Összeült a trENSZ Bizottság

Ír zene, kicsit másképp (John O’Callaghan – Never Fade Away)
Írország neves képviselője ez a kopasz úriember; nem mellesleg szintén nagy név trance-berkekben. Erősen sodró, gyors, uplifting stílusú számairól ismert, de az igazán nagy slágerei sokkal kifinomultabbak. Második előadói albuma (első: Something to Live For – 2007) számomra az első hosszabb szerzői megnyilvánulása, azaz lemezt tőle én még nem hallottam, de a Big Sky, a Surreal és a Find Yourself számok után valami nagyon nagy dobásra számítottam. Csak egy nagyon kicsit koppantam, a Never Fade Away nem lett rossz, de túlságosan kiemelkedő sem; JOC-nek is jobban áll, ha csak külön jelentet meg dalokat.

Find Yourself (feat. Sarah Howells) – Cosmic Gate átdolgozásban már sláger, album verzióban sem kevésbé ütős. Kicsit hajaz Ronski Speed – The Space We Are John O’Callaghan remixére (ugyanaz a gitárhoz hasonlító basszus alap), de ez talán bocsánatos bűn. A kitűnő ének, és refrén feledtet minden piszkálódást. Hatalmas darab.

Surreal (feat. Jaren) – Ó, Jaren! Imádom ezt az asszonyságot! Nem csoda, hogy lassan már mindenki felkéri énekelni egy-egy szám erejéig. Isteni szép és tiszta hangja itt sem vész el, a Surreal egyértelműen JOC legnagyobb slágereinek egyike.

Take It All Away (feat. Audrey Gallagher) – Klasszikus trance, a szó minden értelmében. Audrey énekstílusa általában megosztja a hallgatókat: van akit a hideg ráz ki tőle és van akit melenget, de középút aligha akad. Én inkább az utóbbiba sorolom magam, tud ő jól énekelni (még ha kicsit nyávogós is), de tény, hogy a tavalyi Armin Only fellépését nehezen tudom kiheverni. De, hogy visszatérjek a dalra is: szerethető, kellemes nóta.

Liquid Fire (with Giuseppe Ottaviani) – Mi sülhet ki egy ír-olasz kollaborációból? Ha Giuseppe az illető, akkor számomra semmi kiemelkedő. Kövezzen meg ezer trance rajongó, de ennek az úriembernek kevés olyan megmozdulása volt, amire azt mondtam volna, hogy: „Ez igen!”. Persze ez csak az én véleményem. Mindenesetre ez a dal kicsit gyenguska, aki szereti az ír-olasz ilyenfajta párosítását, az meg lesz vele elégedve.

Out of Nowhere (feat. Josie) – Ismét egy énekes darab következik, az atmoszférikusabb, hangulatosabb fajtából. Nem annyira karakteres, mint az első három dal, de azért üde színfoltja a lemeznek.

Never Fade Away (feat. Lo-Fi Sugar) – Lo-Fi Sugar-t egészen megkedveltem mostanában, külön örültem neki, hogy a nevük itt is feltűnt. Ki hitte volna, hogy pont a címadó dal lesz chillout-os? Én tuti nem, de azt le merném fogadni, hogy hamarosan bitang jó remixek fognak hozzá készülni (egy már van: Andy Duguid követte el). Nagyon szép szám, van benne potenciál, azonban itt inkább csak egyfajta átvezető szerepet tölt be.

Through the Light (with Tom Colontonio) – Megmondom őszintén, Tom neve egyáltalán nem volt ismerős számomra, így nem is tudtam, hogy mit várjak ettől a daltól. Végül is kaptunk egy Paul Van Dyk-os beütésű hangulatzenét, ami nem túl izgalmas, de a háttérben elhallgatja az ember.

Broken – Ez a dal a mintapéldája annak, hogy kevés dallamból is ki lehet viszonylag sokat hozni. Meglepetést nem okoz, de pont úgy szól jól, ahogy szól.

Every Lesson Learned (feat. Lo-Fi Sugar) – Cukorék visszatértek, ezúttal egy gyors dalban. Egyes fórumokon nagyon dicsérték ezt a számot, de én ennyire nem érzem jónak. Slágeres akar lenni, de nincs benne olyan pillanat ami azzá tenné; kicsit összecsapottnak tűnik számomra. Heather lágy hangja sem üt most akkorát, mint például Starchaser So High című számában.

Don’t Look Back – A legtipikusabb JOC szám az egész lemezről. Rendkívül kellemes, holott az újdonság ereje itt sem vág minket mellbe. A „jó hallgatni” kategória legjobb helyezettje.

Megalithic (with Aly & Fila) – A világtalálkozó ebben a számban is érvényesül, hisz ez az egyiptomi trance duó segédkezett benne. Aly & Fila az a páros, aki még nem hazudtolta meg önmagát, és még jól is áll nekik. Manapság a legtöbb előadó kénytelen kibújni a saját maga alkotta stílusából, ha nem akar az unalom hálójában elsüllyedni. Ők viszont még mindig azt az erőteljes 140 bpm-es trance zenét nyomatják, amit anno elkezdtek. Dallamviláguk is megmutatkozik ebben a dalban, nem lehet elmagyarázni, hallgatni kell. Jó hangulatú, remek gyors darab.

Big Sky (feat. Audrey Gallagher) (Acoustic) – A 2007-es „Év száma” helyezett Armin Van Buuren A State of Trance című rádióműsorában – ez a Big Sky. Ennek most az akusztikus (enyhe paradoxon, ha elektronikus zenéről beszélünk) verziója került fel az albumra. Érdekes választás volt: tény, hogy hozzátartozik a JOC életműhöz, de az idő már túlhaladt rajta. Talán ezért nem került fel eredeti változatában. Zárásnak viszont tökéletesen megfelel.

Big Sky (feat. Audrey Gallagher) (Joint Operation Centre Deconstruction) – Bónuszként egyes kiadványokon ez a szétzúzott, átdózerolt, lelégkalapácsozott remix is helyet kapott. JOC-nak ez az aliasa takarja a nem éppen slágeresre fogott hangzásvilágát, azaz semmi harmonikusat ne várjunk, örülhetünk, hogy az ének rá lett téve a sávokra. Durva, de nem hiába bónusz szám.

Most így visszanézve kevés helyen marasztaltam el az albumot, pedig az elején nem ezt sugalltam. Nos, nincs ezzel a lemezzel sok baj, csak egy kicsit szürkécske. Jót mosolyogtam azon a fórumos kijelentésen, miszerint ez egy nagyon jó, változatos album. A jó stimmel, de a változatos már nem annyira. Én több Surreal-szerű számot vártam volna, de igazából ez csak az én bajom. Aki kedveli John O’Callaghan hangzásvilágát az maradéktalanul meg lesz vele elégedve.

Ízelítő a "Surreal" című számból