Szervusz kedves Te, ki idelátogattál!
Először is köszöntünk téged a honlapon!
"De hova is kerültem? Mi ez az oldal?" A kérdés jogos, engedd meg, hogy felhomályosítsalak! Az oldal annak idején egyfajta gyűjtőhelynek indult, ahonnan a dalaimat le lehetett tölteni. Ez később, a fősulis időkben módosult: mindenféle témákban kerültek ki cikkek, legyen az filmismertető, elmélkedős írás, irodalom, zeneajánló vagy humoros szösszenet. 8 éves fennállásunk alatt ez a forma bizonyult a legjobbnak eddig. Egységes témakört ne keress, itt bizony mindenről írunk, amiről azt gondoljuk érdemes... és amire van időnk. Nincs rendszeres megjelenés, de igyekszünk valamiféle ütemtervet tartani, több-kevesebb sikerrel.
Ha úgy gondolod, írásoddal színesítheted a honlapot, kérlek, ne fogd vissza magad, küldd el nekünk, örömmel elolvassuk, és ha olyan, kitesszük, hadd olvassa el más is! Az írásokat és észrevételeket erre az e-mail címre várjuk:
pactolous[kukac]mail[pont]inter[pont]hu
Fenn vagyunk már Facebook-on is, csatlakozz hozzánk, és értesülj mindig egyből az új írásokról!
Kellemes kalandozást a honlapon!
Pactolous
Cikkek
Andrew Bayer zenei világát megfejteni nem egyszerű meló. Ha hallottunk már pár számot tőle, és netán tetszett is az agresszív hangokkal teleszőtt, de mégis dallamos és izgalmas megszólalás, akkor hatalmas meglepetésként hathat az, amivel az albumjain találkozhatunk. Ebből a kettősségből született meg az új, két részes album, ami nem kisebb feladatot tűzött ki maga elé, minthogy bemutassa ezt az amerikai fiatalembert, a maga kifacsart ízlésével együtt. Amivel persze mi, ínyenc zenefalók csak jól járunk!
Miképp is lehet háziasítani a nyolcvanas évek sötét, new wave és goth stílusait a trance műfajjal? Valami ilyesmi fordulhatott meg Solarstone és Ben Lost fejében, amikor kipattanhatott a Federation ötlete cirka 11 évvel ezelőtt. Szó se róla, akkoriban tényleg frissítő volt ez a sötétebb hangzásvilág, és tulajdonképpen, ha jobban belegondolunk ez manapság sincs másképp, sőt! Lássuk, az évek során trióvá bővült és nem kevés pihenőidőre száműzött szerelemprojekt milyen albummal lepett meg minket!
Rhys Fulber nem az a kapkodós fajta, ha album kiadásról van szó. Nos, ez így ebben a formában nem teljesen igaz, hiszen a szóló dolgai egészen megszaporodtak az utóbbi években, de azokon a keményebb és sötétebb, indusztriál, techno stílusú dalok vannak többségben. Amire én gondoltam az a Conjure One álnév elkövetett alkotásai, hozzám azok állnak extrém közel, de szerencsére 7 év után csak sikerült erre az aliasra is figyelmet szánni.
Figyelem! A világ leghosszabb ideig készülő cikkének (vagy inkább blogbejegyzésének) a bevezetőjét tetszik olvasni! Miért tartott ennyi ideig megírni ezt a... valamit? A pandémia ''maradj otthon'' időszaka alatt rengeteg művész kényszerült unalmában stúdióba a biztos megélhetést hozó fellépések helyett. Ebből szerencsére születtek igazán élvezetes alkotások, de azt, amit a Lordi tető alá hozott, azt senki nem fogja überelni, soha! Egyszerre hét albummal kijönni? Ambiciózus, merész! De ha az erőltetett bölcsész gúnyát a sarokba dobom, akkor azt kell, hogy mondjam: őrültség! Nos, ezért tartott sokáig megírnom...
Mitévő legyen az egyszeri zeneszerető ember, ha egy előadó csodás, debütáló albuma után a második inkább tűnt csak egy tisztességesen megszerkesztett házi dolgozatnak? Reménykedjen, hogy a harmadik esetében jobban megerőlteti magát a nebuló? Vagy helyezzük lejjebb az elvárások magas lécét, hiszen már láthattuk, hallhattuk a maximumot? Craig Connelly esetében én azért még bíztam abban, hogy messze képességeinek tetőpontja.
Úgy látszik, ha Grum album kiadásra adja a fejét, számolni kell némi bonyodalommal, legalábbis eddig mindig adódott valami, ami miatt vagy egy vagy több évet késett a megjelenés. Szerencsére a legújabb alkotás már nem szenvedett el semmiféle fennakadást, de ami még jobb hír, hogy szerzője igazán büszke lehet rá!
