Mit szólnál egy kapszulához? (Capsule – Player)

Írta Pactolous Dátum 2010-05-12 21:54 Hozzászólás 2 Olvasta 1248 | Rovat: Kritika »

Folytatódjék a Pactolous-féle Önök kérték rovat, méghozzá egy albumkritikával. A japán Capsule formáció albumát még márciusban ajánlotta nekem hűséges olvasónk és törzskommentelőnk, PetiX, de én már akkor is erre az alkalomra vártam, hogy írhassak róla. Még véletlenül sem az idő- illetve kedvhiány miatt történt a késés, dehogyis!

De csitt, elég a magánügyeimről, albumról kéne itten írni. Nem tudom, hogy az olvasók közül hányan kóstoltak már bele a japán zeneipar termékeibe, egy biztos: érzékenyebb, nyuszi- lelkületűek ne a Capsule-lal kezdjék. Elektronikus zenéről van szó ugyanis, abból is a zajosabb, karcosabb fajtából, ami bár itt-ott emészthető, és néhol kifejezetten eredeti, de a zongorán kívül egy igazi hangszer sem szerepel a dalokban, sok helyen még az ének is torzított. Ugyanakkor az elektronika rajongóinak érdemes belekóstolni ebbe a hibrid stílusba, ami magába foglal némi electro-house-t, némi dance-t, némi chillout-ot… enciklopédiázza az aki akarja.


De kikből is áll a Capsule? Mondhatni a szokásos dance felállás érvényesül: a producer Yasutaka Nakata és az énekesnő Toshiko Koshijima alkotja a csapatot. 1997-ben alakultak meg, habár az elején még kicsit más stílust képviseltek. Szégyen-gyalázat, de ezt is a netről halásztam össze, így a Player című albumot nem tudom majd hova helyezni a zenekar történelmében, tehát abszolút laikusként fogom értékelni. Illetve nem csak fogom, már értékelem is, most!

Stay With You – Már rögtön az első szám megmutatja mit is várhatunk az albumtól. Torzított ének, sok-sok szinti jellemzi, ugyanakkor mégis dallamos, kedves kis nóta. Külön tetszett, hogy nem unalmas a hangszerelés, apróbb kis variálások mindig előfordulnak. Ellenben viszont szegény énekesnő hangján annyit torzítottak, hogy ennyi erővel egy kiskacsa is felénekelhette volna az albumot. Még az Eiffel 65 sem játszadozott ilyen sokat az AutoTune-nal és társaival. Igaz viszont, hogy ez is egyfajta ismertetőjegy. Összességében a kezdés tetszett.

Player – Nem sokáig tart a slágeres hangulat, az album címadó dala megmutatja hogyan kell felidézni 2010-ben a 2 Unlimited dallamvilágát. Mindezt egy olyan erőteljes, feszes ritmussal, hogy azt hittem lerepül a fejem a villamosról, amikor először hallottam. Aki dallamkavalkádot vár, az csalódni fog, de úgy érzem nem is ez a lényeg itt. Party-dal a javából!

I Wish You – Ügyes variálásokkal nyit ez a nóta, ami kis lenyugvást hoz, hiszen egy lassabb dalról van szó. Tiszta énekhang megint nem hagyja el a hangfalat, de ebben az eklektikus-elektronikus hangorgiában még így is van elég harmónia.

The Music – Kicsit belekóstolunk a mai idők electro-house stílusába is, amit én személy szerint nem kedvelek, de a Capsule ezt is be tudta velem fogadtatni. A vezérdallam ismerős valahonnan, nem merem megkockáztatni, hogy azért mert már hallottam más számban. Mindenesetre lendület ismét van, ahogy dallam is, jók a váltások: tetszetős na!

Factory – Azaz gyár. És valóban, olyan monoton szekvenciával indít ez a szám, mintha csak egy gyártósor mellett állnánk. És nem csak a kezdet ilyen, tulajdonképpen a basszusalap végig ugyanaz marad, és sok melódiát sem kapunk. Eddig számomra ez a legkevésbé tetsző szám az albumról.


