Noch Einmal bitte! (Ákos - Még Egyszer)

Írta Pactolous Dátum 2015-10-06 21:59 Hozzászólás 2 Olvasta 854 | Rovat: Kritika »

Külföldön már bevált megjelenési formák után Ákos visszatért az albumhoz, mint koncepcióhoz. Persze tavaly is hangoztatta már, hogy errefelé haladnak, de szeptember 29-én végre fizikailag is kezünkbe vehettük az új anyagot. Öt számot már ismertünk róla, kaptunk hozzájuk még nyolcat; mennyire teljes így az élmény?

A múlt év tavaszán nyilvánosságra hozták, hogy Ákos ismét együtt dolgozik gyerekkori barátjával, Hauber Zsolttal, akivel anno megalapították a Bonanza Banzai-t. Ennek első gyümölcse a csak zeneletöltő oldalakról beszerezhető Újrakezdhetnénk dal volt. Programadó, friss és sláger, egyértelmű volt a folytatás. Ősszel azonban nem új album jött, hanem egy középlemez, egy EP, amin az eddig megismert nóta és pár átértelmezés mellett még három másik is helyet kapott. Ez volt az Igazán, amit egy decemberi Aréna koncert követett, majd idén egy turné is. Ismét siker. Majd eljött az idő egy újabb digitális kislemezhez, az Ébredj Mellettem volt így sorrendben az ötödik megismert darab. Ennyiből már tisztán látszódott, milyen útra is léptek Ákosék.


A hangzás - köszönhetően Haubernek - teltebb, mélyebb, egybefolyóbb, mint a 2084 megszólalása, de azért alapvetően maradt az elektronikus vonulat. Míg az előző album egyáltalán nem szólaltatott meg gitárokat, itt már azért többször felsírnak, legyenek azok éppen akusztikusak vagy szénné torzítottak. Érdekes adalék, hogy ezúttal jóformán mindegyik szám Hauberhez köthető, Ákos és Lepe csak 2-2 dalt jegyeznek, mint szerző (persze a dalszövegek mind a főhős érdemei). Ennek örültem, de picit sajnáltam is: szimpatikus Zsolti zenei világa, hogy is ne lenne az, ugyanakkor Ákos némiképp furcsa megoldásai, amik adnak a dalainak egy érdekes utóízt nekem hiányoztak.

Ennek ellenére a különböző fórumokon ugyanúgy megjelentek már azok a kommentek, amik ismét az úriember hanyatlását jósolják meg. Egyszerre nevetséges és siralmas ezeket olvasgatni, lévén már több éve mindig ugyanez a reakció. Tény, hogy én sem tudok "leges" jelzőket aggatni az albumra, nem is lehet hasonlítani a régebbiekhez, értelme sincs. Az idősebb károgók felfoghatnák, hogy a régi idők nem jönnek vissza, ugyanolyan érzések nem törnek elő már belőlük egy új Ákos lemez kapcsán. Az újabbaknak viszont jelenthet valamit, adhat újat hiszen a Még Egyszer azért több, mint korrekt; szerintem egy igen jó anyag született meg a műhelyben. Az már más kérdés, hogy nálam az csorbított az élményen, hogy öt számot már ismertem... De ne értékeljünk még, előbb lássuk a dalokat!

Még Egyszer
Ahogy azt kell, a legfontosabb dal, ami a lemez címét is viseli, az album nyitásáért felel. Sajnos nem startol el olyan titokzatosan, mint az eddigiek, elég hamar belecsap a lecsóba. Hurts-felhangokkal rendelkező, középgyors szám, jó váltásokkal, énekelhető refrénnel és egy különleges, 360 fokos technológiával leforgatott videoklippel. Teljesen rendben van, szerintem koncerten még jobban megszeretem.


A "Még Egyszer" 360 fokos videoklipje. Ha gépen nézed, a bal felső sarokban tudod egérrel
mozgatni a látószöget, okostelefonnal és tablettel rendelkezők
csak forogjanak.

Újrakezdhetnénk
Sokat azt hiszem nem kell róla írnom, hiszen ez már az Igazán EP-n is rajta volt. Tempós, lendületes popsláger, ami kicsit szokványosnak hathat, de a pluszt Hauber dallamvilága és Ákos szövegei hozzák. Koncerten is szerettük, főleg a dobolós részt.

