La-la-la vagy ne-ne-ne?

Írta Pactolous Dátum 2015-01-29 18:35 Hozzászólás 0 Olvasta 879 | Rovat: Elmélkedések »

A mainstream popzenében teljesen megszokott, sőt, majdhogynem elvárt dolog, hogy a szokásosnak nevezhető ritmusszekció-basszus-kíséret (szándékosan nem hangszereket írtam) mellé énekhangok is kerüljenek. Kevésbé bonyolultan megfogalmazva az instrumentális dalok hátrányt szenvednek azokkal szemben, amikben danolásznak is, bár azért az utóbbi időben, az elektronikus műfajok térhódításának köszönhetően az arányok megváltoztak. Az emberek többsége szereti, ha nem csak egy dallamot dudorászhat, hanem együtt is énekelhet az előadóval, így nem csoda, ha ezek a számok népszerűbbek. Talán ez az oka annak, amikor alapból, csak hangszeres dalok utólag vokálsávokat is kapnak, hogy újult erővel nevezhessenek be a toplistákra.

Amit a bevezetőben felvázoltam, az igaz a trance műfajára is (sőt, ott igaz csak igazán); elképesztően sok énekes szám jelenik meg nap, mint nap. A producerek hamar ráéreztek arra, hogy sokat dobhat egy dal megítélésén, ha nem csak a digitális zörejek masszírozzák hallójáratainkat. Persze a profi megvalósítás nem egyszerű feladat, több szempontot is figyelembe kell venni:
- az éneknek követnie kell a szám dallamát, de nem ragaszkodhat túlságosan görcsösen hozzá; értelemszerűen, ha az első nem teljesül, az egész dal olyan hamis lesz, mint a frissen nyomtatott 52 000-es bankó, ha a második, akkor meg unalmassá válik
- nem árt egy vállalható dalszöveget tető alá hozni; a túl egyszerű és/vagy közhelyes sorok együgyűvé degradálják a nótát, a rokokósan cizellált szóképeket, többszörösen összetett, filozofikus gondolatokat pedig kevesen értik meg
- egy remek dalnak van forgatókönyve; mikor jön be az ének, meddig tart, hogyan oszlanak el a verzék, refrének, kell-e a nóta 3/4-énél bridge rész, hogyan simuljon rá a vokál a fő éneksávra, stb.

Mondanom sem kell, hogy egy olyan nótára, amit alapból instrumentálisnak szántak, elképesztően nehéz úgy éneket implementálni, hogy emeljen az eredeti fényén, adott esetben új értéket hozzáadva, sőt, inkább ennek ellenkezője, a "mi a frászért kellett ez?" következik be. Magam is sokszor gondolkodom el azon, hogy egy jó számot miért erőszakolnak meg feleslegesen, amikor az eredeti is sikeres volt? Példákat én főképp az elektronikus stílusból tudok felhozni, a pop, rock műfajában nem annyira mindennapi probléma ez. Ugyanakkor látni fogjuk, hogy ellenpéldák is akadnak, szóval tényleg nehéz azt eldönteni, mikor is működik a dolog? Lássuk csak azokat a példákat, per pillanat még én sem tudom, mire hegyezem ki írásom, milyen következtetésre fogok jutni, de talán az egyes dalok megmutatják egy pillanatra az egyetemes igazságot!


Amikor teljesen felesleges az ének...

Zenei archívumomban böngészgetve legkorábbról a Three Drives (vagy akkoriban 3 Drives on a Vinyl) csapat hatalmas klasszikusának, a Greece 2000 című himnusznak énekfoszlányokkal elláttott változatára leltem rá. Mentségükre szóljon, az egy mondatos ráillesztés egy másik producer műve volt, fél-remix, majdnem-mashup, de pont rövid mivolta és az eredeti magas színvonala miatt érezhetjük abszolút szükségtelennek és felejthetőnek ezt az öszvér megoldást. A Greece 2000 egy örökzöld opusz, de ének nélkül, hagyjuk is meg így (épp elég az évente jelentkező feldolgozásokat, rework-öket kikerülni). Vegyünk elő egy újabb klasszikust, a The Thrillseekers Synaesthesia-ját. 1999-ben robbant be, majd egy évre rá klippel és egy énekesnővel egészült ki. Véleményem szerint az eredetinek van egy olyan jellegzetes és ikonikus dallama, hogy azt már kilométerekről is felismeri az értő fül, az összes buliban, amiben hallottam csak a szintik szóltak, így vált ismertté. A döntés tulajdonképpen érthető, főleg ha klipet is készítenek hozzá: sokkal mutatósabb, ha egy dekoratív hölgyemény is csinál valamit a táncoláson kívül, de hogy melyik verzió is szokott előkerülni az önmagáért beszél.


Nagyobb sikerre számíthat egy dal klippel és énekkel

Maradjunk még 2000-ben, a két nagy öreg, akik ebben az életben csak egyszer álltak össze (és valószínűleg ez így is marad már), Tiesto és Armin Van Buuren Major League név alatt jelentkezett egy pergős, masszív, szép melódiákkal megpakolt dallal (Wonder). A kislemez egyszerre tartalmazott énekes és anélküli verziót, itt viszont már nem olyan egyértelmű a helyzet. Mindkét változat megállja a helyét, így egyéni preferencia és ízlés kérdése, kinek melyik jön be jobban. Ugyanígy népszerű a 4 Strings első nagy sikere a Take Me Away (Into the Night) mindkét verzióban. A rádiók és a zenecsatornák imádták amiben Vanessa Van Hemmert énekelt, a DJ-k pedig az instrumentálisat pörgették (ezt 2010-ben is eljátszotta a csapat a Sundown számukkal, amit később Safe from Harm-ként énekelt fel Ellie Lawson). Hasonló a helyzet Riva nagyszerű számával is, a Stringer-rel, ami már teljesen más címmel (Who Do You Love Now?) és Dannii Minogue-gal vérteződött fel (nekem utóbbi tetszik jobban, de lehet csak azért, mert azt hallottam először). Ezek a számok könnyen felismerhető dallamokkal dolgoznak, de annyira nem változatosak, hogy a rádióközönség is megszeresse őket. A Stringer például kifejezetten monoton és nagyon okos döntés volt egy híresség hangját hozzáadni (persze ügyesen is oldották meg, ennyit számít a fentebb is említett forgatókönyv).