I Was Wrong – Na ehhez a dalhoz egy sztori is tartozik. Említettem már feljebb, hogy villamoson hallgattam az albumot először. Nos, ennél dalnál majdnem a sínek alá ugrottam meglepődésemben. A dal teljesen szokványos, lassú, chillout-os beütésű, merengős nóta, nem is itt kerekedett ki a szemem. Kezdődik az ének (végre, éneknek lehet hívni, legalábbis az elején), de valahonnan ismerős. „I…” – kezdi a hölgy, én meg folytatom magamban „… was wrong… hehe, mint a Yuri Kane – Righ Back című számában”. Nem csak mintha. A mai napig nem sikerült kinyomozni, hgy a Capsule-tyúk vagy a Yuri-tojás volt-e előbb. Ez már csak azért is érdekelt, mert a Right Back egy zseniális trance szám, az idei év egyik nagy durranása. Az is lehet, hogy mindkét csapat feldolgozott egy számot, és valójában egy harmadik zenész érdeme ez a dal? Nem tudom. Visszakanyarodva ehhez a nótához: érdekes, bárzene hangulatú darab, kissé vontatott, de kellemes színfolt. Ugyanakkor én nem tudok a Yuri Kane változattól elvonatkoztatni, úgyhogy én köszönöm, maradnék annál.

Can I Have a Word – Ismét egy slágeres, vidám dal következik, ami beleilleszkedik az eddigi dalok sorába: zajos, torzított, de dallamos, jól hangszerelt. Nagyon örülök neki, hogy képesek azért itt-ott megvariálni a ritmusokat, meghúzni a hangokat, így nem válik unalmassá a hangzás.

What Do You Want to Do – Rég volt már igazi durvulás, hát most az is eljött, ezzel a dallal. Annyi szanaszét húzott, torzított zaj van ebben a dalban, hogy azt már csak az igazán nagy türőképességű emberek bírják elviselni. Én ilyen vagyok, elviselem, de annyira nem kedvelem, szóval szívem szerint maradnék inkább a The Music-nál.

Hello – Kiváló dallammal rendelkező, szaggatott Daft Punk utánérzés. Elsőre ez ugrott be, de ezt dicséretnek szánom ám. Kár, hogy rövid, hiszen csak egy 1:41 hosszúságú átvezetővel van dolgunk. Mondjuk így szellemesebb.

Love or Lies – Elérketünk az utolsó dalhoz, ami szintén tartalmaz egy ismerős részletet valahonnan (a Scooter-féle P.U.C.K.-ban is benne van, nagytudásúak azt mondták ez egy szétszaggatott Cascada énekrészlet). De szakadjunk már le végre ezekről az „innen ismerős, onnan lopták” vonulatról, komolyan mondom már! A dal kellemes zárása a lemeznek, és ez alatt azt értem, hogy újfent egy dallamos, slágeres számot kaptunk. Így egy szép kis keretbe záródik az album, az, amelyik felvonultatott durvulást, lassulást, és vidámságot is.

Kicsit nehéz úgy értékelni egy albumot, hogy nem is ismerem a zenekar előéletét, és ráadásul még ajánlották is. Így jóformán nem döngölheti a földbe az ember a lemezt, hisz nem akar megsérteni senkit. Ugyanakkor ezt nem is szándékoztam, hiszen a Player tetszett. Érdekes világ, szellemes megoldásokkal, néhol hamisítatlanul japánosan, néhol pedig nyugati módon. Kis keserű mellékíz maradt egyes gyengébb darabok miatt (és hát csak idegesítenek ezek a kölcsönvételek), de mindent összevetve egy élmény volt megismerkedni ezzel a csapattal, és még az is lehet, hogy belekóstolok a korábbi munkáikba. Addig is a modern tánczene kedvelőinek mindenképp ajánlom a lemezt, nem egy dal fog róla tetszeni, ezt megígérhetem.


Ízelítő a "The Music" című számból




Hozzászólás
Pactolous Pactolous
2010-05-13 21:26
Igen, gondoltam, hogy te elfogult vagy, de ez így is van rendjén :)
A torzított ének meg rendben van, mondom, ez is egy jellegzetesség, meg nem is zavar... bár ha még több van az érdekes lehet :)
PetiX / mp PetiX / mp
2010-05-13 04:44
részemrúl 10/9 bár én elfogult vagyok :P
na meg a love or lies a liar game 2. évadjának a zenéje (meg a csengőhangom is ^^)

és ha azt gondolod hogy ebben sok a torított ének hang akkor csak jelzem, hogy a vannak ennél durvábbak is :D lényegében a régi (más stílusú;) dalokon kívűl mindben van

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!