Szervusz kedves Te, ki idelátogattál!
Először is köszöntünk téged a honlapon!
"De hova is kerültem? Mi ez az oldal?" A kérdés jogos, engedd meg, hogy felhomályosítsalak! Az oldal annak idején egyfajta gyűjtőhelynek indult, ahonnan a dalaimat le lehetett tölteni. Ez később, a fősulis időkben módosult: mindenféle témákban kerültek ki cikkek, legyen az filmismertető, elmélkedős írás, irodalom, zeneajánló vagy humoros szösszenet. 8 éves fennállásunk alatt ez a forma bizonyult a legjobbnak eddig. Egységes témakört ne keress, itt bizony mindenről írunk, amiről azt gondoljuk érdemes... és amire van időnk. Nincs rendszeres megjelenés, de igyekszünk valamiféle ütemtervet tartani, több-kevesebb sikerrel.
Ha úgy gondolod, írásoddal színesítheted a honlapot, kérlek, ne fogd vissza magad, küldd el nekünk, örömmel elolvassuk, és ha olyan, kitesszük, hadd olvassa el más is! Az írásokat és észrevételeket erre az e-mail címre várjuk:
pactolous[kukac]mail[pont]inter[pont]hu
Fenn vagyunk már Facebook-on is, csatlakozz hozzánk, és értesülj mindig egyből az új írásokról!
Kellemes kalandozást a honlapon!
Pactolous
Cikkek
Elkészült a 10. darabja a Préliminaire című zenei sorozatomnak. Már csak két rész van vissza, és már gondolkodom azon, hogy jövőre mivel (vagy mikkel) készüljek, tervek már vannak.
Vannak a trance producerek között szépfiúk, akadnak olyanok is, akik mintha egy 24 órás LAN party-ról toppantak volna be a 90-es évekből és léteznek egészen meglepő külsejű egyének is. Alex M.O.R.P.H. utóbbi kategóriába tartozik, hiszen inkább egy Bud Spencer rajongói klub alapító tagjának vélné az ember, semmint egy érzelmes műfaj előadójának. A kamionsofőr külső mögött azonban érző szív és egy kiváló tehetség lakozik, utóbbira legújabb lemeze is remek példa.
A legújabb Disney-Marvel mozi jött, láttam és elvarázsolt. Határozottan szükséges infúziót kapott az egész Marvel filmes univerzum és talán nem is jöhetett volna jobbkor!
Állítólag, amikor egy művész túl sokat használja a közösségi média által nyújtott eszközöket, túlexponálja magát, az azt jelenti, hogy rengeteg felesleges ideje van és valójában nincs is sok köze ahhoz, amit nevével képvisel. Állítólag. Persze nem látok a színfalak mögé, és lehet igazság ebben az állításban, de én azért találkozok olyan előadókkal is, akik rendszeresen posztolnak valamit magukról (illetve munkásságukról) és emellett mégis minőségit alkotnak. Giuseppe Ottaviani is ilyen művész.
A Préliminaire sorozatot azért találtam ki, hogy dalírásra serkentsem magam, ehhez pedig különösen kapóra jött, hogy a komfortzónából kilépve elvontabb dolgokat is kipróbálhatok. Például pimaszul elvont és nyugodt hangulatokat. Vagy éppenséggel pergősre is vehetem a figurát, mint például most.
Az ember hajlamos arra, hogy olyan dolgokba kapaszkodjon vehemensen, két kézzel, amiket már régen el lehetett volna engedni. Én egyes zenészekkel, zenekarokkal vagyok így, görcsösen hiszem, hogy a legmélyebb gödörből is van kiút. Nem akarok én coelho-i "magasságokba" emelkedni, egyszerűen csak arról van szó, hogy akiket nagyon kedvelek, azokhoz vissza-vissza térek, mint egy örök optimista fel-feldobott kő, átverve a remény által, hogy hátha észhez kaptak. És ha ezt látom vagy ennek az igényét, akkor azért örülök annak, hogy néha ennyire naiv vagyok.
Még soha nem írtam koncepció albumot, de ha megpróbálnám, biztosan nehéz lenne. Kiválasztani egy ötletet és azt úgy keresztülvinni az egész lemezen, hogy a szöveg, a zene, a hangszerelés, a megjelenés mind-mind ennek rendeltetik alá, nos, nem semmi meló lehet. A Lordi is csak félig valósította meg ezt az elképzelést, lehet, hogy ez valami újnak a kezdete?
A Préliminaire elnevezésű zenei sorozatom elérkezett a nyolcadik részéhez, és ezúttal arrébb pakoltam a Gilette pengéket, boldogság bogyókat vettem be, hogy egy kedvesebb dallal készüljek.
Könyvesboltos napjaim hamarosan véget érnek és bár biztosan lesz majd az új helyemen is ihletadó esemény dögivel, gondoltam megemlékezek azokról a "boldog, szép napokról"... á, ugyan, kit akarok átverni?
Nem szeretnék már a cikk elején egy terápiákat idéző, befordulós, depressziós felhanggal kezdeni, de a téma sajnos megkívánja. Az utóbbi időben bizony elég gyakran érzem azt, hogy az életemet több helyen is vakvágányra tereltem. A fontosabb mérföldköveknél meghozott rossz döntéseim odavezettek, hogy most fogalmam sincs, mitévő legyek. Ha valaki elém állna, hogy húzzak vissza az iskolapadba, és kezdjem elölről az egészet, megtenném. De a valóságban élek, és bár képezhetném tovább magam, már nem látom értelmét, az időutazás pedig még mindig a sci-fi stílus sajátja. Úgyhogy inkább drukkolok a ReLIFE című anime főszereplőjének!
Nem, ez nem filmkritika lesz drága Olvasók! Ellenben ne aggódjatok, hamarosan lesz az is, meg minden más, hiszen az előre be nem jelentett (és nem is tervezett) nyári szünet a végére és, újra van kedv... izé, időnk írni, úgyhogy lesz olvasnivaló. Előtte azonban csak azoknak kedveznék, akik szokták hallgatni a dalocskáimat: na, annak készült el a hetedik része!
Idejét sem tudom már, mikor írtam a legutóbbi cikkemet, pedig megfogadtam, hogy a sok biztató, dicsérő visszajelzések miatt folytatni fogom szabadidőmben az írást. Sajnos a tanulmányok mellett még arra sem volt nagyon időm, hogy filmet nézzek vagy könyvet olvassak, nemhogy egy igényes munkát adjak ki a kezemből az olvasóim számára, de igyekszem bepótolni a hiányosságokat a nyár folyamán (bár egyik reggel késként hatolt a szívem közepébe a tény, hogy nemsokára augusztus).
Elérkeztem a magamnak kitalált serkentő játékom félidejéhez, elkészült a hatodik darabja is a Préliminaire című sorozatomnak.
2014-ben az Above & Beyond legénysége valami egészen elképesztő és merész ötlettel állt elő: akusztikus koncertturnéra indulnak el. A csapat már több, mint egy évtizede meghatározó szereplője a trance stílusnak, úgyhogy a keverőpultokat és a klubtermeket otthagyni a klasszikus hangszerek és a színházak miatt, nos, nem egy megszokott vagy éppen ésszerű lépés. Benne volt a pakliban a bukás, hogy a dalok nem bírják el a visszafogott hangszerelést, hogy a zenekar szétesik, hogy ez végül senkit sem fog érdekelni. Nem így lett. És most itt a második rész.
Egy valamit előre leszögeznék: nem szeretem a focit. Gyerekkoromban sem szerettem, kamaszként sem, felnőttként sem. A most legépelendő sorok egy olyan ember billentyűzetéből származnak, akit hidegen hagy a futball. Ezt tessék majd figyelembe venni, amikor értelmezitek mondandómat. Nem kell aggódni, nem károgás következik!
Pactolous
2016-11-21 18:28 
0
2452
| Rovat: