Mindent a legitim utódlásért – avagy a herceg, a törpe, a bolond és az elf vámpír egy hercegnőt keres 6. rész

Írta Papa Dátum 2010-12-27 09:51 Hozzászólás 1 Olvasta 2000 | Rovat: Fun »

Ami eddig történt: megházasodtam, menyasszony nélkül, mer a nejem elszökött. Apósom és apám a nyomába küldött, hogy nekiláthassunk az utódlásnak. Legutóbb egy szerencsés bolond és egy elf vámpír mellé még egy törpe is csatlakozott. Megtaláltuk nejem, meg egy seregnyi banditát.

Sokan voltak. Mármint úgy sokan. Ahogy emberek tudnak sokan lenni. Az sem segített a dolgon, hogy mindegyiknél valamilyen ölésre alkalmas szerszám volt található. Kifejezetten rossz kinézetű emberek voltak, habár banditakörökben ez talán bóknak, sőt lehet, hogy egyenesen munkaköri leírásnak számít. Közeledésünkre pár kilométeres körzetben még a holtak is felébredtek volna (egyes későbbi beszámolókból megtudtam, hogy ez néhány helyen meg is történt), szóval nem lepődtünk meg igazán azon, hogy kiszúrtak minket. Nagyon úgy tűnt, hogy a postakocsi kirablására készülnek, de feltehetőleg úgy határoztak, hogy ha már mi is idetévedtünk, akkor minket is könnyebbé tesznek néhány kiló arannyal.

Sosem néztem volna ki társaimból, de az elsődleges reakciója senkinek sem a rémület volt. Még csak nem is lassítottunk le a szekérrel. Részben mert a lovak megmakacsolták magukat, részben pedig azért, mert sokkal hatásosabb úgy az ember belépője, ha egy elszabadult szekérrel robban a tömegbe. Mind a négyen egy-egy közeli banditára vetődtünk, míg a szekerünk lovastul, mindenestül a postakocsiba rohant. A nagy kavarodást kihasználva, örülvén annak, hogy a mi esésünket a földnél valamivel puhább emberek fogták fel, azonnal talpra ugrottunk és harcba kezdtünk. Tárgyalásra semmi esélyt sem láttunk, ezért nem próbálkoztunk vele, nem pedig azért, mert csatára éhes barbárok volnánk.

Arward kimagasló teljesítményt nyújtott ebben a kis csatában. Sosem hittem volna, hogy megélem, de láttam, ahogy egy ember a puszta jelenlétével megöl egy csomó másikat. Azt tudtam, hogy vannak olyan varázslók, akik ilyen-olyan bűnös és sötét alvilági alkuk után szert tesznek mindenféle erőkre, de ilyet szerintem még ők sem tudnak. Arward büszkén és bátran rohant az ellenre, de bárkit is vett célba, az még a fegyvereik keresztezése előtt meghalt. Láttam banditát, akinek kicsúszott… vagyis inkább kirepült a kezéből a kard, és egyik társát fúrta át; míg egy másik egész egyszerűen orra esett. Vagyis esett volna, ha nem a csatabárdjára dőlt volna. Olyan is volt, akivel egy sok összecsapással ezelőtt szerzett, azóta már teljesen begyógyult sérülése végzett. A Nagy Arward, az istenek kegyeltje. Nem sok időbe tellett, mire a sokat megélt banditák már futottak a színe elől… vesztükre. Köztudott, hogy fejvesztett futás közben sok baleset érheti az embert. Főleg, ha nevezett emberek fegyverekkel a kezükben futkároznak.

Dintkel nem hazudtolta meg törpe mivoltát. Egy orbitális kalapáccsal küzdött. A méretei miatt kénytelen volt először a banditák térdkalácsát szétzúzni, s aztán részesíteni hasonló örömökben a koponyájukat. Sokkal többet csapdosott és dolgozott, mint bármelyikünk, de ha az ember… jelen esetben törpe, életének nagy részét tárnákban és bányákban tölti, csákányozva, nos, akkor az ilyesmi csak könnyed kis bemelegítésnek tűnik a számára. Nem igazán figyeltem rá, lefoglalt Arward isteni ténykedése, és saját küzdelmeim, de mindig tudtam, ha sikerült valakivel végeznie. Elég jellegzetes hangja van annak, amikor valakinek széttörik a térdkalácsát, ahogy az adott sérelmet elszenvedő ember is jellegzetes ordítást hallat.

Sokan nem tudják, de az ordításoknak nagyon sok fajtája van. A tapasztaltabb harcosok legalább 30-40 féle különböző ordítást tudnak megkülönböztetni. Ezen hangok egyike a megdöbbenés és a félelem keveréke. Ekaleghae küzdőstílusa meglehetősen egyedi volt. Valami oknál fogva nem használta vámpírságából adódó fizikai erejét, de legalább olyan fürge és mozgékony volt, mint az igazi elf harcosok… vagy táncosok. A harcban leginkább az általa feltalált, s az általa „Lékelőnek” elkeresztelt eszközt használta. Az apró kis térszerűségnek két foga volt, és mélyen az áldozatokba lehetett döfni. Ekaleghae szerint mindig ezt használja, ha muszáj valami alantas lényből innia, hiszen mégsem mélyesztheti akárkibe a fogait. Teljesen logikus megállapítás, gondolkozni sem érdemes rajta.

Jómagam a tradicionálisabb harcmodort részesítettem előnyben. Gyerekkorom során állandó nemesi párbaj leckéket vettem. Egy kis kitérő: a nemesi párbaj abban különbözik a hagyományostól, hogy a nemesiben nem gátolja a küzdő feleket holmi becsület, vagy tisztesség. A nemesség rég felülemelkedett az ilyen apróságokon. Éppen ezért a banditák többsége igencsak meglepődött, amikor hozzám képest úriemberként küzdöttek. Meg kell hagyni, elég sok férfiasságot tettem használhatatlanná a lábammal, elég sok kezet haraptam meg, és elég sok orrot fejeltem meg. Lassan kezdtünk kifogyni a banditákból, elégedetten szemléltem a csatateret, amikor egy kéz megragadott, megfordított, és feltehetőleg egy másik kéz, alaposan orrba vágott.

Nem tudom meddig feküdtem a földön, de arra tisztán emlékszem, hogy előtte egy darabig a levegőben voltam. Nem repültem a szó hagyományos értelmében, inkább csak sodródtam a kapott pofon lendületével. Szemeim alig tudtam kinyitni, ráadásul az apró réseken át beszűrődő napfény sem okozott kellemes pillanatokat. Egy kezet éreztem, mely a pofozgatás ősi módszerével próbált feléleszteni abból, hogy kiütöttek. Gondoltam, hogy nem hagyja abba addig, míg rendesen fel nem kelek, szóval úgy döntöttem felébredek rövid, kéretlen álmomból. A szép archoz kellemes hang társult.

- Te szerencsétlen barom! Megölted minden emberemet! Most mégis mi a fenéhez fogok kezdeni, mi?
- Hercegnőm?

[1] [2] (2/1)


Hozzászólás
PetiX PetiX
2010-12-27 12:34
d(^^,)
remélem lesz folytatás, sok kérdés maradt, amivel lehetne folytatni
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!