A pandémia okozta kényszerpihenő kreatív szőnyegbombázásra kényszerítette a komponáló úriembereket és hölgyeket, ezt már ezerszer leírtam, de hát mit tegyek, ha még mindig ennek a szerencsétlen helyzetnek élvezzük a gyümölcsét? Képzavar? Erőltetett szóvirág? Lehet mindkettő, de az tuti, hogy Giuseppe Ottaviani az ideiglenes visszavonulásnak köszönhette, hogy több progresszív muzsikát hallgatott, általa kevésbé vagy egyáltalán nem ismert előadóktól. Az ihletődés eredményét pedig újonnan megjelent lemezén hallhatjuk. Pontosabban annak a felén.
Annyira unom már, hogy lassan minden bevezetőt a koronavírussal és hatásaival kell kezdenem, de ha egyszer ennek "köszönhető" az, hogy az előadók, zenészek, együttesek kreatív erőtől duzzadva munkának láttak, akkor mit lehet tenni? A Rammstein tíz év szerzői minimalizmus után végre albumot hozott össze 2019-ben, erre a rá következő turnét jól félbevágta a "tudjukmi". Üsse stein, akkor jöjjön még egy lemez!
Az elmúlt két év se volt gyaloggalopp, de mintha 2022 egy "fogd meg a söröm" kíséretében rá akarna kontrázni mindenre. Bár a Covid mintha lecsengőben lenne, a szomszédban háború dúl, ki tudja mikor és mi lesz a vége, ráadásul maga az esztendő is egy végtelenül tragikus hírrel indított: elhunyt Babicsek Bernát színművész, zenész, Bernie, a Paddy and the Ratsből. A most megjelent új lemezen hallani utoljára a játékát.
Micha Heyboer és Jordi Van Achthoven párosa már tíz éve tevékenykedik az elektronikus zene műfajában, de szerintem nyugodtan állíthatjuk, hogy most vannak igazán elemükben. Távol álljon tőlem, hogy egyes műfajokat lenézzek, de szerintem a megfelelő döntést hozták meg a srácok akkor, amikor a minimál és tech house világát lecserélték a sokkal érzelmesebb és több lehetőséget magában hordozó deep illetve progresszív house/trance stílusra.
18 év. Jelentőségteljes időmennyiség, a jogi értelemben vett felnőtté válás ideje, új kapuk kinyílását jelző esemény. Hogy egy zenekar életében ennyi idő teljen el két lemeze között, arra ritkán van precedens. Arról nem is beszélve, hogy a visszatérést szimbolizáló album nagy siker legyen. A Tears for Fears megcsinálta!
Amikor a közönség kimondja az ítéletet, nincs az az előadó vagy zenekar, amelyik ennek ellene menne. Általában egy kisebb, de hangosabb része még így is véleményt nyilvánít, forgatgatja szemeit, ráncolja homlokát, de mégis a nagy többség akarata jelöli ki a művész útját. Még ha nem is rögtön azonnal. A HammerFall számára az jött le, hogy a közönség a tőlük megszokott, sallangmentes, lovagos-harcolós-sárkányos metált várja el. Én pedig ezennel átálltam a kevesebb létszámú csoportba...
Ha meglátom Lane 8 nevét, már képet is kapok arról, hogy milyen jellegű muzsikával lesz dolgom. A többek között általa is képviselt zeneiséget nagyon megszerettem az utóbbi időben és szerencsére az úriember lemezeivel sem lehet nagyon mellélőni, ettől függetlenül nagyon hiányzik tőle egy igazán jelentőségteljes dobás, amivel még feljebb tornázhatná a renoméját. Nos, talán sorban negyedik albumával ez összejöhet!
Egy évben két album kiadása talán utoljára csak a nyolcvanas években működhetett, manapság már biztosan eleve elbukott ötlet. Jó, persze, kivétel ha a Lordiról van szó, de ők hetet adtak ki (majd róluk is beszélek előbb-utóbb). Lana Del Rey mégis belevágott, úgy tűnik rengeteg közlésre szánt szám kívánkozott ki a napfényre, én mégsem vagyok róla meggyőződve, hogy egészséges ez a daldömping.
Aki ismer engem vagy olvassa az írásaimat tudhatja, hogy enyhén vonzódom a japán kultúra és muzsikák iránt, jelenleg is egy onnan származó rockbanda az új kedvencem (Na, vajon kik? Lehet találgatni!). Ha valaki azt mondja nekem, hogy a progresszív/deep house/trance stílus és azon belül is az Anjunadeep kiadó egyik legfrissebb feltörekvő csillaga történetesen a felkelő nap országából származik, már izgatottá válok, de hogy történetesen még egy hölgyről is van szó? Subarashi!!!
Pactolous
2022-12-15 19:12 
0
1145
| Rovat: