Fájdalmasan átlagos (Paramore - Riot!)

Írta Pactolous Dátum 2008-05-21 14:13 Hozzászólás 3 Olvasta 1800 | Rovat: Kritika »

Éppen egy videómegosztó portálon néztem egy olyan videót, aminek a témájára nem emlékszem, csak a háttérzenéjére. Ez volt a Crushcrushcrush című nóta. Miközben a zene a fülembe kúszott ilyen gondolatok forogtak fejemben: 'Hmm... Avril Lavigne még tud jó számokat előadni! Ja, hogy ez nem Avril? Akkor mi is ez?' Hát így ismerkedtem meg a Paramore együttessel.

A Paramore egy amerikai rock-csapat akik 2005-ben hallattak magukról először. Az együttes felállása a teljesen megszokott sémára épül: egy énekesnő, egy gitáros, egy basszusgitáros és egy dobos (turnén persze a teltebb hangzás érdekében még egy gitáros csatlakozik hozzájuk). Érdemes még kiemelni, hogy az átlagéletkor a bandában jó ha megüti a 20 évet. És Avril-t azért emlegettem a bevezetőben, mert az énekesnő (vagy inkább énekeslány), Hayley Williams hangja feltűnően hasonlít rá. Nem mellékesen pedig a stílusban is találunk egyezéseket.


A Riot! című korong - ami 2007-ben jelent meg – a második nagylemeze a csapatnak. Mint minden zenekarra, rájuk is érvényes az örökérvényű igazság: a második album mindig jobb. És valóban! Az első lemez (All We Know is Falling – 2005) kellemes volt, de nem sok „vizet zavart”. Jelen írásom tárgya azonban már érezhetően profibb, összeszedettebb. Kár, hogy sajnos még ez is kevés ahhoz, hogy igazán klasszikus legyen, tehát még van hova fejlődni a csapatnak. A dalok tipikus fiatal-jenki rock-slágerek, azaz dallamosak, kellemesek, viszonylag változatosak de nem túl egetrengetőek.

For A Pessimist I'm Pretty Optimistic - Az első nóta leginkább a címével tűnik ki, de kezdésnek abszolút jó.

That’s What You Get - A legfrissebb kislemezük is egyben, és ez hallatszódik is rajta: sláger a javából. Nem túl kemény, de azért rock, és fiatalos.

Hallelujah - A harmadik nóta a címe ellenére nem egy keresztény ballada, inkább csak egy vidám töltelékdal, ami a végén indul igazán be.

Misery Business - Érdekesen kezdődik, mintha valami külföldi népdal lenne, aztán ez a hangulat átcsap az elektromos gitárokéba. Zeneileg és szövegileg kiemelkedőbb, mint az eddigiek, nem hiába lett ez is kislemez.

When It Rains - Az elején azt hittem végre egy lassú dal is helyet kapott a lemezen, de aztán hamar kiderült, hogy erről szó sincs. Lassabb mint az eddigiek, de lassúzni aligha lehetne rá. Viszont a refrén meglepően jó, és azért itt is színesítettek a hangzáson, szóval jó dal lett ebből is.

Let the Flames Begin - Megint egy töltelékdal: nem rossz, nem rossz, de kevés izgalmas pillanata van.

Miracle - Erre a nótára is igaz az előző állítás.

Crushcrushcrush - Személyes kedvencem és szerintem a legjobb Paramore szám. Lehetne sorolni ide sok-sok LEG-es jelzőt, de felesleges: minden porcikájában tökéletes dal.

We Are Broken - És amire vártam, egy lassú nóta. Nem hittem a fülemnek amikor elkezdődött: zongora, szolid dobok, szép vokálok, akusztikus gitárok. Erről van szó kérem szépen! Ha a dallam még grandiózusabb lett volna ráaggatnám erre is a briliáns jelzőt, de így be kell érnie egy „csak nagyon jó” -val.

Fences - Erre a dalra már majdnem rá lehetne énekelni Hall & Oates – Maneater című 80-as évekbeli slágerét (vagy Stevie Wonder-től a Part-Time Lover-t, a dobalap hasonló). Ehhez a ritmushoz illő énekek és basszusügetések párosulnak, a refrén nagyon jó, ez a második kedvencem az albumról, végre valami különleges.

Born for This - Végül az utolsó, lemezzáró dal. Kicsikét átlagosabb ez is a kelleténél, pedig érdekes dolgok itt is előfordulnak, de hát ezekhez fülbemászóbb dallamok is kellenének. Lemezzárásnak azonban mindenféleképpen elmegy, köszönhetően a kórusoknak.

A Riot speciális kiadásán még szerepel a When It Rains demófelvétele, és még egy pár koncertfelvétel is. Az élő fellépések jó hangulatúak, a közönség odateszi magát rendesen, ahogy a zenekar is, de azért stúdióban jobban szól az anyag.

Nem akarom ezt a bandát lehúzni, hiszen látszik rajtuk, hogy tehetségesek, van bennük spiritusz, és fiatalkoruk ellenére sokkal szimpatikusabbak, mint egyes itthoni "meg-nem-nevezett tini-bandák". Remélem, hogy a harmadik lemezük még kiforrottabb lesz, mind zeneileg, mind hangulatilag, szövegileg nem muszáj, jól áll nekik ez a könnyed stílus. Csak legyen valami változatosság, többféle variálás, jobb dallamok. Mert eddig sajnos ez - hiába kellemes – csak fájdalmasan átlagos.



A "Crushcrushcrush" videóklipje


Hozzászólás
Papa Papa
2010-07-26 21:44
LOL! Vagy mi értünk félre valamit Pactolous kolléga, vagy anyad olyan helyről szabadult, ahová nem önszántából viszik az embert. Igen, az iskolára gondoltam :D
Pactolous Pactolous
2010-07-26 12:43
Anyámnak a zenekara nem átlagos, mert nincs is neki, eleget dolgozik ő itthon, nem hiányzik neki a popszakma. De azért köszi a véleményedet, igazán tanulságos és mélyen szántó volt!
anyad anyad
2010-07-26 11:42
anyádnak a zenenekara fájdalmasan átlagos
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!