Mindent a legitim utódlásért – avagy a herceg, a törpe, a bolond és az elf vámpír egy hercegnőt keres 3. rész
Papa
2010-12-06 09:56 
2
7239
| Rovat: No már most azt tudni kell, hogy azért Dusserben még elég sok olyan ember akad, aki felismeri a címerem. Ezek nagy része Kulban él, és vagy kereskedő, vagy bandita. Ez a két foglalkozás általában együtt jár, ezen a környéken. Az aktuális banditák kifosztják a kereskedőket, meggazdagodnak, ellustulnak, kereskedőkké válnak, majd áldozatul esnek az új banditáknak. Ez egy nagyon stabil körforgást kreált a városban, csak az éppen aktuális gazdagok közé tartozni nem volt feltétlenül életbiztosítás. Egy jó tanács: ha egy ilyen környéken egy aranyszínű, ágaskodó hódos címerrel léptek be egy rosszhírű fogadóba, akkor fessetek egy méretes céltáblát a hátatokra, mert hát így is, úgy is leütnek, szóval miért ne tegyük könnyebbé a dolgot. Azt hittem a pultos gyilkos szándékkal méreget ferde szemekkel, de rájöttem, hogy csak kancsal. Hangja megnyugtató és hívogató volt, pont olyan, mint amikor egy megtermett macska karistolja az ablaküveget. Még azt is nehezen értettem meg, amikor igent mondott arra a kérdésemre, hogy van-e kiadó szoba. Azért akkor már jobban megértettük egymást, amikor az általunk az ő fogadójában hagyandó pénzről esett szó. Miután elintéztük a szobafoglalás formaiságát, egy-egy kupa sörrel, valamint néhány sült rókacombbal elindultunk egy félreeső kis asztal felé. Az első dolog ami feltűnt, hogy az asztalok mindegyike elképesztően kemény fából készült és erősen a földhöz van rögzítve. Úgy tűnik a fogadós úgy gondolkodott, hogy az ülőhelyeket könnyebb pótolni, mint az asztalokat, egy-egy verekedés után. Ebben természetesen teljes mértékben igaza is volt. A másik feltűnő jelenség, a jellegzetes Kul kupa volt. Az oldalán a jelek alapján a legjobb minőségű, három koponyás kupákból ittunk. Ez a jelzés annyit tett, hogy a gyártó megesküdött mind a 16 isten nevére, hogy bizony az ő kupájával három ember koponyáját lehet betörni, mire az eltörik. Békésen fogyasztottunk, amikor két, igen megtermett és láthatóan részeg bandita közeledett felénk. Úgy tűnt, ők az elsők, akik szerencsét próbálnak az új jövevényekkel. Kezükben a miénknél valamivel olcsóbb két koponyás kupákkal, kissé cikk-cakkos utat leírva, de egyértelműen közeledtek. Arward eddig általam nem tapasztalt bátorságot mutatva csak annyit súgott a fülembe, hogy: - Ne aggódjon, uraság, majd én elintézem őket. Persze segíthettem volna, ellenkezhettem volna, de lássuk be, amikor egy láthatóan bolond ember minden kétség nélkül kiáll két olyan ember ellen, akik nálánál egyenként is kétszer nagyobbak, valamint láthatóan jártasak a verekedésekben… nos az mifelénk elég jó délutáni időtöltésnek számít. Arward a közeledők felé fordult, lendületesen felpattant ültéből, majd ennél jóval nagyobb sebességgel esett hanyatt. Pontosabban jó úton haladt afelé, hogy hanyatt essék, de szerencséjére az egyik közeledő felfogta az esést. A véletleneke furcsa játéka, hogy zaklatónk pont úgy esett hátra, hogy fejét a közeli asztalba verte. Azt mondják, aki egyszer hallotta már, ahogy betörik egy ember koponyája, az sosem felejti el. Nos, ez igaz. A másik bandita a kezdeti sokk után összeszedte magát, rohamra indult, majd megcsúszott az előző rosszarcú által kiöntött sörön, hátraesett és az általam már ismert, jellegzetes hangot adta ki, mikor a feje érintkezett a kőpadlóval. Mivel láttam, hogy a fogadóbeliek döbbenete kezd elszállni és mindenkin lassan eluralkodik a „Itten bunyó lesz, he!” életérzés, felálltam, a magasba emeltem kupámat és így szóltam: - Lássátok hát mi a sorsa mindazoknak, akik ki mernek kezdeni a Nagy Arward Lasaye úrral, ki mind a tizenhat isten kegyeltje! Éljenek soká az istenek! Éljen soká a Szövetség! Mindenkinek fizetek egy kört. Sosem tudnám megmondani, hogy az elhangzottakból melyik győzte meg leginkább az egybegyűlt vendégek seregletét, de az biztos, hogy mindenki élt az italokra vonatkozó ajánlatommal. Miután Arward feltápászkodott, és pusztán baráti alapon segített kivinni a miatta meghalt banditák tetemét, visszaült mellém és némi gondolkodás… vagy gondolkodásként felfogható csend után, nekem szegezte a kérdést. - Uraság tényleg úgy gondolja, hogy engem… izé… szeretnek az istenek? - Hát, Lasaye barátom, ha téged nem szeretnek az istenek, akkor te vagy az élő bizonyítéka annak, hogy nincsenek istenek és az egész világ csak egy nagy vicc. - Ööö… köszönöm, uraság. Azt hiszem. |
[1] [2] (2/2)
Hozzászólás
2010-12-07 09:55
Örülök neki, ez volt a cél
2010-12-06 23:38
jó ezeket olvasni
mindig megnevettet egy kicsit
* jelölt mezők kitöltése kötelező!