Szervusz kedves Te, ki idelátogattál!
Először is köszöntünk téged a honlapon!
"De hova is kerültem? Mi ez az oldal?" A kérdés jogos, engedd meg, hogy felhomályosítsalak! Az oldal annak idején egyfajta gyűjtőhelynek indult, ahonnan a dalaimat le lehetett tölteni. Ez később, a fősulis időkben módosult: mindenféle témákban kerültek ki cikkek, legyen az filmismertető, elmélkedős írás, irodalom, zeneajánló vagy humoros szösszenet. 8 éves fennállásunk alatt ez a forma bizonyult a legjobbnak eddig. Egységes témakört ne keress, itt bizony mindenről írunk, amiről azt gondoljuk érdemes... és amire van időnk. Nincs rendszeres megjelenés, de igyekszünk valamiféle ütemtervet tartani, több-kevesebb sikerrel.
Ha úgy gondolod, írásoddal színesítheted a honlapot, kérlek, ne fogd vissza magad, küldd el nekünk, örömmel elolvassuk, és ha olyan, kitesszük, hadd olvassa el más is! Az írásokat és észrevételeket erre az e-mail címre várjuk:
pactolous[kukac]mail[pont]inter[pont]hu
Fenn vagyunk már Facebook-on is, csatlakozz hozzánk, és értesülj mindig egyből az új írásokról!
Kellemes kalandozást a honlapon!
Pactolous
Cikkek
Előre szólok: a következő írás a lehető legnagyobb mértékben szubjektív és minden rosszmájú megjegyzésem, elmarasztalásom és cinizmusom ellenére én bizony Ákos rajongó vagyok. Még ha mostanság ezt egyre nehezebb elhinni vagy éppen felvállalni. És tulajdonképpen a lemez tetszik. Csak vannak aggályaim, aminek hangot szeretnék adni. Most, hogy ezt tisztáztuk, lássuk, mekkora dobás is Ákos első dupla albumja.
A kérdés jogos, már ha van még olyan idetévedt olvasó, akit érdekel itt bármiféle update. De félre cinizmus és kishitűség, hiszen éppen valamiféle bocsánatkérést vagy mifélét írnék itten, lévén január 24-e óta nem került ki bejegyzés az oldalra. Szóval, ahogy a cím is kérdezi: most akkor mi van?
Kedvelem a power metált, de még jobban, ha nem veszi túlságosan komolyan önmagát. Az epikus csatákról, mesés legendákról és hősökről szóló pergően gyors vagy éppen vágtázó ritmusú himnuszok hosszú távon számomra egysíkúvá válnak. Talán épp ezért fordultam a stíluson belül olyan előadók felé, akik vagy színpadi virtuozitásukkal lepnek meg (Lovebites) vagy pedig azzal, hogy felrúgnak minden szabályt és nem gyávák kifigurázni a műfajt (Victorius). Utóbbi kategória egyik nagy alakja volt a Gloryhammer, de miután nem éppen halk botrány közepette megváltak énekesüktől, kérdésessé vált az egész zenekar jövője. Ha eljutottál idáig kedves olvasó, akkor biztos kezded kapiskálni: valami történt!
A progresszív trance/house stílus ereje teljében van és persze ez azzal is jár, hogy temérdek kevésbé érdekes és kategorikusan rossz muzsika is megjelenik, szerencsére szép számmal akadnak jó vagy egészen kiváló alkotások is. Most két olyan albumot mutatnék be, ami az idei év legjobbjai közt biztosan ott lesznek, nálam mindenképpen!
Markus Schulz lemezei általában nem gyújtanak lángra bennem előzetesen tüzet, de aztán a megjelenés előtt mégis felfokozódik bennem a kíváncsiság, ezúttal vajon mennyire erőlteti meg magát az úriember? Hajlamos ugyanis az albumjaira kínosan erőltetett "csakazértis sláger leszek" jellegű számokat felpakolni, amire szerintem egyáltalán nem lenne szükség. Annak ígérete, hogy ez egyszer talán nem történik meg, mindig is benne volt, és amikor beharangozta, hogy az új alkotás elvontabb lesz, némi félelemmel együtt, de hevesebben kezdett el parázslani a tűz helye.
Mit tegyen egy elmebeteg zenekar, amikor látszólag már kimaxolta az összes lehetséges ötletet? Tud még valami meglepőt hozni? Vagy elég, ha visszatér a szokásos recepthez? A Lordi egyszerre akarta concept és klasszikus lemezzel meglepni a rajongókat, de lehetséges, hogy a két szék és a pad közmondásos esete áll fenn.
