Monstre lemezmustra
Pactolous
2009-03-26 18:34 
5
19751
| Rovat: Hét, azaz 7 albumról lesz most szó itt kérem szépen alássan. A stílus vegyes, lesz innen is, meg onnan is ez meg az. A konkretizálás érdekében most nevekkel is dobálózok: Amy MacDonald, HammerFall, Bloom 06, Katy Perry, Ayumi Hamasaki és Cosmic Gate. Kapjátok el őket!
Ez miért ilyen kemény? Há' mer fal! (HammerFall – No Sacrifice, No Victory)  Fel nem tudom fogni miért olyan jók a skandináv népek a metál stílusban. Honnan gyökerezhet ennek a hagyománya? Netán a vikingek hagyták ezt az örökséget az északi népekre? A győzelmek, harcok megéneklése dicshimnuszok, epikus megmérettetések gitárriffekben való elmesélése a power metál egyik jellegzetes vonása, és ennek egyik legkiválóbb alakja kétségkívül a HammerFall, svéd zenekar. 1993-as megalakulásuk óta szinte ikonná nőtték ki magukat, lendületük pedig 2009-ben sem torpant meg, ezt bizonyítja új albumuk is. Őszintén szólva – bár minden tiszteletem a zenekaré, és a rajongóké – nekem mindig is egy kicsit idegen volt a HammerFall világa. Jobb szeretem azt a kemény rockzenét, amiben van egy kicsi elektronika, amiben közelebb áll a mondanivaló hozzám, amiben nem a dobok gyorsasága, hanem a gitárok szénné torzítottsága adja a dalok keménységét. Ettől függetlenül a banda jó pár számát szeretem, de igazi kedvencemmé nem váltak. Legalábbis eddig. A No Sacrifice, No Victory album valószínűleg sok újdonságot nem hozott a rajongók számára, nekem mégis sokkal jobban tetszik mint az eddigiek. Miért is? Konkrétan nem tudom megfogalmazni, talán a jobb refrének, a kórusok, az erősebb gitárok, az eltalált(abb) dallamok tehetnek róla, no és persze a frenetikus utolsó szám. De akkor haladjunk is sorjában! Any Means Necessary – A sejtelmes kezdést el lehet felejteni: az első klipes nóta pár gitárnyúzás után máris belerobban az agyunkba. Hála az égnek az énekes hangja már nem annyira nyávogós, úgy látszik több alkoholt iszik már. A gitárszóló bitang jó, mint ahogy az egész dal is. Life is Now – Pattogósabb ritmusú, érdekes refrénű, jó szám, bár inkább a töltelékdal fajtából. Punish and Enslave – Kitűnő refrénű pergős szám. Csak nekem tűnik úgy, hogy a kórus tulajdonképpen ásítások sorozata? Na mindegy, ettől még nagyon jó dal. Legion – Démoni hangok vezetnek be minket a negyedik nótába (kicsit sablonos de hatásos kezdés). Géppuskaügetés-szerű dobok, ergo rendkívül gyors számmal van dolgunk (irigylem az ilyen kvalitású dobosokat). Korrekt. Between Two Worlds – Baljóslatú orgona: ebből vagy valami nagyon félelmetes, vad dal születik, vagy egy lassú ballada. Ez utóbbi a helyes válasz, a jobbik fajtából (csak semmi politika!). Az akusztikus gitárra érdekes visszhang effektet raktak, az ének kellemes, a dal építkezése is: nagyon rendben van ez a nóta. Hallowed Be My Name – A kelleténél átlagosabb, de a mércét megüti, főleg a gitárszólónál (ezek általában jól illetve nagyon jól sikerülnek), és persze lehet énekelni a "helóvd bí máj ném" sort. Something for the Ages – Instrumentális, azaz ének nélküli dal. Aki nem szereti az énekes hangját az most örülhet: 5 perc tömör zúzás és patetikus, magasztos dallamok jellemzik. No Sacrifice, No Victory – El is érkeztünk a címadó dalhoz. Erős szám, minden tekintetben, szívesen hallanám egy koncerten. Bring the Hammer Down – Kíváncsi vagyok, hogy még hány rockzenekar fogja poénnak tartani a flanger-ezett dobokat. Sebaj, ettől még simán sirály a dal, lassú a tempó, mégis buliszám, akár még sláger is lehet. Klipet neki! One of A Kind – Klasszikus HammerFall szám, a kelleténél túl sok visítással. My Sharona – És igen! Az a bizonyos frenetikus utolsó szám. Nem tudom ki milyen ötlettől vezérelve találta ki, hogy ezt a dalt tegyék albumzáró helyre, de minden elismerésem annak az őrültnek. Eleve már az elgondolás is, hogy egy ilyen csapat, mint a HF, feldolgozzon egy rendkívül tingli-tangli, de mégis buliszámot a The Knack nevű együttestől… egyszerre bizarr és zseniális. Sok különbség nincs amúgy az 1979-es eredetihez képest, de sokkal jobban szól (hiába no, power metál csapatról beszélünk), igaz néhol, mintha baj lenne a kiejtéssel, de kit érdekel? *urvajó szám, gyerekek, *urvajó! A számok leírásából is látszik, hogy tulajdonképpen a My Sharona-n kívül semmi meglepő, forradalmian új nem szerepel ezen a lemezen. Maradt a hamisítatlan HammerFall hangzás, de a dalok jól lettek kiválogatva, egyikben sincs semmi idegesítő, amatőr hiba, nincs nagyon keserű szájíz, igaz lélekmelengető gyönyör sem. Hozta az elvárt szintet, kíváncsi vagyok, hogy április 12-én ledarálja-e a fejünket a banda a PeCsában, vagy nem. Én az előbbire szavazok, de ha ki merik hagyni a My Sharona-t, számomra az a kalapács végleg le fog esni. Az "Any Means Necessary" klipje  |
Hozzászólás
2009-03-29 23:59
Ja, amúgy aki TeCsőn (azaz YouTube-on) nem találna meg az előadóktól klipeket, az itt rákereshet: www.musicvideos4all.com (Érthetetlen, hogy pl.: az Ayu és a The Cure számok le vannak tiltva YouTube-on nekünk, könyörgöm, ez az Internet nem?)
2009-03-27 01:33
hammerfall-lal egyetértek, semmi kiugró. a kedvencem az albumról pont a klipadó dal,de maga a klip,mitnemondjak, gyengus.
2009-03-26 22:57
az ám
2009-03-26 22:45
A Rule Remo-con remixe azért húz rendesen
2009-03-26 22:37
yay Ayu!
a bridge to the sky az nagyon jó, az egyik legjobb az albumon, én is remélem h lesz bővített változata
a next level meg szerintem az idei nyári zene is lehetene
a sparkle az szintén jó, bár első hallásra kicsit furcsán néztem, mert nem a megszokott volt de pont ettől jó
a rule-nak főleg a remixei tetszenek nagyon, persze az eredeti is teljesen megfelel, főleg hogy mozikban is az fog menni
a pieces of seven is elég tetszetős, bár az átvezetők mindig is jók voltak
összeségében úgy tűnik Ayu megint rákattant az elektronikus zenékre
* jelölt mezők kitöltése kötelező!