Egy baba reggeli (Lordi – Babez for Breakfast)

Írta Pactolous Dátum 2010-10-07 22:30 Hozzászólás 1 Olvasta 1637 | Rovat: Kritika »

Lassan két éve, hogy a finn szörny-metál csoportosulás, a Lordi új nagylemezzel jelentkezett. Akkor agyba-főbe dicsértem őket (nem véletlenül), és a tavaly márciusi koncertjük pedig csak megerősítette bennem, hogy Mr. Lordi és díszes kompániája zseniálisak. Kész. Pont. 2010, két évvel a világ vége előtt vajon lehet-e fokozni a fokozhatatlant, tudnak-e még újdonságot vagy legalább ugyanolyan jó élményt nyújtani a szörnyek, mint 2008-ban? Költői kérdés volt.

A Babez for Breakfast elnevezésű korong már így önmagában is azt sejteti, hogy a Lordi ezúttal sem komolyodott meg. Ehhez vegyük még hozzá a borítót, amin – felrúgva az eddigiek hagyományait – a zenekari tagok egyáltalán nem szerepelnek, rózsaszín-túltengésben szenved, de csak azért, hogy éles kontrasztban álljon a főtémával. Undorító? Morbid? Poén? Mindegyik egyszerre. Kicsit értetlenül állsz most mindez előtt? Akkor javaslom caplass el a Deadache című lemez kritikájához, ajánlom a 2. és a 3. bekezdést, hogy megértsd, mi is ez az egész! Ha ez megtörtént, akkor folytathatjuk.


De zeneileg mire lehet számítani? Az előzetes infók alapján ugyanúgy a 80-as évek heavy metal stílusa a meghatározó, a közreműködők között ezúttal Mark Slaughter, Jeremy Rubolino és az ex-KISS-es Bruce Kulick találhatók meg. Utóbbi emberke az It Snows in Hell után ismét egy szólóval ajándékozta meg a bandát (Call off the Wedding), Jeremy ugyanebben a dalban a vonóshangszerelésért volt felelős, míg Mark egy apukát játszik az egyik nótában (Granny’s Gone Crazy). Még egy kis plusz adalék: a dobfelvételeket ezúttal nem igazították ki utólagos munkával, így élőbbé téve a hangzást. A lemezen 15 dal található, az iTunes illetve a japán kiadáson pedig 1-2 bónuszdal bővíti a palettát. Persze, ahogy eddig minden új lemeznél, a zenekar megújította a maskarájukat is, Mr. Lordi mindegyik tag kosztümjén rácnfelvarrást végzett, illusztrációkért tessék a szövegeim közé tekinteni (jól nézel ki Awa!). A borítót és a belső oldalak rajzaiért is a frontszörny felelős, hadd ne mondjam, hogy mennyire királyos-császárságosak! De térjünk is gyorsan rá a számokra, hiszen érdekesek a kulisszatitkok, de a lényeg a muzsika, nemdebár?

SCG5: It's a Boy! – Ahogy eddig minden album, ez is az úgynevezett Scartic Circle Gathering aktuális epizódjával indít, azaz egy intrószerű, hangulatos felütéssel. Ezúttal egy horrorfilmekbe illő aláfestéssel kezd a lemez, ami hirtelen átcsap egy szülőszobába. Nem akarom lelőni a poént, tessék összetenni képzeletben: szülőszoba + borító. Menni fog! Hatalmas!

Babez for Breakfast – A hagyományok nem szakadnak meg, az elképesztően eltalált bevezetés után átcsapatunk egy feszes tempójú, üvöltözős, jövőbeli koncertkedvenc dalba, ami egyúttal az album címadó tétele. Mire számíthatunk? Hát erre: ismételten zseniális dalszövegek by Mr. Lordi, amik humortól sem mentesek, teltebb, élőbb hangzás, még retrósabb hangvétel, hangulatos vokálok és eszelős kiállások. Ja és ne felejtsük el a gitárszólókat sem, hiszen bár manapság mintha kezdene kimenni a divatból, vannak akik még használják. Külön tetszett az is, hogy Mr. Lordi mintha saját magukra is utalna a dalszövegben („Never let them see behind the mask at all”).