Egyre nehezebb Lana Del Rey albumjairól írnom, ugyanis mostanság ismétlődik a formula. Egyrészt az is, hogy többszöri hallgatásra nyílik meg a lemez (vagy én neki), másrészt pedig az is, hogy... nem tudom kerülgetni a forró kását, eléggé egyhangú lett a végeredmény. Szerintem elkélne a hölgynek egy kis szünet...
Egy énekesnő életében mindig is külön izgalmas esemény, ha édesanyává válik: vajon a csöppség megjelenése kihat a művészetére is? Megjelennek a maternális témák a szövegekben, finomodik a muzsika? Vagy ezek az örömök megmaradnak személyes élményeknek, mert a közönségnek nem feltétlenül kell ezekkel találkoznia? Azt hiszem Katie Melua új albumának címe (Szeretet és Pénz) elárulja, ő mit is gondol erről.
Ismét két lemezt, pontosabban egy felet és egy egészet veszek górcső alá, az egyiket a Cosmic Gate csapata hozta össze és kvázi folytatása egy előző EP-nek, a másikat pedig az Above & Beyond trió egyik tagja, ami már így önmagában elég izgalmasnak hangzik.
Tavaly májusban elhunyt Andrew Fletcher, a Depeche Mode egyik alapítótagja, bástyája, kohéziós ereje és igen, viccelődhetnék én is egy sort, hogy zenésze is, bár senki sem tudja pontosan, mit is tett hozzá zeneileg a bandához, de ezen lépjünk túl. Én tényleg komolyan megrendültem, amikor elolvastam a gyászhírt és fogalmam sem volt, mi lesz ezután? Vajon akkor most az egyik kedvenc zenekarom végleg megszűnik? Vagy folytatják tovább? Azt hiszem - ezeket a sorokat olvasva - nem nagy meglepetés, hogy bizony folytatták tovább!
Ayumi Hamasaki volt az első japán szerelmem, már ha a szerelmet képletesen értjük és zeneileg. Rengeteg számát imádom, kedvenc lemezeim is vannak tőle, de aztán az idő múlásával a szerelem kedveléssé szelídült. Megismertem más előadókat is a felkelő nap országából, és Ayumi is egyre ritkábban nyűgözött le. Vajon az új album képes arra, hogy aprócska lángot ismét lobogó tűzzé hevítse fel?
A Paramore együttest sokáig kedveltem, egy-két (négy-hat) számukat pedig kifejezetten sokáig pörgettem egyes dallistáimban. Aztán jött egy stílusváltás, amit bár, mint zeneszerető egyén megértettem, hogy szükségesnek éreztek, a muzsikájukért lelkesedő emberként csalódásnak éltem meg. Nem is nagyon mozgatta meg világomat a hír, miszerint a zenekar újabb lemezzel jelentkezik.
Kezdjük a 2023-at rögtön egy páros albumkritikával, mindkettő alany a progresszív trance/house stílusából érkezett, az egyik még a tavalyi év vége felé, a másik pedig ebben a hónapban. Vajon melyik sikerült jobban? Dennis Sheperd vagy ALPHA 9 lemeze hagy mélyebb emlékeket? Esetleg mindkettő üt, mint 70 fokos törköly?
Eljött az év vége, és ha nem akarok (sok) tartozást átcipelni a következő esztendőre, illendő lenne sietnem. Össze is gyűjtöttem pár olyan trance lemezt, amibe idén belefutottam, de vagy idő híján nem írtam róluk vagy pedig nem kívántam bő lére ereszteni a véleményemet velük kapcsolatban. Gond egy szál se, most itt a lehetőség, hogy egy új formátumot próbálhassak ki: jöjjenek a mini kritikák! Minikák! Kriminikák! Kritiminák! Igen, ezen még dolgozni kell...
Mivel engem nem csak az elektronikus tánczene érdekel, hanem mellette hallgatok minden mást is, fontosnak tartom, hogy más stílusokba tartozó albumokról is szót ejtsek. Így még az év végi habzsolások és ivászatok előtt hadd mutassak be három olyan lemezt, amik főképp az elektromos gitárt teszik középpontba (metál, rock), ugyanakkor tanulságosak is. Meg akadnak rajtuk érdekes nóták. Ebben a cikkben a Disturbed, a Celldweller és a Nickelback idén megejelent albumjait vettem elő.
Pactolous
2024-11-06 17:10 
0
128
| Rovat: