Shah matt (DJ Shah - Songbook)

Írta Pactolous Dátum 2008-05-26 16:44 Hozzászólás 2 Olvasta 1612 | Rovat: Kritika »

Ismét egy olyan friss albumot választottam kritika-alanynak, ami a mintapéldánya annak, hogy a degradálóan 'tucc-tucc'-nak minősített stílus igenis kiérdemli a 'Zene' minősítést. DJ Shah (neve ellenére német az úrfi) Songbook című albumát fogom most boncolgatni.

Az úriember már régebb óta tevékenykedik a trance műfajban, több produkció is fűződik a nevéhez (Sunlounger, Global Experience), és mára már kialakított egy jellegzetes „Shah-hangzást”, ami csak rá jellemző. Jó pár remix, formáció-próbálgatás, producerkedés és saját dal után végre előadói albummal is jelentkezik, amire igazán illik a cím: az embernek tényleg olyan az érzése, mintha egy dalos könyvet forgatna a kezében. Kicsit féltem is először, hogy végig a megszokott hangzás lesz (ami persze teljesen jó, de egy albumon végig már inkább uncsi), és hogy koncepció nélkül vannak csak felpakolva a számok egymás után. A lemez meghallgatása után azonban kellemeset csalódtam, és bár nem állítom, hogy hibátlan, de a maga nemében majdnem tökéletes.

Ahogy az egy évvel ezelőtt megjelent Sunlounger albumnál is, ismét 2 CD-s változattal fogunk találkozni: az első CD-n a dalok rendes változata található meg, a másodikon pedig a akusztikus verziók. Ezzel a ravasz megoldással Shah megint elérte, hogy aki nem bírja a folyamatos 4 negyedes lábdobot, annak ott a „chillout-os” második korong. Ugyanakkor szerintem van annyira dallamos az első CD is, hogy akár még a notórius „diszkóírtózók” is találnak benne valami szépet.

A Shah-ra jellemző finom basszusok, lágy dobok, profi trance dallamok végigkísérik az egész lemezt. Kiemelendő, hogy majdnem mindegyik dalban hallható gitár és zongora, ami szerintem egy rendkívül pozitív húzás. Így az albumot már nehéz csak egy kategóriába besorolni, valahol a pop és a trance határmezsgyéjén mozog. Nem mellékes tény az sem, hogy ezen hangszerek tökéletes harmóniában egyesülnek önmagukkal és a dallamokkal, nincsenek korcs megoldások.

Azt sem lehet a lemezre rásütni, hogy énekhiány miatt unalmas, hiszen szám szerint 13 énekes hallatja hangját rajta (köztük olyanok, mint például a régi motoros Jan Johnston). Slágerek sem hiányoznak: felkerült a klub-berkekben méltán híres Who Will Find Me, a kicsit régebbi Beautiful (Glimpse of Heaven) és az Armin Van Buuren Imagine albumán is szereplő Going Wrong is, a többi sikervárományosról nem is beszélve.

Most a pátoszból egy kicsit visszaveszek, lássuk a kevésbé sikerült dolgokat. A koncepció – hiába a pozitív végeredmény – továbbra is hiányzik az albumról, illetve nem igazán átgondolt. 14 dal szerepel a korong(ok)on, ebből kettőt rögtön le is lehetett volna venni, olyan gyenge (Don’t Wake Me Up és a Make Me Feel). Csak kár, hogy vannak bennük jó részek, szóval inkább csak többet kellett volna velük foglalkozni, az énekeseket pedig továbbküldeni valami ZS kategóriás harmatgyenge produkcióhoz, mert kábé odavalók. Sebaj, 14-ből 12 még így is abszolút jó, és ez korrekt arány. Visszatérve még a koncepcióhoz, az album jól indul, jól zárul csak a közepe valahogy picit ellaposodik, oda gyűltek a picit szürkébb darabok és csak a korábbi slágerek emelkednek ki onnan. A dalok sorrendjén picit változtatni kellett volna és akkor talán nem tűnt volna fel ennyire. Az is talán segített volna egy picit, ha olyan Sunlounger-esen egybe lettek volna úsztatva a számok. Bár én szeretem ha külön-külön meg tudom hallgatni a dalokat (úgymond „fel vannak darabolva”), ebben az esetben, talán a kohéziót jobban szolgálta volna.

Lehet, hogy a végére túl sötét fellegeket varázsoltam, de nem győzöm hangsúlyozni: ez az album egy gyöngyszem. Érdekes megfigyelni, hogy amíg a könnyed, kommerszebb dance műfaj csak ismétlésekből, egymás majmolásából, feldolgozásokból tud megmaradni (tisztelet a kivételnek), addig a trance műfaj képes mindig megújulni és maradandót alkotni, sokszor sokkal közelebb állva a zenéhez, mint más műfajok képviselői. DJ Shah megmutatta (nem először), hogy harmóniát, nagy ívű dallamokat, igazi hangszereket itt is lehet alkalmazni a jellegzetes alapelemek mellett. Mindenkinek ajánlom meghallgatásra, annak is aki nagy ívben kerüli ezt a műfajt. Shah-nak meg innen üzenem (biztos elolvassa, muhahaha), hogy legközelebb jobban válogassa meg az énekeseit, kevesebb dalt rakjon fel a lemezére, és azokkal is többet törődjön, és akkor minden tökéletes és hibátlan lesz. Így „csak” ott lohol utánuk, igaz, ez is már nagy szó.


A "Who Will Find Me" rádió verziója, hivatalos klip nem készült, így csak a zenére tessék figyelni


Hozzászólás
Pactolous Pactolous
2008-08-06 16:11
ízlések és pofonok, mindenkinek más a véleménye és ez így van jól :) nekem csak az énekesekkel és a szövegekkel van bajom pl.: a Don't Wake Me Up dub verziója egész korrekt
Petya Petya
2008-08-06 16:02
szia, ne haragudj de nem birtam megállni h ne irjak kommentet, ledöbbentem mikor azt olvastam h a Don't Wake Me Up és a Make Me Feel lett szerinted a 2 leggyengébb szám. nálam abszolut befuto mind a kettö, én inkább a Free és a Sunday Morning cimű számra szavaznék. Amugy az album nálam 10/10...
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!