Szervusz kedves Te, ki idelátogattál!
Először is köszöntünk téged a honlapon!
"De hova is kerültem? Mi ez az oldal?" A kérdés jogos, engedd meg, hogy felhomályosítsalak! Az oldal annak idején egyfajta gyűjtőhelynek indult, ahonnan a dalaimat le lehetett tölteni. Ez később, a fősulis időkben módosult: mindenféle témákban kerültek ki cikkek, legyen az filmismertető, elmélkedős írás, irodalom, zeneajánló vagy humoros szösszenet. 8 éves fennállásunk alatt ez a forma bizonyult a legjobbnak eddig. Egységes témakört ne keress, itt bizony mindenről írunk, amiről azt gondoljuk érdemes... és amire van időnk. Nincs rendszeres megjelenés, de igyekszünk valamiféle ütemtervet tartani, több-kevesebb sikerrel.
Ha úgy gondolod, írásoddal színesítheted a honlapot, kérlek, ne fogd vissza magad, küldd el nekünk, örömmel elolvassuk, és ha olyan, kitesszük, hadd olvassa el más is! Az írásokat és észrevételeket erre az e-mail címre várjuk:
pactolous[kukac]mail[pont]inter[pont]hu
Fenn vagyunk már Facebook-on is, csatlakozz hozzánk, és értesülj mindig egyből az új írásokról!
Kellemes kalandozást a honlapon!
Pactolous
Cikkek
Germániából származó szépfiú haverunk Dennis Sheperd utoljára (de akkor első alkalommal) 2011-ben jelentkezett szerzői albummal. Az A Tribute to Life egy kellemes, de nem túl kiemelkedő lemezként maradt meg emlékezetemben; persze remek slágerek szerepeltek rajta, ez nem is vita tárgya, de más erőssége nem igazán volt. Vajon az ezúttal közösségi finanszírozásból tető alá hozott második dobás képes többet nyújtani?
Még mielőtt jól megvezetne a cím: három újabb képregény rajzolmányt szeretnék megosztani a lefáradni vágyó nagyérdemű számára. Szörnyű szóviccek, még szörnyűbb kivitelben, ahogy azt már tőlem megszokhattátok.
Eljövendett hát Ultron kora... és nagyon gyorsan vége is lett. Hogy ez most jó, vagy rossz nekünk, vagy esetleg csak meh, arra az alábbi sorokban igyekszem fényt deríteni.
Pár napja vettem csak észre, hogy valami megváltozott bennem. Olvastam már erről az érzésről, azt hittem, ezúttal engem elkerül majd. Ritkán talál meg, de akkor kész emberi ronccsá változtat engem. Nem szeretem ezt. Sokkal jobban megvagyok nélküle. Megelőzhető lett volna a baj, de óvatlan voltam.
Nyakunkon a Bosszúállók 2, ami nekem még mindig jobban hangzik Bosszú Angyalaiként és megjelent a Batman v Superman, valamint a Fantastic Four előzetese is. Úgy véltem itt az ideje, hogy gyorsan elmondjam, szerintem miért csinál orbitális ostobaságot a Huszadik századi róka és a Warner tesók csapata.
Kijelölt adásunkat, értsd a semmit, egy fontos közleménnyel vagyunk kénytelenek megszakítani.
Annak idején azért alakítottam át a honlapot egyszerű zenetárból egy cikkgyűjteménnyé, mert le akartam írni a véleményemet bizonyos dolgokról. Nem blogszerűségre gondoltam: "lementem tejért, útközben láttam egy kutyát, hajj, de rossz az élet". Nem, ezek engem sosem mozgattak meg, márpedig nálam alapszabály, hogy olyasmiről írjak, ami fordított esetben felkeltené az érdeklődésemet. Épp ezért érzem fő területemnek a lemezeket, zenei témákat, humoros dolgokat az utóbbi időben pedig az animéket. Én is kedvelem az ilyen témájú cikkeket, mindig is kíváncsi voltam más mit is gondol az általam szeretett vagy éppen nem annyira szeretett dolgokról. Pár éve azonban egészen elkeserítő jelenségek mérgezik meg ezt a kíváncsiságomat: a trollok és a véleménycézárok.
