanak, a túlélésért és a fény (azaz az irányítás - Pactolous) birtoklásáért kitör a harc testen belül és kívül egyaránt és talán az is megeshet, hogy a 24. személyiség mégsem csak egy mese… Hát igen, igen, ez egy nagyon figyelemfelkeltő és izgalmas film előzetesének tűnik. Mégsem tudnám egy szóval jellemezni. Nem utáltam, nem untam, de nem is imádtam. Viszont rengeteget agyaltam rajta. Nehéz megfogalmazni, hogy mi a gond vele. Ez egy nagyon különleges alkotás, én Kevin karakterére egy egész sorozatot is bátran mernék alapozni. Fantasztikus ötletnek tartom ezt a nagyon is valós problémát, ám ugyanakkor érzékeny témát kapargatni. Ez nyomta rá a bélyegét, ettől lett nyomasztó, drámai számomra, hogy ez egy nagyon is reális dolog. Léteznek, és köztünk járnak ilyen gondokkal küszködő emberek. James McAvoy hihetetlenül jól hozza és váltogatja a jellemeket, véleményem szerint telitalálat volt Őt választani erre a szerepre. Tökéletesen hozza a megtört és meghasadt tudatú Kevint és a benne tomboló alakokat, már akiket jobban megismerhettünk, a kimért és finom Patricia-t, a mániákus és mogorva Dennis-t, a hóbortos divatszakértőt Berry-t vagy az örök 9 éves, naiv kisfiút, Hedwig-et. A film közben többször szabályosan szorongtam vagy kirázott a hideg tőle, ami ritka, ezért dicsérendő teljesítmény. Az okos, higgadt Casey-t és az önfeláldozó, lelkiismeretes Dr. Fletcher-t játszó színészek pedig szépen kiegészítik és segítik McAvoy munkáját, segítenek kiigazodni a „tömegben”, kiismerni Kevin-éket és szépen terelgetik a történetet. Mindnyájan követnek el hibákat, ami jót tesz a történetnek, hiszen ez is a valóságérzetet erősíti. A vége izgalmas és némi akció is lezajlik, érthető mi miért történik, ugyanakkor mégis hiányérzetem maradt és úgy gondolom, hogy bár mindenre van magyarázat, átlép egy határt a film, amit talán nem kellett volna. Egy kicsit soknak éreztem, a kevesebb több lett volna. Mikor másodjára is megnéztem, nem éreztem annyira drasztikusnak, mint először. Talán ajánlanám is, hogy legalább kétszer nézze meg az ember, mert nehezen emészthető és sok benne az apró részlet, ami nem biztos, hogy elsőre összeáll (legalábbis nálam így volt). Úgy gondolom, hogy valamilyen szinten el kell tudni rugaszkodni a valóságtól, ahhoz, hogy szerethető legyen, tehát csak olyanoknak javasolnám, hogy nézze meg, aki szereti a természetfeletti, a misztikus dolgokat. Nem tudom nem szeretni, de mást vártam tőle. Részletgazdag, ugyanolyan szépen építkezik, mint A Sebezhetetlen, de akkorát nem szólt. Számomra így 10/8-as.

Ejj, de régóta szemezgettem ezzel a filmmel! Már az első trailer-e levett a lábamról és nagyon akartam imádni! James McAvoy kétségkívül zseniális: meggyőző játékkal alakítja a különböző személyiségeket, de sosem lépi át a ripacskodás határát. Egyszerre tudott szerethető, szánnivaló és félelmetes is lenni, én még azt is meg merem kockáztatni, hogy ő viszi el a filmet a hátán. Mi volt a problémám mégis? Csak annyi, hogy a vége, a 24. személyiség megérkezése már sok volt nekem. Én megelégedtem volna azzal, ha a film megmarad a realitás talaján és a természetfelettiség elmarad. M. Night nem így gondolta, így lett a drámai kamaramoziból egy majdnem kínos thriller. James játéka azért még így is elfeledtette velem az összes mérgem, és összességében jó filmnek tartom a Széttörvét, de én is beértem volna kevesebbel. Arról nem is beszélve, hogy rendkívül furcsa és meglepő húzás volt elhelyezni A Sebezhetetlen világába az egészet. Hogy ez mennyire életképes ötlet, azt az Üveg feladata volt bemutatni. - Pactolous

Üveg (Glass) (2019)
Az Eastrail 177 harmadik állomása (#ezértpokolrajutok) az Üveg címet kapta, ami az első részből jól ismert Elijah-ra utal, akit csak Mr. Üvegként emlegettek, miután fény derült a titkára (viccelek, nincs is neki titkára) (#ezértis - Pactolous). A film cselekménye egy mondatban összefoglalható: a rendkívüli képességekkel rendelkező karakterek útjai keresztezik egymást egy váratlan helyen, de talán nem véletlenül, a bosszúszomj és a bizonyítási vágy pedig hihetetlen erőket szabadít fel. Úgy érzem, hogy főszereplő, Elijah Price jelleméhez ügyesen igazodva, nem is annyira a cselekmény fontos itt, hanem a fejekben lejátszódó dolgok, érzések, gondolatok, motivációs tényezők, stb. Mr. Üveg csodálatosan mozgatja és igazítja kénye-kedve szerint a szálakat, itt teljesedik ki igazán a mozgáskorlátozott testben élő határtalan elme. Ez különösen tetszett és itt visszaköszönt egy kicsit A Sebezhetetlen hangulata, amikor folyamatosan, de főleg a végén átértékeled az egészet, amit addig láttál. Szerintem jó ötlet az is, amivel tulajdonképpen összekapcsolták a filmeket, nálam legalábbis ütött a felismerés. A karakterek is továbbra is átgondoltak, összetettek, kidolgozottak, a régiek hűek régi önmagukhoz (pl. a már felnőtt, de még mindig gyermeki rajongással teli Joseph Dunn, vagy a kissé Stockholm-szindrómás Casey), az újak illenek a történetbe. A színészek ismét hozzák a tőlük várt szintet, jó volt ismét látni őket. Ebben a részben azonban már maradtak megmagyarázatlan részek, amiket nem tudok egyelőre hova tenni fejben, de lehet, hogy ezt is többször kell látni, hogy a kirakós minden darabja a helyére kerüljön. A várva várt akciójelenetek színvonalasak, izgalmasak, a végkifejlet végülis érthető és logikus, de azért elszomorító. Számomra nem volt csalódást keltő, de nem 10 pontos. Nem leszek szigorú, 10/7-et abszolút megérdemel.

Az Üveget már moziban néztük meg, így sajnos nálam egy kicsit tompított az élményen a szinkron, annak ellenére, hogy semmi baj nem volt vele. De ha csak ez zavart volna! Nehezen jutottam dűlőre azzal kapcsolatban, hogy milyen is a trilógia záró része. Valahogy nem éreztem A Sebezhetetlen folytatásának, mert teljesen más a hangulata: hiába tért vissza Bruce Willis, hiába örülök, hogy a fiát alakító színész is elvállalta a szerepet (ez azért így mégis csak elegánsabb megoldás, mintha valaki mást casting-oltak volna be), hiába van itt Samuel L. Jackson is, hiába tűnik úgy, hogy ez az, én nem éreztem annak. Inkább egy Széttörve 2 benyomását keltette pár vendégszereplővel megtámogatva. Az Üveg akciódúsabb, szájbarágósabb, direktebb folytatása a sztorinak, de az elismerendő, hogy bevállalta a sad ending-et. Vagy hát ha a hosszú távú következményeket nézzük, akkor akár lehet happy ending is (egyezzünk ki egy sour ending-ben). És igen, bármennyire is erőltetettnek tűnt elsőre (és másodikra is) ez az össznépi crossover, amikor összefésülték Kevin és David történetét, akkor azért elmormoltam egy halk "Vázz....! Neeee!" mondatot. Szóval nem ócska film, de ha nem boronálják össze ezt a két világot, én nem sajnáltam volna. A moziból kijőve is inkább a logikai bukfenceken rágódtam, nem pedig az apró jelek másodlagos jelentésén, mint A Sebezhetetlen esetében. A pozitívumok már nem egyensúlyozták ki a negatívumokat. Mindent összevetve én nem ájultam el Az Üvegtől, de nem is tekintek rá kidobott pénzként. Többet spoiler-mentesen nem mondhatok, de ha valaki látta mindhárom filmet, és készen áll egy konstruktív vitára, én állok elébe! Ja, és Shyami! Most már jöhetnek az új ötletek, oké?

Arról nem is ejtünk szót, hogy Sarah Paulson hírhedt bőgése elmaradt? Igaz, egy sikolyt eleresztett, de nem volt semmi "BVÁÁÁÁÁÁÁHHH!" (American Horror Story-sok értik!) - Pactolous


Összességében szerintem vitathatatlanul sok meló van benne, ami mindenképp becsülendő. Igényes a forgató- és a szövegkönyv is, dicséretes az operatőri munka is. Samuel L. Jackson és Bruce Willis a tőlük megszokott, jó színészi játékot hozták, James Mc Avoy nagy meglepetés, a harmadik rész végére egyértelműen nagy rajongója lettem. Külön-külön és együtt is szép ívük van az alkotásoknak, csak emésztgetni kell. Örülök, hogy ha megkésve is, de sikerült belefutni ebbe a trilógiába, lassan, de biztosan befurakodott a kedvenceim közé. Röviden és tömören, ha film, akkor A Sebezhetetlen, ha szereplő(k), akkor Kevin-ék, ha látvány és izgalom, akkor Üveg.

Köszönöm Shyamalan, egy élmény volt!


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!