This is Heavy Metal – Ez heavy metál. Ezt jelenti a cím, és erről szól a dal is. Egyfajta állásfoglalás a zenekar részéről, és bár nem olyan erős, mint a felülmúlhatatlan Hard Rock Halleluja (bár nekem közel sem ez a favorit tőlük), albumbeharangozó single-ként kitűnő választás volt. Az „egyszerű, de nagyszerű” jegyében készült nóta szintén telitalálat, a gitár egyhelyütt különösen jól szól. Alig várom, hogy élőben is átélhessem ezt a dalt.

A '"This is Heavy Metal" videóklipje

Rock Police – Ha el kéne magyarázni, hogy mégis milyen is a Lordi, mint zenekar, nem sokáig vesződnék, holmi felesleges szócsépléssel. Itt ez a dal, tökéletesen megmutatja, mitől Lordi a Lordi. A szintiket mintha egyenesen egy időgéppel hozták volna vissza (vagy előre, most hogy is van ez, hiszen az a vissza, nem ez….), a refrénben előtérbe kerülő kórusok az első lemezeket idézik, a téma már-már bárgyúnak hat (legalábbis a cím alapján), ugyanakkor apró finomítások érzékeltetik, hogy itt azért újítások is vannak. Akusztikus gitárt én például még nem hallottam egy Lordi dalban sem, itt a verzék alatt bizony megszólal. A nóta kifejezetten szerethető, dallamos: ahogy írtam, tipikus.

Discoevil – Videojátékokat idéző kezdés (szintén 80-as évek) után kapunk egy kis elektronikával megtámogatott szellemes, néhol popos hangvételű nótát kapunk. A refrén dallama azonnal megjegyződik, de hát a Lordi erről ismeretes. A honlapjuk szerint ez a legrégebbi dal a lemezről, már korábban is fel akartak valamelyik korongjukra rakni, de nem passzolt a többihez. Most eljött az ideje: bulidal a javából, de lesznek nála jobbak is.

Call of the Wedding – Meglepetés Lordi módra. Nem, nem attól nyílt ki a csipám, hogy egy lassú dallal van dolgunk, hisz volt már erre példa. Sokkal inkább a hangulata az, ami meglepett, illetve a hangszerelés. Az eddigi Lordi balladák hidegek voltak, fagyosak, a mostani viszont melegséget áraszt, legalábbis a verzéknél, a vonósok pedig sokat lendítenek rajta. Igaz, szövegileg maradt a jól bevált formula, nem véletlenül az a címe, hogy „fújjuk le az esküvőt”. Egyszerre felemelő és lehangoló dal, ami már önmagában is zseniális, de én főleg az olyan elrejtett poénokért szeretem, mint például a Wagner-féle nászinduló megjelenése a szóló után. Újabb tökéletes szám.


I am Bigger Than You – Szerencsére nem maradtak le a poénos zúzdák sem; ami nekem a Deadache-en a Man Skin Boots volt, az most itt ez a dal. Amikor először meghallottam alig lehetett a vigyort levakarni az arcomról. Hogy miért? Tessék meghallgatni a refrént, ami leginkább egy óvodai csúfolódásra hasonlít. Mindeközben zúzunk, mint állat, menetelünk, trappolunk: isteni! Abszolút favorit, koncerten itt olyan tombolás lesz kérem szépen, hogy a PeCsa falai adják a másikat!

ZombieRawkMachine – Kiváló gitárriffekkel megerősített középtempójú dal, ami iszonyatosan kevés szöveggel rendelkezik, de épp emiatt lesz iszonyatosan király. Koncerten legalábbis mindenképp, hiszen megjegyezhető (ami nem árt, főleg ha a közönség már bizonyos befolyásoltság alatt van). A „Yeah, yeah!” vokáltéma megmosolyogtató, de pont ide találták ki. Eddig csont nélküli a lemez.

Midnite Lover – Ennél a dalnál sajnálom a legjobban, hogy egyesek nem érthetik, illetve nem is akarják felfogni a dalszövegeket. Ez a dal ugyanis vele erős: tulajdonképpen egy féltékenységi drámáról szól, de az az egy csavar, amit Mr. Lordi beletett felfordítja az egész sztorit. Mit is lehetne mondani, ismételjem magam? És még dallamos, hát komolyan mondom, felháborító!