Középiskolai tanulmányaim vége felé közeledve egyre többször gondolkozom el azon, vajon kik és mi alapján állítják össze az iskolások tantervét és az érettségi feladatokat. Miért pont a legvontatottabb, legnehezebb kötelező olvasmányokat nyomják a diákok kezébe? Épphogy megtanult szerencsétlen olvasni, vegyük el tőle a kedvét, nemde? Miért helyezik ilyen magasra a lécet a végső vizsgán, amelytől mindenki továbbtanulása függ?
The Voices. Egy film, amiben a Ryan Reynolds által alakított főszereplő beszélget a kutyájával és a macskájával. Az utóbbi pedig arra készteti, hogy nőket gyilkoljon meg és tegye a fejüket a hűtőbe. Minden jel arra mutatott, hogy meglesz az évtized horror-komédiája. Átbasztak.
A német szépfiúk többnyire sikeresek, elég csak például a Modern Talking-ra gondolnunk. Kyau és Albert azonban többre is képesek a léggitározásnál, például jó muzsikákat írnak. Ahogy mostanság mindenki más, az uplifting trance 140-es sebességéről lassultak le napjaink electro elemekkel tűzdelt progresszív hangzásához, és most már a negyedik albumukat is kiadták. Az előző alig két éve jelent meg, akkor nem írtam róluk, hát most itt az alkalom!
Nem is volt olyan rég, hogy egy új drog kerített hatalmába. Dílerem már akkor figyelmeztetett: van a piacon egy olyan termék, aminek kipróbálása súlyos lelki sérüléseket von maga után. Ő szólt előre, én tiszteletben is tartottam... egy ideig. Aztán kalandvágyó lelkem elkanászodott és egy bormámoros estén, 'ide nekem az oroszlánt is!' felkiáltással belekóstoltam a tiltott gyümölcsbe.
Milyen egy jó sajtófotó? Informatív? Művészi? Provokatív? Humoros? Vagy csak simán szép? A 33. Magyar Sajtófotó Kiállításon mindegyik kategóriából láthattunk versenyzőket, és bármennyire is idegenkedtem először az ötlettől, hogy ellátogassak oda, az a másfél-két óra hamar és nem utolsósorban élvezettel telt el. Most miért mereszted a szemed drága olvasó? Néha írhatunk komolyabb dolgokról is nem?
Új rovatunkat egy régebbi, de átdolgozott írásommal szeretném felvezetni, de mi is folyik itt kérem szépen? Év eleji visszanézőmben már írtam, hogy érlelődik egy ideje bennem az ötlet egy olyan rovat iránt, amit megtölthetek rövidebb, velősebb és személyesebb morfondírozásokkal, mondhatni félúton lenne Papa ötperce és a sima Elmélkedések között. Előbbinek megvan a saját, nem majmolandó stílusa, utóbbiba meg a full komoly írások kerülnek. A Gőzkieresztőbe viszont olyanokat szánok, mint például a mostani is. Tessék parancsolni!
Visszatérő olvasóinknak talán már nem hírértékű újdonság, hogy kiemelten foglalkozunk japán dolgokkal, legyen az muzsika vagy anime. Míg Papa a rajzfilmeket vesézi ki (ebben mondjuk mostanság én is részt veszek), addig a zenés produkciók rám maradnak. A fentebb említett úriember viszont ajánlott már több előadót is és bizony sikerült nekik is a szívembe férkőzniük. Most az egyik ilyen énekesre/dalszerzőre/zenészre esett a választásom, hiszen ha valaki, hát ő bizony megérdemli a figyelmet. Hölgyeim és uraim! Íme, Rie fu!
Ismét eltelt egy év, még fel sem eszméltem az újév ünnepléséből, máris január vége volt és megrendezésre került a szalagavatóm, amely azért valljuk be, egy fordulópont az ember életében. Aztán már javában tombolt a tél (hivatalosan) utolsó hónapja és lám-lám, most már a márciust tapossuk. Nemsokára a követező életeseményemhez érek, a ballagáshoz és az érettségihez, de ez nem szegi kedvemet a hóbortjaimtól, így az olvasástól és az írástól sem és igyekszem több témával is előállni, mint eddig. A mostani alanyom azonban még mindig az egyre gyarapodó könyvespolcom egyik gyöngyszeme lesz. Neeem, nem kell megijedni, nem horror, nem thriller, csak egy egyszerű szórakoztató, 2009-ben kiadott krimi, melynek szerzője Emily Arsenault Az eltört teáspohár címet választotta.
Pactolous
2015-05-24 11:56 
0
3112
| Rovat: