Valami érződik... (Cosmic Gate - Start to Feel)

Írta Pactolous Dátum 2014-08-26 20:04 Hozzászólás 0 Olvasta 1002 | Rovat: Kritika »

Örülök, amikor visszatérő vendégek lemezi köszönnek be a szerkesztőségünk kicsiny ajtaján: nosztalgiától könnyes szemmel olvasom vissza a régebben megjelent cikkeket, meglepődve bámulom a sorokat, hogy mennyire szigorú is voltam, és közben elgondolkodom, hogy vajon ezen irományt pár év múlva visszaolvasva milyen reakciók törnek rám? Ezt figyelembe véve sem tudom – nem is akarom – másképp gondolni: a Cosmic Gate lemezről lemezre fejlődik!

Tán úgy tűnik nincs kapcsolat a két gondolatmenet között, de hadd oszlassam el a homályt! A Cosmic Gate 2009-es Sign of the Times című lemeze nem vágott anno falhoz, kitermelt pár tisztességes slágert, ezt kár lenne tagadni. A folytatás, a 2011-ben megjelent Wake Your Mind hasonló utat járt be, eggyel mégis magasabb pontszámmal jutalmaztam, mint elődjét. Ha visszagondolok rájuk, csak a szépre emlékezem, ezért szeretnék most, az új Cosmic Gate lemeznél, a Start to Feel esetében még korrektebb, igazságosabb lenni. Ugyanakkor úgy érzem, nem lesz nehéz, hiszen… no, most nyert értelmet bevezetőm utolsó mondata.


Happyness
Egy szerethető dallal vezetik fel az albumot, mondom ezt annak ellenére, hogy a melódiák terén nem erőltették meg magukat a fiúk, de az ügyes hangszerelésnek köszönhetően mégis változatosnak hat. Nem taglóz le, de hangulatba jön tőle a hallgató.

Falling Back (with Eric Lumiere)
Az aktuális Cosmic Gate sláger, amihez az egykori Filo & Peri himnuszok főszereplője, Eric Lumiere társult be. Kicsit érződik is, hogy honnan jöhetett az ötlet, hiszen a basszustéma az Anthem Nic Chagall remixét idézi, de hát ezt csak a fehérfülűek veszik észre (white fülűek… bocs). A nóta amúgy totálisan rendben van, nagy nyári kedvenc, kellőképp érzelmes és énekelhető, pöppet kommersz, de nem annyira, hogy a fejünket fogjuk tőle. Ügyesen összerakott darab!

Fair Game (with Orjan Nilsen)
Másik nagy favorit, ide pedig a jobb napokat is megélt Orjan Nilsen-t hívták meg. Igazából az ő hangzása domináns, kevés CG-t véltem felfedezni, de a dal működik, szerencsére (Orjan ugyebár nem remekel mostanság…) Végeredményben egy igazi klubhimnuszt kaptunk, örülünk is neki!


A "Falling Back" című dal videoklipje

Alone (with Kristina Antuna)
Kis lenyugvás az előző parkett-őrület után, a Falling Back világa idéződik újból meg, csak még lágyabban és kevésbé fülbemászóan. Mondhatnánk úgyis, hogy enyhén langyi a nóta, kevés magával ragadó pillanata van, de legalább együtt óbégathatunk az énekesnővel.

No One Can Touch You Now (with Mike Schmid)
Kicsit minimalistára vették a figurát, de aztán szép lassan finomodik az összkép. Persze nem sokat, mert mire eljutunk a dal feléig, kb. már mindent hallottunk, én mégis találtam benne valamit, ami megfogott. Lehet pont az, hogy nem akar kitűnni a tömegből, olyan „átvezető” jellegű szám, amit rosszabb dalok esetében tölteléknek nevezek, de itt nincs erről szó.

Telefunken (with Jerome Isma-Ae)
Mindig is imádom, ha a 80-as évek idéződnek meg egy trance dalban, gondolom a srácok is így voltak ezzel, ezért esett a választásuk arra a szintire, ami főszerepet kapott ebben a dalban. E mellé betársult még egy kis harmadolós csapatás; egyik sem új, nincs köze sem a spanyolokhoz, sem a viaszhoz, de együtt egész jó elegyet képviselnek.

Run Away (with Eric Lumiere)
Másik siker várományos, hajaz is kicsit a Falling Back-re (és a Sun & Moon-ra), de szerintem annál egy fokkal gyengébb. Eric hozza az elvárt szintet, vele nincs is gond, a körítés az, ami nem tűnik annyira erősnek. Ilyenkor szoktam azt írni, hogy egy jó remix még felemelheti a dalt, reméljük így is lesz (ebben mindig lehet bízni).

Going Home (with Emma Hewitt)
Nincs CG album Emma Hewitt nélkül, legalábbis mostanság; ha már ők dobtak egy jókorát a karrierjén, illik meg-meghívni a lemezekre, nem? Úgy érzem Emma kicsit rá is nehezedett a fiúkra, ezt a dalt a hölgy szólóalbumán tudtam volna elképzelni. Félreértés ne essék, örülök én a lassabb daraboknak, és azért a hangszerelésért is kijár a gratula pacsi, de a katarzis most valahogy elmaradt.

