Leesett az állunk és a kalapács is! (HammerFall koncertbeszámoló)

Írta Papa & Pactolous Dátum 2017-02-08 20:53 Hozzászólás 0 Olvasta 287 | Rovat: Kritika »

Papa jelentkezik! (És Pactolous is!) Mégpedig egy... koncertélménybeszámolóírásszerűséggel! Mert miért ne? Fő a változatosság és remélem valami finom leves. (A január 31-ei Hammerfall koncertről lesz szó, gondoltam megemlítem a bevezető végén)


Kezdjük akkor a dolgot a közepén. Nem, persze, hogy nem. Őrült vagyok, de tradíciókövető, tehát az elejével indítunk. Az előzenekarok! Hú, hát mit mondjak? Mikor megláttam, hogy most is kettő lesz belőlük és még papíron is két órát fognak játszani... nem igazán örültem. De aztán! Sem. De-de, igen.

Itt Pactolous! Én fogom Papa Facebook-os írását közbeékelni saját véleményemmel. Hogy miért? Egyrészt mert megtehetem, másrészt mert én is ott voltam a koncerten! Az előzenekaroknak amúgy én sem tulajdonítottam nagy jelentőséget, egy ujjamon meg tudnám számolni, hányszor keltették fel érdeklődésemet. Szerintem az előzenekarosdi egy kényszerű, de borzalmas műfaj, mert a közönség eredendően nem rájuk kíváncsi, ugyanakkor tény, hogy a kisebb bandáknak ez hatalmas ugródeszka lehet.


A Lancer nevű banda, noha szerintem az énekes egy picit túltolta a showmanséget (szótárba ezzel a szóval, az én írásmódomban), azért korrekt volt. Zeneileg a jó egy picit túlzás lenne még úgy is, hogy az általam egyébként kevésbé kedvelt műfaji jegyeket vonultatták fel... igen, a nyúzott kakas visításról van szó. Tudom-tudom, hozzátartozik a dologhoz, mint a cicanaci, de akkor is, na.

Nos, igen... Tény, hogy a zenekar jól kezelte a helyzetet, tagjai ügyes zenészek és megalapozták a hangulatot, de a metális pózörködés belőlem csak nevetést váltott ki. Nekem egy picit több kell a hosszú hajnál, bőrgatyánál és az ökölbe tartott kéznél.

Az utánuk következő Gloryhammer viszont megmutatta hogyan is kell ezt csinálni! Jobb lett volna, ha GH és Hammerfall duplakoncertet tartottak volna a Lancer helyett, de sebaj. Két megdöbbentő dolog is történt: az egyik, hogy a közönségben rettentően, tehát nagyon-nagyon sokan ismerték már a Gloryhammer munkásságát, a másik pedig, hogy ez a banda bizony jól játszik.

Totálisan elmebetegek és ha nem viccnek szánják a zene köré felépített kerítést, akkor menjenek orvoshoz, ajánlom magam, de viszont zeneileg eszméletlen jó erő van bennük! Volt az egész performanszban valami megkapó és magával sodró és meg kell mondjam, kieresztettem a hangomat én is, pedig előzenekarnak erre nálam nagyon rá kell szolgálnia. Felspanolták a közönséget annyi szent!

Maximálisan egyetértek és akkor itt nyilvánosan megkövetem magam: kérem szépen a Gloryhammer egy bitang jó együttes! És nem hiszem, hogy ezt csak azért mondom, mert eddigre már többen a színpad elé gyűltek. Ahogy Papa is írja, ezek nem normálisak, de pozitív értelemben, a power metál stílusát nem kevés öniróniával kezelik, paródia az egész, de nagyon komoly szinten! Emellett pedig dalaik fülbemászóak, sodróak és kemények. Mindenféleképpen keressen rá az, aki még nem hallott róluk, talán el is helyezek most önkéntesen ide egy muzsikát tőlük!



Viszont ugye nem számomra ismeretlen zenekarok bemutatkozóestjére voltam hivatalos, szóval csak rá kellett térni arra a bizonyos Hammerfall-ra. Ám mielőtt azt ecsetelném, ki kell emeljek kettő fontos dolgot. Igen, ma a kettes szám bűvöletében vagyok, mint valami rossz Két-Arc koppintás. Az egyik, hogy nagyon pontosak voltak. Sőt, az egész koncert, úgy, ahogy volt! A kiírás szerint kezdődött és végződött minden, amiért részemről le a kalappal.

A másik dolog, hogy noha ez a Built to Last turné volt, hazánkban hívhatták volna a Népvándorlás 2017 bulinak is, mert valami idegtépő módon mentek az emberek fel, s alá az egész koncert alatt. Nem tudom milyen tudatmódosítás kell hozzá, hogy egy ember az egész csúcspontján döntsön úgy, hogy inkább elindul a kabátjáért, de nem is szeretném megtudni (a ruhatár borzalmas a Barba Negrában és pont).

Úgy látszik a rocker életérzéshez hozzátartozik a tolakodás, ami egy pontig még tolerálható is lenne, mondjuk mosdóügyileg vagy, amikor keresi az ember a haverjait. Koncert közben kimenni sörért viszont számomra felfoghatatlan luxus, főleg, ha kíváncsi vagyok az adott előadó teljesítményére. Fesztiválon még elmegy, de egy zárt koncertteremben, amikor heringparty van, elég idegesítő. Ahogy az is, hogy jellemző módon a legkevésbé zárt folyosót, amin közlekedni szeretnének, mindig előttünk találják meg. Agyrém!

