Megasztáros felismerés

Írta Papa Dátum 2008-09-07 15:55 Hozzászólás 0 Olvasta 2264 | Rovat: Öt perc Papával »

Mire jöhet rá az ember, amikor a címben megnevezett műsort nézi (főleg a kezdeti válogatás részét)? Nos, elég sok mindenre. Ennek egy része nem tűri a nyomdafestéket, de szerencsére ugye se nem tintával írom, se nem pedig nyomtatom ezt a szöveget, úgyhogy ezt felesleges is volt megemlíteni. Nah, még mindig a bevezetőt nézitek? Tessék olvasni a lényeget!

Megaszar, avagy hullócsillag születik! A televízió kettes (nem a magyar hanem a kereskedelmi) tűzi műsorára immár negyedik alkalommal ezt a remek műsort, aminek célja hogy a hazai tehetségeket felkarolja, esélyt adjon a temérdek amatőrnek hogy profi körülmények között versenyezhessenek, és talán kiadhassák életük egyetlen lemezét, amivel majd nyolc évig hakniznak. Ebből a hosszú mondatban csak néhány hiba van. Pl nem feltétlenül hazai, elég ha magyar valaki; max 12 amatőr kap esélyt, és lemezt valszeg csak kettő fog csinálni. Abba most nem akarok igazán belemenni, hogy a már amúgy is szupertelített piacra miért kell kidobni még egy rakás sza… zenét. De azért érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen hasonlóságot fedezhetünk fel az új tehetségek állandó felbukkanása és azon középkori hagyomány között, amikor az éjjeli edény tartalmát az utcára öntötték. Aki nem tudná abban az edényben az emberek emésztésének végtermékei foglaltak helyet. Hadd ne részletezzem jobban, de a fekáliára és a vizeletre gondoltam. Pontosabban most nem, mert most is a nőkre gondolok, de a fenti eszmefuttatással azt a két szót akartam elkerülni. Érthető nem? No sebaj, a lényeg hogy nekem tiszta, és szalmasárga színű… khmm… elkalandoztam! Ezen témám azonban csak közvetve kapcsolódik a hipermegalenyűgöző szupersztárhoz, a fontos az, amit az ott látott jelentkezők váltottak ki belőlem! Röviden: miért van az, hogy aki nem tud énekelni, pontosabban inkább még beszélni sem nagyon, az rögvest talál egy vagon okot arra, hogy ő most éppen miért nem teljesített olyan kiválóan, mint a fürdőszobában! Témám tehát: miért okolsz mást, amikor te vagy a hibás???


Természetesen vannak olyan esetek, amelyekben egyértelműen másokat kell hibáztatni. Például ha megtámadnak az utcán, megkéselnek, kibeleznek, aztán otthagynak, és elviszik azt a tíz forintot ami nálad volt. Erről ugye az áldozat nem igazán tehet! Persze ha közismerten rossz környéken járkált, jóval sötétedés után, akkor azért egy kicsit ő is hibás, de halottról vagy jót vagy semmit. De kivételek mindig vannak, ez teszi a rendszereket könnyen kijátszhatóvá, az eszméket értelmetlenné. Jah, és erősítik a szabályt is (ki a fasz találta ki ezt a marhaságot?)! Ne foglalkozzunk tehát a véletlenszerű támadásokkal, a születési rendellenességekkel (arról lehet hogy még a szülők sem tehetnek, habár van olyan eset amikor az ő rossz életvitelük miatt nyomorodottan születik meg szegény gyerkőc), vagy az őrült sorozatgyilkosokkal. Igyekszem olyan esetekre koncentrálni, amik elég általánosak és csakis az egyén tehet róla, vagy néha az egyének egy csoportja. Hm… ez nem is lett annyira kusza mint gondoltam. Talán elvesztem a varázserőm? Remélem nem. De most hagyjuk ezt, lássuk akkor azokat az eseteket.

Gondolom aki most ezeket a sorokat olvassa, annak volt már szerencséje az iskola nevű intézményrendszer valamelyik állomásához, legalább egy kis idő erejéig. Azok, akik otthon tanultak meg mindent, azoktól elnézést kérek, ne is olvassanak tovább, hiszen van még szántanivaló (félreértés ne essék, ezt nem lenézésem jeleként írtam, ÉN értékelem az egyszerű embereket, akik nélkül nem létezhetne elkényeztetett önmagam sem). Tehát… aki járt már az iskolában az biztos szembesült már azzal, hogy van aki jobb, van aki rosszabb jegyeket kap a dolgozataira. Ilyen esetekben pedig mindig akad legalább egy valaki, aki szerint ez azért történt, mert a tanár pikkel rá! Nos, kedves reklamáló, ebben az esetben te vagy a hibás, mert ahelyett hogy tanultál volna, inkább kifogások gyártására rendelted agyad kapacitását (és még így is csak egy ilyen sablonos hülyeséggel tudtál előrukkolni). A tanár pikkelését akkor vehetjük észre, akkor érhetjük ugyanis tetten, amikor minden áldott órán feleltet minket, mindenre nekünk kell válaszolnunk, mindig csak mi hangoskodunk, mindig csak a mi házi feladatunkat ellenőrzi, és ezek után azt mondja, hogy ezt csak a fejlődésünk érdekében teszi! Ilyen esetben a tanár rühelli a képünket. A megoldás? Lázadás? Vérontás? Nem! Egy-két hét kemény tanulás, és nem fog fogást találni rajtunk, kivéve ha szexuális zaklatással próbálkozik! De had általánosítsak az egész iskolai életre! A dolgozatok 99,9%-át nem azért szúrja el a derék tanuló, hallgató, lézengő, istentelen fattyú, mert a tanár nem kedveli. Ez a tanulás hiányának biztos jele, amit csak tanulással lehet orvosolni. Egyesek szerint az alkohol, vagy a drog, netán a fékevesztett bulizás a megoldás, de nem! Én, ego, me, watashi, egyszóval én, sosem fogtam a rossz teljesítményt a tanárra. Kivétel ez alól az informatika a fősulin, amit valami orbitális, elvakultan jobboldali, parasztnak öltöző informatikusok szégyene tartott! Oké, belátom, bevallom, ebben az esetben is az volt a hiba, hogy lusta voltam, nem tanultam, ezért bukdácsoltam. Mindegy. Megcsináltam, túl vagyok rajta, noha nem tanulással hanem szerencsével. Bocsánatot kértem már az illetékesektől, szal tessék lekattanni a témáról!

A csodás tehetségkutató műsort már emlegettem az elején, de azért most is felhoznám példaként. Tehát. Ha valaki nem tud énekelni, nincs hangja, és nem képes mindezt felismerni, azt nem a zsűri pikkelése fogja távol tartani a döntőtől! Az ilyen műsorok kapcsán mindig megkérdeztem a következőt: nincsenek barátaik, vagy szüleik akik megmondják, hogy öcsém/húgom/fiam/lányom, te nagyon szar vagy, és még alkoholos befolyásoltság fennállása esetében sem azért tapsolunk neked mert jó vagy, hanem mert kiröhögünk? Oké, végül azért nem túl sok példát tudtam felhozni, de biztosan azért mert a témába vágó jelenségek tárháza olyan nagy, hogy az már szinte emberi ésszel felfoghatatlan. Vagy mondjuk mert eddigi életem során leginkább az iskolát és a televízióban mutatkozó őrülteket sikerült megismernem. Nem voltam benne egészen biztos hogy az én saját életemet is ide kell sorolnom, de azért nézzük meg azt is, ha már másokat sározok.

[1] [2] (2/1)


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!