Papa jelentkezik! - 2018/03

Írta Papa Dátum 2018-03-31 11:49 Hozzászólás 0 Olvasta 150 | Rovat: Kritika »

Papa elfoglalt ember volt márciusban, legalábbis ezt feltételezem, biztosra nem tudhatom. Mindenesetre ebben a hónapban csak egy írásra volt ideje, az pedig a Jessica Jones-t vette célba.

Papa jelentkezik!

Ezúttal a Jessica Jones második évadáról lesz szó. Hogy őszinte legyek, már napok óta befejeztem, csak nem tudtam mit is akarok írni róla. Először egy hosszabb írásban akartam elmesélni, hogy szerintem miért is lett olyan pocsék, mint amilyen, de aztán úgy döntöttem, nem érdemli meg. Gondoltam az itteni formátumra is (mármint a Facebook-ra - Pactolous), ám őszintén szólva semmilyen pozitív elemet sem tudnék kiemelni. Végül úgy döntöttem, hogy valamennyire a kettő között fogok megállapodni. Így kerültünk ide.


Szóóóóóval... A fő sztoriszál, meg úgy körülbelül az egész sorozat, öt, nem túl vaskos mondatban összefoglalható. Vagyis inkább az egész öt mondat. A mellékszálak vagy teljesen feleslegesek, vagy csak simán borzalmasak. Az egyetlen eredmény, amit fel tudnak mutatni, hogy a mellékszereplőket egytől egyig szerethetetlen, undorító emberekké tették.

És egyébként ez utóbbi az egész sorozatra kihatott: számomra senki sem volt benne, akiért egy kicsit is szorítottam volna. Végtelenül idegesítő párbeszédek, teljesen életszerűtlenül generált konfliktusok. Próbál egy komoly, lélektani dráma lenni, de csúnyán belebukik a dologba.

A legjobb dolog az egészben, hogy van egy rész, amikor a fiatal Jessica és Trish szerepel és a mostani énükhöz képest annyi változás van, hogy más a hajuk és fiatalosabb ruhát hordanak... az egész annyira nevetségesen amatőr, ahogy egy 36 éves nő próbálja alig húszéves énjét előadni, hogy azon csak fejcsóválva röhögni lehet.


A Jessica Jones második évada nem működik drámaként, abszolút elfogadhatatlan akciófilm sorozatnak és még csak arra sem képes, hogy erős női karaktereket bemutatva, egyfajta girlpower fantázia legyen. Egy teljesen érdektelen évad, aminek a szinopszisát érdemes elolvasni mondjuk a Wikipédián és ezzel el is lehet felejteni, mert annak a néhány mondatnak az elolvasása pont olyan szórakoztató lesz, mint az összes rész együtt.


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!