Ébredj Mellettem
Az első idei letölthető fecske, rendkívül csendes és meleg, amit a középen bejövő Tarzanos, törzsi dobos intermezzo emel még magasabbra. Érdekes és egyben vicces megoldás, de nekem tetszett, feldobta az enyhe nyáladzást.

Ugyanúgy
Végre egy teljesen ismeretlen dal (már ha nem követted a YouTube-on a naponta kikerülő részleteket), 100%-ig elektronikus alapokon. Elképesztően tudok örülni, ha egy szám jól meghúzható emelkedéssel rendelkezik, amikor minden egyes refrén lök még egyet rajta és a legvégére kiteljesedik. Nos, ez itt megvalósult, épp ezért imádom nagyon is. Azt hiszem az elkövetkezendő években ezt a nótát sokszor veszem még elő.

Kapuzárás
Ákos önparodisztikus része kiengedte magát a (majom)ketrecből. Zúzós, mufurc, torz, túlhangszerelt; mit ne mondjak, Lepe sem fogta vissza magát, amikor megkomponálta. Pont ezek miatt őrült mosollyal fogadom mindig, ha meghallom; nagy kár, hogy tempója miatt az Aréna közönsége nem tudta, hogyan is reagáljon a dalra, rendesen nem lehet sem ugrálni, sem headbang-elni rá (én mondjuk csináltam mindkettőt, utóbbit akkor, ha előbbiben elfáradtam). A lényegen ez nem változtat: borotvál!


Az "Ébredj Mellettem" lyric videója

A Cég
Fentebb már említettem, hogy a TeCsőn naponta tettek elérhetővé az új dalokból részleteket, ezek viszont sokszor becsapósak voltak. Például ennél a számnál azt hittem egy rock-osabb tételt kapok, de a gitárok csak a kiállásnál eresztik el magukat. Maga a dal echte 80-as évek, mind a hangzás, mind a melódiák terén. Talán tingli-tanglinak is csúfolhatnánk, egyszerűnek, szerintem viszont ez adja meg a báját; ez a lemez Tipikus Sztereója. Hardcore rajongóknak (kesergőknek) biztos szúrhatja a szemét a komolytalan hangvétel, én viszont bírom ezt az oldalát is Ákosnak.

Átölel
Elképesztően gyönyörű lassú szám 5 éve hallgatag, de némasági fogadalmukból feloldozást nyerő akusztikus gitárokkal. Zsolti egyik chillout dalára épül, azt teljesítették ki és a végeredmény csodálatos lett. A dallamtöredékek remekbe szabottak, a harmóniák gyengéden cirógatják lelkünket; én csak egyedül azt sajnálom, hogy az élvezet rövid ideig tart.

Igazán
Itt is könnyű dolgom lesz, hisz ez a szám önmagáért beszél és írtam is már róla. A rádiók is megszerették, koncerten is örül neki a közönség úgyhogy beépült Ákos legnagyobb slágerei közé.

Kedvesnővérek
Amikor megosztották velünk a dalsorrendet elsőre ez kapta el a tekintetemet. Ez a cím így, egybeírva, hát ez biztos valami elmebetegség lesz (Ákos a szerzője, úgy meg pláne)! Aztán jött a részlet belőle, és vállon veregettem magam, hogy nem tévedtem. Kicsit hajaz a Vén Tinédzserekre és nem csak témájában, előadásában, de picit dallamában is. Ezt leszámítva egy rock-os, indusztriálos, néhol Rammstein-t idéző, "idesőkeotthona" szinti-metál... hát lehet ezt nem szeretni?


Ízelítő a "Kedvesnővérek" című dalból

Amikor Szerettél
Az utolsó ismerős darab a lemezről, ami viszont kapott egy kis pluszt méghozzá szöveg formájában. Lassú, lebegős, elvont szám, nem mindenkinél talált be (nálam de, én bírom az ilyeneket) és szerintem a hozzáírt adalék sem hiányzott különösebben, bár kétségtelen, hogy így változatosabb lett.