Give Your Life fo Rock and Roll – Újabb programadó dal, a rock ’n roll isteneiről, azokról, akik rock-ikonokként maradnak meg az emlékeinkben. Himnikus, monumentális, ahogy az a témától elvárható, de olyan mértékben, hogy az hátakat késztet bizsergésre. Nem elég, hogy a vontatott ritmus begyorsul, majd lenyugszik; hogy a refrén énekelhető; hogy egy gitár- és orgonaszóló is színesíti a dalt; hogy az egész úgy jó, ahogy van: a végén még egy gospel kórus is besegít a szörnyeknek, ezzel rátéve a pontot a Lordi i-jére. Csodás, az album egyik legszebben csillogó gyöngyszeme.

Nonstop Nite – Úgy érzem az együttes direkt épített arra, hogy koncertkedvenc dalokat írjon össze erre a lemezre. Már látom lelki szemeim előtt, hogy fogjuk ennek a refrénjét a színpad felé kiabálni (hangosan!). Meg persze a „Whoooo!”-kat. Csak ne hagyják ki!

Ízelítő az "I Am Bigger Than You" című dalból

Amen’s Lament to Ra – A véletlen szülte dal, 32 másodpercben. Amen épp hangolta a gitárját, ellenőrizte a mikrofonokat, ekkor jött létre ez a kis átvezető szám. Véleményem szerint jó, hogy meghagyták, hiszen andalító, de ugyanakkor ide szükségtelen volt berakni, mert túl rövid, és megtöri az album lendületét.. Sose legyen nagyobb problémám!

Loud and Loaded – Az ellentmondások dala: dalszövegileg az egyik legelborultabb példány, a refrén viszont szerintem elsikkad a többi dal között, meg úgy egészében nem túl magával ragadó. Nem is tudom mit gondoljak róla, szerintem emésztenem kell még egy kicsit, de tény, hogy a leggyengébbnek ezt tartom a lemezről, holott egyáltalán nem rossz dal. Na ezt fejtse meg valaki!

Granny’s Gone Crazy – Most komolyan, mit várjuk egy olyan nótától, aminek az a címe, hogy „Nagyi megőrült"?. Igazából szeretném megvédeni ezt a nagyit, hiszen csak a saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást, és megtisztítja a mocsoktól a világot (a TV-pornótól, a kis csitriktől, a kövér nőktől és a nőnek beöltözött férfiaktól). Nagyon poén, és még énekelhető is. Külön kiemelném a párhuzamos gitárszólót, ami elektromos és akusztikus gitárral van előadva, valamint a leírhatatlanul pimasz szintetizátor szólamot, amivel kezdődik és végződik a dal.
- "Apu! Nagyi jól van?
- Persze édes, miért kérded?
- Szerintem nagyon furcsán viselkedik!
- Haha! Nem édesem, a nagyid teljesen jól van."


Devil’s Lullaby – Altató Lordi-módra, elképzeljük, hogy ez milyen lehet? Nos, én ilyennek képzeltem el. Egy biztos, elaludni nem fogunk rajta! A kezdés ismét megmosolyogtató, a refrén megint jól összerakott, már csak egy kérdés maradt: „mi lesz vacsorára?”

Ízelítő a "Give Your Life for Rock and Roll" című dalból

Én más kérdést tennék fel: ismét egy bitang jó albumot kaptunk kézhez? Nem titok: igen! Nincs egyszerű dolga a Lordinak, ugyanis dallamos, énekelhető, poénos, lendületes dalokat kell írniuk, amik nem veszik túlságosan komolyan önmagukat, mindezt kicsit régimódi stílusban, és akkor még nem is beszéltünk az Eurovíziós Dalfesztivál okozta siker nyomásáról. Én úgy gondolom a csapat ismét sikerrel vette az akadályokat, mindenfajta erőlködés vagy izzadságszag nélkül letettek megint egy kiváló rock-albumot az asztalra, egy olyat, amit megint évekig lehet majd hallgatni. Ez már nem lehet véletlen. Szóva gratulálunk, és ott leszünk november 17-én a PeCsában!

UI: Viszlát Kita! Sok szerencsét az új bandához, és kívánom a Lordinak is, hogy mihamarabb találjon egy új dobost!


Hozzászólás
Papa Papa
2010-10-07 22:43
Tökéletesen egyetértek. A fene sem gondolta volna, hogy a Deadache után rögtön kijönnek egy ilyen isteni albummal. Azt hittem, hogy a következő lemezük nem lesz túl erős, hogy kicsit visszaesnek. Erre tessék!
Őrületes, hogy mit tudnak ezek a szörnyek, és nagyon sajnálom azokat, akik azért nem hallgatják őket, mert jelmezben zenélnek.
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!