Django elszabadul, avagy "It's a nigger on a horse!"

Írta Papa Dátum 2013-04-10 17:27 Hozzászólás 1 Olvasta 927 | Rovat: Kritika »

Stílusosan megkésve sikerült megnéznem Tarantino mester legújabb alkotását, ami nem okozott csalódást. Lehetett volna jobb is, de... de inkább vágjunk bele ebbe az írásba.

Django egy rabszolga, akit Dr. King Schultz nevű fogorvosból lett fejvadász azért szabadít fel, mert éppen három olyan embert üldöz, akiknek az arcát, feltehetőleg az egész országban, csak Django ismeri pontosan (mert az ültetvényen, ahol eddig dolgozott, ezek az emberek kínozták meg őt, a feleségét és még sokakat). Miután a három fickónak vége, Django elárulja, hogy a nejét keresi, akit valaki másnak adtak el a vásáron. Schultz-ot meghatja a történet, így együtt indulnak a hölgy nyomába és mindent hajlandóak megtenni a felszabadításáért.

Nem egy bonyolult történet, de egyrészt ez egy spagetti western, másrészt pedig van olyan jó a kivitelezés, hogy nem is kell bonyolultabbnak lennie. A film brutális, habár közel sem annyira, mint hittem. A rabszolgaság intézményének bemutatásában bizony egy kicsit sem fogja vissza magát és ez így helyes. Teljesen biztosak lehetünk abban, hogy a több mint kétórás futamidő során a feketéket érő megaláztatások és fizikai bántalmak nem csak mindennaposak voltak akkoriban, hanem náluk sokkal durvább dolgok is megtörténtek.

A komor, sötét világ és a nem túl rózsás történet mellett azonban olyan poénokkal is találkoztam, amik könnyeket csaltak a szemembe! A legjobb, amikor a Ku Klux Klán tagjai megállnak az éjszakai rajtaütés előtt és hosszas perceken át vitatkoznak arról, hogy milyen nehéz fehér zsákokkal a fejükön lovagolni. Egyikük pedig nagyon magára veszi a dolgot, hiszen a felesége készítette a zsákokat, így némi szapulás elviselése után egyszerűen hazamegy. Az ezen jelenetsor során elhangzó beszólások és maga a szituáció megver egy vagon vígjátékot, amit az utóbbi években láttam.

A színészi munka pedig minden díjesőre érdemes. Emlékszem, amikor még annyira rühelltem Leonardo DiCaprio képét, hogy megtudtam volna fojtani egy mázsa fekáliában, mostanra pedig már az egyik kedvenc színészem lett. Calvin Candie-nek, a Candyland nevű ültetvény tulajdonosának szerepében brillírozik! Tipikusan az a helyzet, amikor egy karakter úgy megtalálja a hozzá illő színészt, hogy mással el sem lehet képzelni.

A Dr. Schultz-ot alakító Christoph Waltz abszolút ellopja a rivaldafényt. Persze az is megkönnyíti a dolgát, hogy Schultz doki egy elképesztően jól megírt, imádnivaló karakter. Samuel L. Jackson pedig... hát ő Samuel "Mother" L. "Fucking" Jackson! Elég kevés időt kapott a filmben, de teszentatyaég! A karaktere tökéletes, az alakítása pedig, felejthetetlen. Az arckifejezése, a testtartása, minden mondata beég az ember tudatába. Mondhatni ő a csipet só, ami még jobbá tette az egészet.

Észrevehettétek, hogy még nem szóltam a címszerepet hozó Jamie Foxx-ról. Nos, ennek az oka az, hogy Django számomra messze a leggyengébb karakter az egész filmben. Felakarja szabadítani a nejét... és kész. Nincs semmilyen más tulajdonsága. Nincs semmilyen más célja. Nem szórakoztató, nem igazán kedvelhető karakter, akivel kapcsolatban azt éreztem, hogy csak azért van jelen, hogy a történet haladjon és a többi szereplő kiteljesedhessen. Jamie Foxx persze hozza, amit kell, sőt, nyugodtan mondhatjuk, hogy remekel, csak hát nincs igazán mivel dolgoznia.

Érdemes megjegyezni, hogy a film elkészítésében Tarantino-t nagyban inspirálta a Django című 1966-os western, amiben Franco Nero tette legendássá a Django nevet a mozivásznon. Abban a filmben Django egy pisztolyhős, aki egy koporsót húz magával mindenhová. Mi van a koporsóban? Egy géppuska. Ahhoz képest, hogy Tarantino mikre képes, lefogadom, hogy a régi kori Django sokkal keményebb film. Franco Nero egyébként megjelenik itt is, egy rövid cameo erejére. (Érdekesség, hogy a Nero-s Django folytatásában a főhősnek egy bizonyos El Diablo Orlowsky-val kell megküzdenie, aki egy renegát magyar katona)

Visszatérvén a filmhez, a képi világ nagyon rendben van, a zenék pedig kicsit furcsák, de nem zavaróak és tényleg furcsamódon, de jól illenek a filmhez. Szintén kalapemelés az eredeti Django előtt, hogy a film kezdetén végighallgathatjuk a Nero-s Django főcímdalát.

Egy komolyabb negatívumot találtam a filmben, mégpedig a végét. Az odavezető döntések meghozatala szerintem kissé butára sikeredett és a karakterek is tesznek ezt-azt, amit tőlük idegennek éreztem. Nem mondanám rossznak, vagy csalódásnak a lezárást, de mindenképpen művinek hatott a számomra. Mintha a film középénél kitalálták volna a befejezést és rájöttek volna, hogy eddig rosszul vezeték fel, ezért gyorsan kellett átformálniuk mindent, hogy klappoljon.

Összességében tudom ajánlani a filmet. Egyszer mindenképp érdemes megnézni, de többször talán nem. A humor nagyon ütős, szóval ha esetleg valamikor átformálnák egy vígjátékká, akkor arra biztos befizetnék.


Hozzászólás
Papa Papa
2013-04-10 22:34
Rákerestem TeCsőn és megtaláltam az írásban említett Ku-Klux-Klános jelenetet. Értelemszerűen SPOILER, de azért tessék, itt van: http://www.youtube.com/watch?v=TLwjCvxp8AQ
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!