Vevő vagy a franciára? (Alizée – 5)
Pactolous
2013-10-04 22:53 
0
3185
| Rovat: Moi... Lolita – emlékszik valaki még erre a dalra? 2001 környékén jött ki egy francia tünemény ezzel a nótával és egész szép nemzetközi sikereket ért el vele. Alizée neve ekkor aranyszínűen ragyogott, később még a J'en Ai Marre! aratott kisebb sikert, de aztán csend. Mi, átlag európai polgárok azt gondolhattuk, hogy Alizée eltűnt, és valahol a Riviérán számolgatja a jogíjakból bejövő csekélyke összegeket. Nos, röviden és tömören: nem!
Ássuk bele magunkat Alizée karrierjének történetébe! Szóval 2001-ben kijött a debütáló album, a Gourmandises. Kellemes, laza, fülbemászó popmuzsika volt a javából. Ugyanígy a 2003-as Mes Courants Electriques.... Igazából ez a két album az, amire azt mondják, hogy vérbeli Alizée, és valóban, remek slágergyűjtemény mindkét korong. Ezután jött a kiadó, producer és a hangzásvilág komplett leváltása. A 2007-es Psychédélices retro-elektronikus hangzással próbálta a leányzót visszarántani a színpadokra. Személy szerint nekem tetszett ez a felnőttösödés, szép átmenetet képzett a diszkográfiában az előző és a következő albumok között. A 2010-es Une Enfant Du Siccle ugyanis már nélkülözött mindent, ami igazán Alizée. Persze egy akkor 26 éves hölgytől nem várhatjuk el, hogy tinilányként ugra-bugráljon (hallod Madonna?), a lemez mégis másként hatott.
 És ezzel el is érkeztünk jelen írásom témájához, az 5-höz. Igen, bravúros címadás az ötödik lemeznek, észrevettük, haladjunk tovább! Alizée már nem az a bohókás leányzó, aki annak idején Lolitázott nekünk: érett nővé vált. Ugyanakkor mégis picit vissza szeretett volna térni a gyökerekhez, így a keresztmetszetben végül a letisztult pop-rock hangzás foglalt helyet. Visszavettek az elektronikából, ezúttal a klasszikus hangszerekre és az erősebb dallamokra építkeztek, ami valljuk be, jó ötlet volt. De ennyi elég is lenne vajon?
À Cause De L'automne
Az első kislemez, és az első klipes nóta mindenesetre több, mint meggyőző. Az a vérbeli, francia muzikális hangulat végig uralja a nótát, sőt, én egy kis táncdalfesztivál feeling-et is felfedezni vélek benne, bár kötve hiszem, hogy ez tudatos munka eredménye lenne. A dallamok fülbemászóak, a hangszerelés rendben van: mennyivel jobban ül ez a nóta, mint az előző lemez erőltetett, 80-as évek imitációi!
10 Ans
Második dalként egy kifejezetten tempós, pattogós darabot tolnak arcunkba, ami bizony nagyon hiányzott már Alizée repertoárjából. A Ponyvaregény betétdalait idéző gitár nagyon illik a számba (mármint ide, nem az én számba), és amúgy is, mindent rendben találtam. Még több ilyet kérünk szépen!
Je Veux Bien
Hogy mekkora hangsúlyt fektettek a hangszerelésbe, az ebben a nótában mutatkozik meg a legjobban. A sok, telt hangszín, a hangszerek remek közös játéka valamint a magával ragadó refrén az, amit itt telitalálatként lehet elismerni. Azt viszont sajnálom, hogy Alizée nem ereszti ki jobban a hangját, mintha aggódna, hogy a szomszédok átszólnak a hangzavar miatt. Pedig szerintem nyugodtan énekelhetne erőteljesebben… A "À Cause De L'automne" című dal videoklipje Mon Chevalier
Nehogy azt higgyük, hogy az albumon csak gyors dalok tartózkodnak, természetesen a lassabb darabok sem maradtak el. Ez a szám például csak akusztikus gitárt és vonósokat vonultat fel; csak ennyi kell, hogy Alizée kissé mesélős énekstílusát megtámogassa. Kellemes, örülünk az ilyeneknek is.
Le Dernier Souffle
Vissza a táncparkettre! Ismét egy remek refrénű, mozgalmas számmal szolgáltak Alizée-ék, aminek csak egy baja van: eléggé rövid. Ez sajnos máshol is probléma, de erre még majd visszatérek később. Mindenesetre ez a dal is tetszetős, szerethető.
Boxing Club
Vidám, nyárias hangulatú szám, ami a kezdése ellenére sem ment át diszkó himnuszba, maradtak a szokásos hangzásnál. Nem annyira emlékezetes, mint a lemez elején lévő dalok, de határozottan hallgatható, bájos nóta.
Jeune Fille
Alizée csapatánál tudják, hogyan kell elosztani a dalokat egy lemezen, hisz ezúttal egy lassabb tétel nyugtat le minket. A gitárt lecserélték zongorára, a vonósok megmaradtak, és most valahogy az ének is fülbemászóbb.
La Guerre En Dentelles
Egyedi akkordvezetéssel csigázza fel a figyelmünket ez a dal, és ha gonosz lennék, akkor azt mondanám, hogy ez az egyetlen érdekesség. Az igazság az, hogy egy picit szürkécske a többihez képest, de az is tény, hogy sokadik hallgatásra ez a szám is megnyílik előttünk. Vannak rejtett értékei, csak meg kell találni őket.
Si Tu Es Un Homme
Finom, pattogós ritmust vezetnek be a jazz-es beütésű dobok: az ilyen daloktól valahogy tényleg a francia tengerpartokra képzeli magát az ember. Kellemes, nyárias, fiatalos, mi kell még?
Happy End
És igen! Újra valami meglepő, valami új! Remek vokáltémák, fúvósok, refrén; ilyenkor érezni, hogy bizony jó ötlet volt a szikár elektronikus hangulat után elmozdulni az élő hangszerek irányába! Az meg külön öröm, hogy az album vége felé találkozni egy ilyen dallal, fenntartva a figyelmet.
Ízelítő a "Happy End" című dalból Dans Mon Sac
Búcsúzóul előkotorták az akusztikus gitárt (tábortűzről nem tudok, azt nem lehet kihallani), ami mindig jó ötlet. Szerethető, andalító zárószám, ami talán sikerülhetett volna szebbre, érzelmesebbre is, de tulajdonképpen panaszra és haragra nincs ok.
Örülök Alizée visszatérésének, hiszen nemcsak egy cukkancs leányzó… izé, hölgyemény, akinek régebbi számait nagyon szerettem, hanem egy kiváló énekesnő, díva is, aki ezzel a lemezével képes volt egy újabb oldalát megmutatni. A hangszerelésben végbemenő változások üdvözítőek, így szerintem több embert képesek lesznek megszólítani (ejj, ha még franciául is tudnánk…). Egy-két dal lehetett volna hosszabb is, sajnos a lemez nem hosszúságával fog kiemelkedni, de akárhogy is ráncolom homlokomat, több hibát akarva sem tudnék felhozni. Köszönjük Alizée, csak így tovább!
 |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!