Összeült a trENSZ Bizottság

Írta Pactolous Dátum 2009-05-30 18:03 Hozzászólás 0 Olvasta 4594 | Rovat: Kritika »

Ezen a nemzetközi ülésen Németország, Finnország, Ausztrália, Hollandia és Írország képviselői jöttek össze, mind azzal a céllal, hogy bemutathassák új albumjaikat. Hölgyeim és Uraim, köszöntsék sok-sok szeretettel: ATB, Bluebear Project, TyDi, Richard Durand és John O'Callaghan!

ATB-t a Parlamentbe! (ATB – Future Memories)
Kezdjük Németországgal! André Tanneberger – nyugodtan kijelenthetjük – egy ikon az elektronikus zenében. Egy olyan előadó, aki rengeteg slágerrel ajándékozta meg a közönséget, minőségi albumokkal jött elő, egyedi hangzást alakított ki, és sok jó énekes karrierjét indította be. Új albumának megjelenése előtt azt hangoztatta, hogy az unalmas, megszokott trance alapoknak befellegzett, valami új dolgot fogunk tőle hallani. A kissé zavaros című Future Memories azonban korántsem lett olyan átütő. ATB, irány a politikus szakma! (Az album ismét 2 CD-s, az elsőn szerepelnek a gyorsabb dalok, a másodikon inkább chillout-os, ambient-es beütésűek)


L.A. Nights – Lendületes kezdés, szép dallammal, ének nélkül – kevés újdonsággal. Sőt, szerintem ez valamelyik kettővel ezelőtti ATB albumról maradt le: ugyanazok a hangszínek, dobalapok, még a zongora hangja is ugyanaz (jó, azon kevés variálási lehetőség van, de ATB zongorája egészen egyedi). Szóval jó meg minden, de még közel sem érzem azt a „húdenagy” újdonságot.

What About Us – Ennél a dalnál már tényleg elszakadtunk a lábdob kliséktől. ATB feltalálta a drum ’n trance stílust… legalábbis ő lehet, hogy így hiszi, de megsúgom: nem. Kellemes, slágeres, tört ütemű nóta, de a breakbeat bevezetése nem egyenlő a spanyolviasszal. Az viszont tény, hogy nagyszerűen van hangszerelve a dal, minden tekintetben profi. Amúgy pedig ez az első két szám került maxira is; mindentől függetlenül nem rossz választás.

Swept AwayRoberta Harrison visszatért. A Wild Strawberries énekesnője újra megcsillogtatja egyedi hangját. Szerintem sokak számára már-már egybeforrt ATB-vel (na nem úgy, habár ki tudja). Valóban, a Let You Go, a Hold You, a You’re Not Alone sikeréhez tagadhatatlan érdemei fűződnek, most azonban valahogy már egy kicsit uncsi és szürke. A dallal és az énekkel nincs baj, csak ezt is már hallottuk ezer és egy formában: semmi újdonság. Korrekt, de nem több.

A New Day – Ennél a számnál léptem fel ATB honlapjára, hogy valóban 2009-ben jött ki ez a lemez. Vagy csak a művész önmagának állít emléket ezekkel az egy kaptafára készülő dalokkal? Persze a cinikusok most megjegyezhetik, hogy „de hát a tucc-tuccban minden dal egyforma”. Velük nem vitatkozok, de egy biztos: most én sem tudnék megszólalni. Ez a nóta kb. az első és a harmadik dal ötvözete más énekessel. Ja, és hadd ne ismételjem magam, hogy ebben sincs semmi átütő újdonság.

My Everything – Úgy látszik az album sablonokból és modulokból építkezik. Most a második dalt kaptuk meg Tiff Lacey vokáljával. A hölgyeményről már írtam a Cosmic Gate kritikámnál is, és az ott említett problémám még mindig fenn áll. Ennek a leányzónak olyan jó hangja van, mégsem tud vele élni (illetve egész jól megél belőle gondolom). Állandóan ugyanazokat a hangremegtetéseket, hangszínvariálásokat hallom tőle: nem igaz, hogy máshogy nem tud bánni a saját hangjával. Mindegy, a dal ennek, és a breakbeat újrahasznosításnak köszönhetően átlagos.

Summervibes with 9PM – Komolyan mondom nem értem én ezt „a Tibit”. Végre itt van egy jó alapú, strandhangulatot árasztó, house-feelinges nóta. Csak egy jó kis dallamot kellett volna ráírni, hogy ne legyen monoton. Erre mit csinál ez a jó ember? Fogja az első nagy slágerét (1998-ból) és ráimplikálja erre a számra. Minek? Eleve allergiás vagyok az újrahasznosított dalokra, de erre ráadásul még alig illik. Inkább no comment.

