2022-ben Brendan Blatt, azaz Factor B két tragédiával is szembe kellett hogy nézzen: áprilisban elveszítette élete szerelmét, menyasszonyát, Ellie Grayt, decemberben pedig szeretett Édesanyját is. Még leírni is szörnyű, főleg ha belegondolunk, hogy Ellie halála után másnap már fellépése volt. Elképesztő erő kellett hozzá és a videókon látszik is, hogy többször elsírta magát, de a trance közösség és kollégák egy emberként támogatták és adták kölcsön vállukat. Így talán érthető, hogy miért is nagy jelentőségű a Bloom megjelenése, ami már nem is egy szokványos trance album, hanem egyfajta terápiás gyászfeldolgozás, egy hommage, egy lenyomata mindannak, amit Brendan átélt és remélhetőleg ezzel egyfajta elengedés és megnyugvás is megérkezik az életébe.

Persze nem lenne tisztességes, ha a Bloom albumot (sőt, dupla albumot) csakis ennek fényében értékelnénk. Nem akarok kegyetlennek tűnni, de ha Factor B amatőr munkát engedett volna ki a keze közül, akkor minden szeretetteljes tisztelgés ellenére sem rajonganám körbe. Első, szintén dupla lemeze után (Theatre of the Mind) pedig el is vártam, hogy magasabbra emelje a lécet. Ahogy a bevezetőben is írtam, szerencsére Brendan tehetséges ember és szinte mindent kijavított, amit az előző albumánál kifogásoltam, emellett pedig olyan szépséges dalokat komponált meg, amiket példaként kellene felhozni minden diskurzusban a műfajjal kapcsolatban. Hihetetlen, de ezúttal még az sem zavart, hogy egyes dalok kétszer szerepelnek, egyszer az egyik, majd a másik lemezen, másfajta verzióban persze. Az élet sajnos szomorú kontextust adott nekik, de így már működik az elképzelés.

Ahogy a Theatre of the Mind esetében is így volt, az első rész Factor B aliasára, a Highlandr névre épül, azaz a lassabb, progresszív trance jellegű szerzemények (vagy remixek) vannak többségben, míg a második etap gerincét a Factor B-féle uplifting trance dalok alkotják. Mindkét rész „egybefolyik”, azaz nincs szünet a számok között, és néhol még beszédfoszlányok, régi VHS felvételekből idemásolt részletek is hallhatóak. Két örömömnek is hangot kell adjak: egyrészt végre a progresszív számok sokkal kiforrottabbak és kellően egyediek, nem éreztem megalkuvást vagy demó-jelleget, másrészt a gyorsabb számok is karaktert kaptak. Nekem sokáig az volt Factor B-vel a gondom, hogy uplifting számai nem voltak eléggé kitűnőek, nem ismertem fel egyből őket. Ez sajnos a stílus sajátossága is, de tudnék ellenpéldákat felhozni. Mostanra viszont úgy tűnik beért a Factor B hangzás és szinte az első kickekből és basszusokból megállapítható emberünk kézlenyomata. És ez jó! Nagyon is!

Kezdésnek az I Begin Again úszik be, amivel még később fogunk találkozni, itt egy jó hosszú bevezetés után tört ütemekkel és gitárokkal bővül. Remek indítás! Az Epiphany River már az első hangjaival felkelti az ember figyelmét, finom, progresszív hangszerelése mesterien építkezik, ahogy jönnek be a vonósok meg a zongora. Majd a közepén az egész kiürül és egy rendkívül érdekes és egyedi szintidallam veszi át a főszerepet. Amennyire egyszerűcskének tűnik, engem annyira magával ragadott! A How Long is Forever? meglepő módon upliftinges dallamokat emel be, de nem arra kanyarodik, ahova ez alapján sejtenénk. Nagyon tetszetős, ritmusos beindulást kapott, érdekes hibrid darab, de működik. Előre beköszön a később még hallható Everywhere to Me ezúttal Highlandr's in Loving Memory Remix változatban. Az uplifting verziót nagyon szeretem, de róla majd később, ez az átirat megidézi természetesen, de megmarad chilloutosnak, némi tört alappal megtámogatva. A Let's Go for a Ride esetében ismét kinyílt az ötletzsák: a különböző emberek bemondásai szellemesek, a hangszerelés bár megidézi 2007-2008 progresszív számait, mégis más, a zongora isteni dallamokat játszik és az egésznek van egy ilyen feel good atmoszférája. Mintha egy szép, boldog emlék felidézése lenne. A Paklinski teljes mértékben lecsupaszított, semmi ütem nem férkőzik be a hangszínek mellé. Lebegős, merengős, szépséges. A lemez címadó dala ismét olyan darab, amivel még majd találkozunk, de a Bloom itt is üt. A Me & You hangulata egyből magával ragadt, ahogy a gitárhangok vezetgetik a figyelmet, majd beköszönnek a trance szintik; keserédes, de megint azt a részét stimulálja agyamnak, amit a Let's Go for a Ride is megpiszkált. Az első CD-ről mégis talán a Shine Brighter (Delia's Song) tetszik a legjobban, ez a soul/gospel beütésű ének nagyszerűen áll neki, szerintem hiba lenne single-ként nem megjelentetni. Zárásként a You Bring the Sunshine érkezik, ami tulajdonképpen előrevetíti, hogy mivel is fog folytatódni a Bloom, mint album. 