Ártatlan
Ez volt az egyetlen, amivel a részletek meghallgatásakor és még most sem tudok mit kezdeni. Elsőre olyan bugyuta, "átléptetős" dalnak tűnik, amiben valahogy semmi sem áll össze. Most sem tartom Ákos legerősebb számának, zeneileg és szövegileg sem áll közel hozzám, a váltásokat is túl hirtelennek érzem, mintha 3-4 részből rakták volna össze. Ugyanakkor idegesítően fülbemászó, ez tény, az elmúlt napokban azon vettem észre
TUDTAD?
Ákos elmondása szerint a Kedvesnővéreket a Sisters of Mercy banda ihlette. Ha nem értjük az áthallást, elég csak a zenekar nevét lefordítani magyarra... ugye?
magam, hogy a refrént dúdolgatom. Nagyjából a Nevess Magadon szintjére sorolom be, ha már hasonlítani kell valamihez.

Csináld Úgy
Sajnálom, hogy sokszor utalgatok vissza a YouTube-os részletekre, de muszáj érzékeltetnem, hogy mennyire becsalogattak a málnásba (tudatosan vajon?). Kellemes pop-rock, gitárdús dalnak tűnt ez, csak féltem a Hooligans-Magna Cum Laude hangulattól; kell ez nekünk? Írjuk fel a házak falára: nótát hallgatni csak egyben érdemes! Kedvelem a 90-es évek titokzatos Ákosát is, de én sokkal jobban tudok azonosulni a mostanival, aki nem fél megmondani bizonyos dolgokat, olykor pedig még be is szól fikázóknak. Nos, ezekből most kapott a nóta rendesen, a leghosszabb dalszöveggel ő rendelkezik. Talán kicsit kilóg hangzásával a lemezről, de a legvégén csak vigyorogtam, hogy egy ilyen is rákerült. Lehet, hogy Lepe ismét írt egy slágert? Leválthatná az Ölelj Meg Újrát...

Ez az a Tánc
Elérkeztünk a szokásos, személyes és elvont záróakkordhoz, amit Ákos nem engedett át másnak, tehát ez a másik dal, amit ő szerzett. Annak ellenére, hogy ritkán kerülnek elő koncerten, kiemelt fontosságuk van, elég csak az Új Világra, az Asszonyra vagy a Gyönyörű Madárra gondolni. A mostani egy tisztára hangolt zongora és old-school elektronika érdekes fúziója, sajnos elég röviden, a melódiák csak kicsit kárpótolnak. Azt is sajnáltam, hogy túlzottan minimálra lett véve a hangzás, hiányzik az albumon megszokott teltség, úgyhogy nem lesz a kedvenc zárásom. Nem rossz, nem rossz, de hallottunk ennél már jobbat is.

Öregedésről szól fiatalosan, miközben kitér a problémás szerelemre, a mindennapi kapcsolatokra, vallásra és egy hangyányit a közéletre. A Még Egyszer nagyon egyben van, és akinek a 2084 kevésbé jött be, az mindenképp tegyen egy próbát az új lemezzel. A jura korból származó érdeklődők, akik a régi idő Ákosát hiányolják jobb ha továbbmennek és feltesznek egy régi lemezt, ez nem nekik szól. Azok pedig, akik nagy általánosságban kedvelik az úriember munkásságát, nagyjából megtalálják számításukat az új alkotással is. Nekem pár hallgatás, ízlelgetés után sikerült és elégedett vagyok, csak ezt az EP-s megoldást hagyjuk a vérbe. Nem látok bele az üzleti részébe, lehet, hogy szükséges, mert egyébként nem térülne meg a befektetés, de örültem volna, ha csak két számot ismerek előre. Így is úgy is megvesszük, mi hülye szemellenzős ákososok, nem?


Hozzászólás
Pactolous Pactolous
2015-10-15 21:27
Helytálló az Áldozz Fel hasonlat, az is több elemből épül össze és nincs finom átmenet köztük, viszont énekelhető és fülbemászó a maga módján az is.
Barbo Barbo
2015-10-13 21:09
Teljesen egyetértek Veled, kedves Pactolous, mondhatnám úgy is, hogy szívemből szóltál :)
Nekem A Cég és az Ártatlan döcög egy kicsit, régebbi hasonló példa nálam viszont nem a Nevess Magadon, hanem inkább az Áldozz fel.
De szerintem a koncertig a szívemhez nőnek majd :)
Toronymagasan kedvenc az Igazán és az Ugyanúgy, nem tudok velük betelni :)
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!