No, és akkor most, amiért itt vagyunk. Vagyis dehogy, nyilván senki sem olvassa ezt sem, de értitek mire akartam gondolni. Úgy, hogy nem olvassátok... bonyolult.

El sem hiszem és komolyan szégyellem magam, hogy idáig nem jutottam el Hammerfall koncertre, mert ez bizony jó! Nagyon. Nem kicsit. Nagyon. Eddig is rajongójuk voltam, de ez után az este után egy csepp kétség sincs bennem, hogy rászolgáltak minden elismerésemre! Igazi, örökérvényű, régimotoros fémzene, ami megmarkol, lekever egy orbitális fülest, aztán olyan magasságokba visz el, amikre könnyen rá lehet szokni.

Be kell valljam, hogy a régebbi nóták esetében előfordult nálam némi szövegbeli kiesés, de mentségemre szóljon, hogy... erre nyilván nincs mentség, ma meg is hallgatom a teljes repertoárt és a következő koncert előtt is így teszek majd. A Hammerfall számok nagyon énekelhetőek, igazi koncertes nóták, ahol a közönség tökéletes kórusként adhat hozzá az élményhez és ez bizony működött a tegnapi este folyamán is.

A zenei részhez semmit sem értek, szóval nálam szakavatottabbak bizonyára pontosabb értékelést adhatnának róla, de szerény véleményem szerint istenkirálycsászárság volt az egész úgy, ahogy volt! Minden koncert esetén megvan a jogos félelem, hogy az énekes talán nem fogja tudni azt hozni, amit az albumon hallunk, hiszen az mégiscsak egy stúdióban van felvéve, ott ki van pihenve, itt meg ugye ugrálni kell, meg hát élőben úgyis más.

Nos, Joacim Cans nem másmilyen élőben sem. Le. A. Kalappal. Aztán vissza és megint le, aztán a levegőbe vele, majd vissza és megint le. Az hiszem világos, hogy egyáltalán nem voltam megelégedve vele. Ja, nem, a másik: Eszméletlen jó volt! (mellékesen jegyzem meg, no homo, de jót tett neki az öregedés, ami a megjelenését illeti)

Sem hozzáadni, sem elvenni nem tudok ezekből a sorokból. Látszik, hogy ők profik, stúdióminőségben szólt az egész, zakatolt a dupla lábdob, karcoltak a gitárok, bőgött a basszus és szólt az ének. Az én lexikális tudásom HF ügyében hiányosnak mondható, de a koncert meggyőzött arról, hogy be kell pótoljam a régebbi albumokat is, minél előbb!


A hangulat remek volt, a zene mintha az albumról jött volna, talán playback volt, ki tudja, egy szó, mint száz, kifogástalan estém volt (leszámítva a borzalmas társaságot persze... kacsint-kacsint)! A következő, nem fesztiválos, magyarországi megjelenésen is garantáltan ott leszek, ha törik, ha szakad, ha hupikék.

A "borzalmas társaságra" inkább nem is reagálok, hisz nem én voltam az, aki teleüvöltötte a fülét egy fiatalembernek... kacsint-kacsint! De azért köszönjük a fuvart és az önfeláldozást!


Amellett pedig nem mehetek el szó nélkül, hogy a lezáró Hearts on Fire már önmagában is megérte a megjelenést. Komolyan, ha minden más szar lett volna, csak ez az egy nóta elég lett volna arra, hogy széppé tegye az emlékeimet.

Van abban valami csodálatos, hogy másfél óra ugrálás, ordibálás, sikítozás és éneklés után, mikor már mindenki teljes joggal fáradt, mikor a hangunk már kezd eltűnni, hogy akkor jön egy dal és egész hely felrobban. Leírhatatlan katarzis ragadja meg az embert és szinte még a halottak is feltámadnak, hogy mindent beleadva, még egyszer utoljára, átadják magukat a zenének. Arról most ne is beszéljünk, hogy maga a szám is tökéletes koncertzáró.

Ezért is rajongom a metálért, emberek! Fáradtan, alig-alig talpon, kevés alvás és hosszú koncert után is annyi energiát képes kihozni belőlem, mint semmilyen más muzsika. Persze, sok mindent hallgatok és szeretek, a klasszikus zenétől kezdve a szinte vállalhatatlanul gagyi, kislányos popzenékig, de azért csak fémből van az a szív, csak olajat pumpál a gépezet és csak kell az a bizonyos karcos, felszabadító energia ahhoz, hogy jól működjön.

Egy szó, mint száz, erek, meg nádak, meg berek, ez kibaszott jó este volt! Köszönöm a szüleimnek, az Oscar-bizottságnak, a rajongóimnak és természetesen a HAMMERFALL-NAK! (igen, kislányos rajongó üzemmódban vagyok, de ha valaki beszól, lerúgom a veséjét!)

Nagyon jó előadást volt, igazi koncerthangulattal, kevés vészes elemmel (a pogót is elkerültük, engem is csak egy sörrel locsoltak le). 2012-ben sajnos csak kis ideig élvezhettem a banda fellépését, azóta szerettem volna bepótolni ezt a hiányosságot, és most már az is biztos, hogy ha legközelebb eljönnek hazánkba, én teljes erőmmel azon ügyködöm, hogy ott lehessek. Ami egyébként nincs is időben messze, hisz júliusban jönnek a Rockmaratonra, Dunaújvárosba!


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!