Gravity – Elérkeztünk az első CD feléhez és még alig szóltam igazán dicsérőt. Nem kell megijedni, most fogok. Bár a világot ez a dal sem fogja megváltani, határozottan kellemes számmal van dolgunk. Gyönyörű ének (a refrénnél kicsit túlhangosított magas vokállal), lassú tempó, szép harmóniák, lágy zongorák: igen, így kell ezt. A nem túl izgalmas lemez első szívet melengető pillanata.

Luminescene (pres. Josh Gallahan) – Az érdekességek albuma ez a Future Memories. Milyen megfontolásból reklámozza ATB Josh Gallahan-t a saját előadói lemezén? Miért nem lehet ezt külön megtenni egy maxi formájában? Vagy ennyire ki kellett tölteni a helyet? Könnyen lehet, ugyanis ez a szám egy kicsit ki is lóg az albumról. Nem túl dallamos, nem is túl meggyőző, de jó ütemű dal. Érdekes.

Behind (pres. Flanders) – Először azt gondoltam ismét egy reklám, de nem, még rosszabb. Egy az egyben átvenni valaki másnak a dalát (a Flanders-ét), és azt a saját lemezre feltenni… cöcöcö. Még ha mi vagyunk a producerek is, akkor sem kéne ezt a lépést megtenni. Kár, mert ettől eltekintve nagyon kellemes, húzós nóta, csak éppen nem saját.

Future Memories – Na lássuk az albumcímadó dal hogyan teljesít. Egész jól. Szépen építkezik, tetszetős a dallama, jól beindul a végére (bár az ütem itt is ismerős lesz).

Still Here – Végre egy kis lelassulás; bár a második CD szolgálja a chillout-os hangulatot, azért ide is beférkőzött egy. Tiff Lacey hála az égnek sokkal jobban teljesít, énekével különös meghittséget áraszt, akárcsak a dal maga. Albumzárónak tök el tudnám képzelni, de hát hol van az még?

My Saving Grace – Ennél a dalnál kezdtem el azon gondolkodni, hogy vajon mi történt a slágerekkel? ATB kezd kiégni? Netán épp ellenkezőleg, megkomolyodott? Esetleg már olyan korban élünk, ahol már nem születnek akkora nagy számok, mint anno a 9 PM (Till I Come)? Ez utóbbi kérdés már a Depeche Mode új albumánál is felvetődött bennem (sosem fog megismétlődni az Enjoy the Silence sikere). Vajon a zeneipar annyira átállt a tömegtermelésre, hogy egyszerűen nem születnek gigasikerek? Ti hogy gondoljátok? Érdekel a véleményetek, kommentben tessék leírni! Amúgy a dal slágeres, kellemes, de nem átütő erejű, de azt hiszem ezzel már megint csak magamat ismételtem.

Terra 260273 – Nem tudtam kinyomozni, hogy vajon milyen égitest neve lehet ez a dalcím, de talán majd mások kisegítenek ezzel az információval. A nóta érdekes kettősséget mutat: egyrészt klasszikus ATB hangszíneket tartalmaz (zongora, szekvenciák). Ehhez párosul az elcsépelt óraketyegés. A mérleg másik serpenyőjében azonban ott van a lendületesség, a kicsit más alapütem, és a szám hangulata. Lám-lám, lehet úgy egy tipikus ATB számot összehozni, hogy az valamennyire más is legyen.

Communicate (pres. Jades) – Most pedig önreklám következik, zárópozícióban. A Jades ATB másik formációja, kiegészülve Jan Loechel-el és Rüdi Dittmann-nal. A Jades számomra már bizonyított: a Wrong Medication isteni szám volt 2008 végén, a Cosmic Gate albumon is szépen közreműködtek. Itt azonban valahogy kicsit lagymatag lett a dolog; inkább rakták volna fel a Wrong Medication-t, és akkor egy húzósláger is szerepelt volna az első CD-n. Kár, de legalább úgy is zárul az első korong, ahogy kell: szürkén, csak hogy illeszkedjen a lemezhez.


A második CD, mint már említettem, nyugodt, csendes, chillout-os dalokat tartalmaz: teljesen újakat (kettő kivételével), nem úgy, mint a Shah lemezeknél.

Talismanic – Kellemes, lassú kezdése a kettes diszknek, bár sok meglepetést nem tartogat. Simogatja a fület, de bármelyik másik ATB albumra is nyugodtan ráfért volna.