Sparks after the Sunset (with Sarah Lynn)
Itt viszont megtörtént, minden ízében egy zseniális számmal van dolgunk! Egészen lágyan indít, aztán bekúszik a csodás basszus, enyhén megváltozik a dallam és folytatódik a szolidan kemény, lágy CG hangulat, ami már így is elég abszurdnak hangzik. Rendkívül jó szám, príma váltásokkal; tanítani kellene!


Ízelítő a "Sparks After the Sunset" című dalból

Yai
Most pedig jöjjön egy klasszikus CG szám, avagy „Hogyan nevezzünk el egy dalt egy szintetizátor hangról?” Tipikusnak mondható, zúzósabb indítás után egy elnyújtott kiállás következik, amolyan semmi extra módon, hallottunk már ilyet párszor. Ennek végeztével ismét darálgatás, a címadó effekttel, ami halvány mosolyt csal arcunkra, hisz jóformán csak erre fogunk emlékezni az egész dalból. De erre nagyon!

So Get Up
Egy kevéske dallam, electro-s hangszerelés plusz egy sample egy régi Underground Sound of Lisbon dalból: nagyjából ez a már tavaly megismert So Get Up. Nem rossz, nem rossz, bár kiemelkedőnek sem nevezném. Olyan bugyutácska beütése van, bár kétségtelen, hogy sokadik hallgatásra bemászik az ember fülébe.

Try (with Jaren)
Emma után egy másik sztárénekesnő is tiszteletét tette az albumon, Jaren belépője azonban szerintem jobban sikerült. Eleve a breakbeat sokat dob a hangszerelésen, de a dal is karizmatikusabb lett. Azért kíváncsi leszek, hogy ebből milyen átértelmezések születnek.

Start to Feel (with Cary Brothers)
Akárcsak a Wake Your Mind esetében, itt is Cary Brothers-re esett a választás, hogy az album címadó dalát elvigye a hátán. Szerencsére nagy terhet nem kell cipelnie, ugyanis a nóta remekül sikerült. Kicsit deep, már amennyire egy CG szám deep lehet, de ha meghalljuk a basszust, érthetővé válik, mire gondolok. Ilyenkor kifejezetten örülök, ha inkább az atmoszférára helyezik a hangsúlyt, és direkt szerepel kevés hangszer; figyeljünk csak az ügyesen bejelentkező zongorára, így kell ezt csinálni!

Shine Forever (with Alexander Popov & Jannika)
Kicsit megijedtem, mikor Popov nevét is megláttam a szerzők között, mostanság nem vagyok vele sem megelégedve, de aggodalmam felesleges volt. A refrén príma, és amikor már azt hinnénk a szintetizátorokra, hogy valami túl epikus, túl nagyzenekari trance következik, szerencsére egy máshová helyezett hangjegy elkerüli ezt a problémát. Örülök neki!

Crushed
Korábbról ismerős, szépen építkező, de teljesen szokványos CG dal, ami tulajdonképpen az előzőn vagy az azelőtti lemezen is szerepelhetett volna. Kellemes, de kétlem, hogy pár év múlva élesen fog élni emlékeinkben.

Tormenta (with KhoMha)
Mi történik, ha összeeresztünk két zúzdakirályt? Vagy valami hatalmas, klubtető-kínzó, parketta-romboló őrületet, vagy pedig egy kis pukkanást, amiből robbanás is lehetett volna. Vagy pedig a kettő közötti állapotot, mint például most. Érzésem szerint ebből a nótából, ezekkel a készítőkkel többet is ki lehetett volna hozni, de az tény, hogy ahol rág, ott rág, ahol lazít, ott meg lazít. Épp ezért bulikban működhet, otthon, a szobában már nem biztos. Engem annyira nem vett le a lábamról, pláne nem albumzáró dalként, ide valami finomabbat vártam.


A "So Get Up" videoklipje


A bővített kiadáson szerepel még a Falling Back rádióváltozata valamint egy bónusz dal, az általam egyre kevésbé kedvelt Jonathan Mendelsohn közreműködésével. Az All My Life című rettenetet csak akkor érdemes meghallgatni, ha akarunk egy jót röhögni; az alappal nem lenne sok gond, bár abba sem öltek temérdek munkát, de az ének… nos, arra nincsenek szavak. Remek példa arra, hogyha a fejhangokat tovább torzítjuk a stúdióban, akkor abból semmi jó nem sül ki.

Akkor egy huszáros visszavágással kanyarítsuk ide az írás elején megpedzegetett gondolatmenetet: a Cosmic Gate fejlődött! Így van, ugyanis ez az album nagyon egyben van! Koherens egészet alkot, nincs kilógó lóláb; persze ismét vannak erősebb és kevésbé ütős tételek, de most valahogy az összkép egységesebb. Ezt pedig nagyon értékelem, ugyanis így tényleg albumként hallgatható az anyag, van egy íve (ejj, ha a zárás is kapott volna valami szépet…), így bátran ajánlható például hosszabb kocsikázásokra, ahogy mi is megtettük ezt nyaraláskor. És a cím igaz: valami érződik, végre…


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!