Így is befutott, és ének nélkül is

Hogy ez mennyire nem ment ki a divatból, arra egészen friss példa a mostanság szereplő Yai a Cosmic Gate-től. Az albumon ének nélkül bukkant fel, most viszont már Jes is betársult a nótába, és szerintem jól is tette. A furcsa címet adó torz effekt poén, de nem volt elég, hogy elvigye a hátán a dalt, kellett bele valami más is, és a végeredmény nem lett tolakodó. A csapatnak amúgy sem ez az első próbálkozása, anno a Barra című számukat is ellátták énekkel, Aruna jóvoltából, de elő kellett bányásznom a dalt újból, hogy egyáltalán emlékezzek rá. Persze nem mindig sikerül a koktélt eltalálni: nálunk a felejtős kategóriába esik Klauss Goulart Absolute Chaos-ának felpoposított változata (Live for Now), nem értjük mi szükség volt Markus Schulz önállóan is fényesen csillogó számának, a Remember This-nek egy más címmel ellátott énekes verziójára és legszívesebben törött üvegre térdepeltetnénk azt az ötletadót is, aki szerint Orjan Nilsen No Saint Out of Me számából hiányzott egy énekesnő hangja.


Meglettünk volna nélküle...

Előfordul olyan is, amikor még a stúdiómunkálatok közben jönnek rá, hogy érdemes lenne egy művészt is bevonni a folyamatba, és a döntés helyesnek bizonyul. Az 1998-as Better Off Alone, Alice Deejay leghíresebb száma eredetileg nem tartalmazott volna éneksávot, de még épp időben dúdolgattak rá a készítők (a szöveg nem lett éppen orosz irodalmat megszégyenítő hosszúságú, de jelen esetben ezt pont elég is volt). Ugyanez volt a helyzet Ferry Corsten egyik számával amit akkor díszített fel, amikor a japán Ayumi Hamasaki-val dolgozott együtt, ebből lett a Connected, az énekesnő első nemzetközi sikere. Jellemző amúgy, hogy az ő, nyugati füllel nehezen megszokható hangja és nyelvezete sokszor el-eltünedezik a dalokról, legutóbb például az Armin Van Buuren-nel közösen írt Terminal járt úgy, hogy trance bulikban csak a dub változat hangzik el.


Talán a fura japán nyelv miatt játsszák ének nélkül bulikban

Érdemes még azt is megejteni, amikor egy szám azzal értékelődik fel, hogy mashup útján ráhegesztenek egy másikat, hiszen nem egy legendás egyveleg alkotott így tulajdonképpen egy teljes értékű, új dalt. Gondoljunk csak vissza Gareth Emery Metropolis-ára, amit most már kifejezetten nehéz Justine Suissa éneke nélkül elképzelni (az On a Good Day került rá). Két évvel ezelőttről szép sikereket aratott az Armin-féle Coming Home és az Alesso vs. One Republic If I Lose Myself összeolvasztása, még korábbról pedig az Andain/Fragma - Beautiful Things + Toca's Miracle. Ellenpélda itt is akad: Armin például valamit nagyon benézhetett (biztos a sok holland gomba...) amikor az új Above & Beyond számra, a We're All We Need-re ráerőszakolta az Olive klasszikusát, a You're Not Alone-t. Értjük, hogy honnan jött az ötlet, de a végeredmény elképesztően hamis lett, szexuálisan inzultálja a fület.


Ez a párosítás önálló klipet is kapott

Remélem nem csak én találtam izgalmasnak ezt a témát, szerintem meglehetősen érdekes, hogy nem félkész, nem silány munkákat akarnak még csinosabbá faragni, hanem remek számokból nyúznak le kevés munkával egy újabb rókabőrt. Ebből aztán vagy valami príma sül ki, vagy nem, szabályszerűséget nehéz felállítani. Hajlok arra, hogy egy egyszerűbb dallam mellé egy nem összecsapott, hanem kidolgozott ének igenis bírhat támogató, erősítő jelleggel, de a karakteresebb, megjegyezhetőbb melódiák mellé felesleges bepasszírozni. Ti hogy látjátok? Tudnátok ti is esetleg más, általam nem említett példákkal előhozakodni? Az ének mellett álltok vagy ellene vagytok?

A teljesség igény nélkül még néhány példa, aminek érdemes utánanézni, vagy azért, mert jók, vagy azért mert felejthetők:
- Tiesto - 643 (Love is on Fire) (Oliver Klein Vocal Mix)
- Lange feat. Kirsty Hawkshaw - Sincere For You
- Armin Van Buuren - Birth of an Angel (ez tulajdonképpen a Shivers, ének nélkül)
- Three Drives - Sunset on Ibiza (Vocal Radio edit)
- Chicane & Ferry Corsten feat. Christian Burns - One Thousand Suns
- Paul Van Dyk feat. Elijah King - Such a Feeling (Verano)


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!