Missing – Ez a dal bizony nem más, mint az Everything but the Girl örök klasszikusának egy chillout verziója. Kifejezetten jó, és meghitt alkotás lett belőle, Tiff Lacey is szépen énekel, szóval remek feldolgozást sikerült összehozni. Egyedül csak az zavart egy picit, hogy maga a dal egy lerágott csont már, hiába zseniális. Annyiszor dolgozták már fel, át, meg, le, hogy szerintem már feliratkozhat a Eurythmics Sweet Dreams-e és a Depeche Mode Enjoy the Silence-e mellé.

Horizon – Andalít és elaltat. Lebegtető szintivonósok, kicsit átvariált sample-dobok, kevés dallam: ebben a kategóriában még mindig a Get High a kedvencem 2002-ből.

Voices – Határozottan izgalmasabb, mint az előző szám. Kicsit olyan, mintha a dal egy jármű lenne: közeledik felénk, majd tovább áll. Örültem a zongorának is, most jól jött.

Behind (pres. Flanders) (ATB’s Ambient Version) – Mint ahogy a címe is mutatja, ez bizony az első korongon szereplő Behind-nak a lassú változata. Sajnos sokkal gyengébb annál, egy gyönyörű számot rontott el azzal ATB, hogy nem illik az énekre az alapdallam. Nem vészes, de pont a szépség vérzett el ezen.

Authentic Reaction (pres. Apple & Stone) – Igen, na végre, így kell ezt csinálni. Szép, magával ragadó, nem unalmas; ha már elmaradt az a bizonyos megújulás, legalább lenne mindegyik dal ilyen.

Careless – Először azt hittem, hogy majd 7 perce miatt rendkívül unalmas lesz, de szerencsére nem így történt. Nagyon kellemes dalt kaptunk a személyében, néhol még tompa akusztikus gitárokat is hallani véltem. Jól van, csak így tovább.

Twilight – Nem nevezném szép dalnak, inkább furcsának és szokatlannak. Erős mormogó basszusok, monotonitás, amik egy pillanatra eltűnnek a természet hangjaiban, hogy aztán visszatérjenek. Nem a legjobb, az biztos.

Listen to Me – Teljesen szokványos ATB ambient dal. Azt hiszem, ezzel el is mondtam mindent.

Living Life Over – Ugyanaz, mint az előzőnél, de a dallama, és a belendülése egy picivel fölé helyezi. Sajnos eléggé észrevehető, hogy ezek a chillout darabok egy kaptafára készülnek. Van egy alapdallam, rá egy alapütem, kis variálás, de tulajdonképpen ugyanaz szól jó 3-5 percen keresztül. Így nehéz maradandót alkotni.

Silent Meaning – Rendkívül egyszerű és monoton zongorajáték-féleség. Gyenge, e téren a Trilogy az etalon ATB-től.

Malibu Road – Kis tengerparti hangulat a végére; nem rossz, de szerintem Shah ehhez jobban ért. Kezdjük azzal, hogy maga a dal már megint olyan egyszerűcske, mint a százas szög. Aztán: gyanítom, hogy a gitár nem igazi, hanem csak szintetizátor-kópia. Azonban zárásként megfelel.

Mit lehetne végezetül mondani? Sokat. Ez a Future Memories egy egészen korrekt lemez lenne, ha mondjuk a Trilogy album előtt jelent volna meg. Ott szerepeltek gitárok (igaziak), voltak slágeres dalok, újítások de a hamisítatlan ATB hangzás is megmaradt. Ezzel szemben most itt van ez a megkésett, kliséktől hemzsegő, néhol unalmas album, ami úgy lett bejelentve, hogy ez most de frankó lesz, mert hiszen megcsömörlöttünk az átlagtrance-től. Kicsit becsapva érzem magam. Azt, hogy pedig még visszalépések is tapasztalhatók, már meg sem említem. Hol vannak a gitárok, például? Az a két dal, amiben (talán) van is, édeskevés. És a slágerek? Érzésem szerint, ezt a lemezt kicsit elkapkodták (nem úgy, hogy hamar elkelt az összes példány), rosszkor adták ki, rossz reklámmal. ATB, ne akard az egész trance műfajt forradalmasítani, hiszen a sajátodét sem tudod ezek szerint. Szóval kezdd először magaddal, aztán beszélhetünk valamiről.

A "What About Us" videóklipje


[1] [2] [3] [4] [5] (5/1)


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!