A meglehetősen hosszú című The Girl with Her Head in the Clouds (Ellie’s Song) nyitja a második korongot, és aki tavaly nyitott fülekkel járkálgatott a trance világában, az már találkozhatott vele. Érzelmekkel csordulásig telt bomba, gyönyörű emelkedéssel, velőig hatoló énekkel (ami inkább vokalizáció, parasztosan mondva óbégatás) és isteni beindulással. Követendő példa! Másik nagy kedvenc az A Gift to the Earth, ami bár kissé hasonlít Paul Van Dyk 2003-as klasszikusára, a Nothing but You-ra, de csak annyiban, hogy simán rá lehetne dudorászni, összességében kellően eltér tőle. Én ezt is nagyon szeretem, egyszerű főtémája gyorsan a fülekbe költözik és nem csak albérletbe. Ahogy írtam fentebb, ismét beköszön az Everywhere to Me, ezúttal viszont a „rendes” változatában, mondhatni ereje teljében. És micsoda erő kérem szépen, azok a basszusok! Kivételesen engedélyt adnék más producereknek a kopizásra! A szokásos trance szintik sem unalomig ismert sablonokat játszanak, hanem megjegyezhető ritmikát programozott alájuk Brendan. A Wondering (Your Love Leaves Me) folytatja az ismerős dalok sorát, de erre sem tudok rossz jelzőt aggatni. A hangszerelés a szokásos mederben folyik tovább, az ének kellemes, az atmoszféra pazar! Most ismételjem magam a Burn for You-nál is? Elemi erő szorult belé, ami a beinduláskor elefántcsordaként törik kifelé, miközben elektromos gitárok is felsírnak Craig Costello éneke mellett. Poénos a néha-néha jelentkező beakadás, ami ad egy újabb lendületet ilyenkor a dalnak. Most viszont elmarasztalás következik, vagy legalábbis nem tetszésemnek adok teret, a Ghosts esetében. Nem tartom ugyanis az évszázad ötletének a Reflekt örökzöldjének, a Need to Feel Loved-nak az alaptémáját levenni. Persze ácsi, bácsi, hohó! Már az sem volt éppen eredeti történet, hiszen azok a gyönyörű vonósok sample-k, A kárhozat útja című filmből, méghozzá (ha megvizsgáljuk a filmzenét) Thomas Newman 'Ghosts' című tételéből! Akkor cím alapján Factor B most éppen ezt dolgozta fel, nem pedig a Reflekt számát, ugye? Ugye? Nyilván, igen, de mivel erre már alapul egy klubhimnusz, erős hunyorgással fogadnám ezt az érvelést, még ha jelen esetben igaz is. Nem mentem a falnak, na! Pedig mint feldolgozás, remekül működik, az akkordmenetet ügyesen díszíti körbe Factor B gitárokkal, kórussal és trance szintikkel, tehát tényleges plusz van benne. Lehet csak én vagyok ezzel így, mivel a Need to Feel Loved számomra örök szerelem, na mindegy is... 

A Bloom (Factor B's Full Bloom Mix) szerencsére semmi keserű szájízt nem hagy maga után, sőt, az első CD-n való szereplése után ez a változat még nagyszerűbb! Nagy jövőt jósolok még neki! Azt hinné az ember, hogy a Breathing In egy átvezető tétel lesz, aztán mégis kiteljesedik. Minden szép és jó, de nekem kicsit eltűnik a többi jó szám között. Érdekes megoldással most ugyanannak a dalnak két változata jön egymás után, az Echoes from a Past Life először ugyanis Highlandr's Future Voices Mixben alapoz meg az original verziónak. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a Highlandr mix egy tört alapokon nyugvó darab, amiben már felsejlenek az eredeti melódiái, de még híján van a nagy együttállásnak. Persze a másik verzió ezt elhozza, az már egy klasszikus uplifting nóta, amiben érezhetően Lostly keze is benne van. Nem rossz ez a felosztás, és bár féltem tőle, de így teljesen jól sült el. Az albumnyitó I Begin Again még az utolsóelőtti helyet elcsípte Factor B's In Loving Memory Mix címkével ellátva, azaz kapott egy trance-esebb kabátot, ezt a csodálatos muzikális fotóalbumot pedig a You'll Miss Me When I'm Gone zárja. Fergeteges, szívszorító, megható tétel, amiben klasszikus hangszerek is megszólalnak, emelkedünk egyre feljebb, szippant be magával a zene és ez a hatalmas crescendo végül a csúcsponton fejeződik be, pont amikor várnánk még egy utolsó begyorsulást. Kihuny, olyan gyorsan és hirtelen, akár egy emberi élet.

Egy helyen fotóalbumként hivatkoztam a Bloom albumra és anélkül, hogy szerénytelenül vállon veregetném magam, talán ez a legtalálóbb kifejezés rá. Miközben hallgatja az ember, különböző hangulatokkal, érzésekkel találkozik, némelyik szomorkás, másik keserédes, de akadnak szép, vidám pillanatok is. Akárcsak egy ember életében. Factor B ezzel a lemezzel őszintén megnyílt nekünk, megengedte, hogy betekinthessünk a gyászával küzdő ember lelkébe, de nem csak mély szomorúsággal találkozunk, hanem boldogsággal is. Hiszen Ellie és Delia ezt hozta Brendan életébe, és mivel az ő emléküket ünnepli a lemez, bolondság lett volna végigsírni az egészet. Én már csak emiatt is tudom ajánlani minden elektronikus zene iránt érdeklődő embernek, trancereknek meg egyenesen kihagyhatatlan! Nem tökéletes, még mindig nem az, de nagyon közel került hozzá; Factor B egy elképesztően kemény időszakban egy olyan albumpárost adott nekünk, amire méltán lehet büszke, Én most már csak jó pár év békességet kívánok neki, és kíváncsian várom, hogy nyugodtabb körülmények között milyen dalokkal kápráztat el minket!