Solarstone (Richard Mowatt) mindig is a kedvenc trance előadóim közé tartozott, és ahogy teltek az évek – míg mások úgy gondolták, inkább a könnyű és rövid sikereket hajszolják -, képzeletbeli rangsorom első helyét ő foglalta el. Ahogyan hozzááll a zenéhez, a dalíráshoz, az albumhoz, mint koncepcióhoz, az egyszerre régimódi és frissítő hatású, emellett szinte képtelen rossz produkcióhoz adni a nevét. Mindig örömteli pillanat, amikor az újabb nagylemeze kerülhet be a lejátszóba, hiszen tudom, amellett, hogy biztos jól fogok szórakozni az általa szervezett zenei utazáson, meglepetéssel is szolgál majd bőven. Az innermost nem is okozott csalódást!

Pedig nem mondom, hogy nem aggódtam egyáltalán! Már tavaly is említette Rich, hogy hamarosan kijön egy albummal, de a szokásokkal ellentétben nem akar kihozni róla egy kislemezt sem, hogy teljes egészében új legyen az élmény. Nocsak, nocsak, ezt lehetne így is? Amikor más kiadja szinte a lemeze háromnegyedét megjelenés előtt? Persze az élet máshogy alakult, ugyanis tavaly jó pár Solarstone single került a közönség elé (Revelation, Thinking of You, Velvet Tread, The One, Barton Springs), ugyanakkor ezek egyike sem szerepel a most megjelent korongon. Persze már ez is megsüvelendő dolog, más producer szemrebbenés nélkül felrakta volna ezeket, de Solarstone nem. Igaz, az eredeti tervet sem tartotta, ugyanis az innermost debütálása előtt azért jelentkezett albumbeharangozó számokkal. De miért is aggódtam akkor? Azért, mert ezen nóták egyike sem volt éppenséggel kislemez kompatibilis, slágervárományos darab, sőt! A shivelight egy elvontabb break szám, a sonata pedig egy oldschool, 90-es évek hangzását használó, mufurcabb dal, de nem olyan, amilyet mostanság megjelentetnek más előadók. Ezek lennének a nagy album előhírnökei? Húha...! De hívjuk vissza a papot és a sírásókat, nem kell semmit sem temetni!

Az innermost egy mélyen személyes jellegű alkotás lett, ennek megfelelően kompromisszumtól mentes és egyáltalán nem érezni rajta egy nagy kiadó nyomását. Szerepelnek rajta szépséges, dúdolható muzsikák, ahogy merengősebb, elszállós zenék is, de egyik sem fog a Spotify listák élére törni, és ahogy a nagyobb trance rádióműsorokat ismerem, az ő repertoárjukba sem (tisztelet a kivételnek). Ez valahol jó hír is, mert így az innermost egy igazi szerelemgyerek lehetett, amiben Rich beszélhetett a depressziójáról, szerelemről, apaságról, előszedhetett régi ötleteket, hogy új ruhába öltöztesse őket illetve méltó helyükre kerüljenek. Ehhez az albumhoz így kell nekikészülni és ez így is van rendjén. 

shivelight

Csodás akkordokkal és ismerős hangokkal indít Solarstone: samplingelte a Twin Peaksből ismerős Falling (Julee Cruise) félreismerhetetlen basszusát, aztán bejönnek a dobok és megkezdődik az utazás. Baromi érdekes, hogy lényegében ugyanaz ismétlődik végig, olyan elképesztő módon nem térünk el az alaptémától, mégis olyan szépen öltözteti fel Rich és olyan mesterien emelkedik a dal, hogy ez egyáltalán nem zavaró. Felemeltem a szemöldököm, amikor friss volt a találkozás (Ez az első single? Ez???), de hatalmas bátorságra vall, hogy ezt mutassa meg valaki először a rajongóinak.

your sacrifice (with Clara Yates)

Jelenleg ez a harmadik kislemez és ez a legszokványosabb a többi közül, lévén ez egy énekes szám és nem is annyira kísérletező jellegű. Tehát nem kell aggódni, a lemezen vannak ilyen dalok is! Szövegvilágát és eredetét tekintve mégiscsak más, mint a trance számok túlnyomó többsége: Rich saját bevallása szerint is csak akkor készít énekes számot, ha a dalszövegnek van értelme. Clara az édesapjáról való kapcsolatáról énekel ebben a dalban, ami már egy olyan téma, ami nem sűrűn kerül elő ebben a stílusban. Érdekes, hogy más producereknek is megpróbálta felkínálni ezt a demóját, de valahogy mégis itt, Solarstone-nál találta meg a helyét, ebben a formában. Azt hiszem jól jártunk, mert ez valóban egy kivételesen szép dal, gitárokkal, zongorával, vonósokkal, ráadásul a témájával (sajnos) most különösen tudok rezonálni, mivel két hónapja veszítettem el édesapámat...

over the mountains

Merüljünk el még mélyebben a személyesség vizében, Rich ebben a dalban azt a kis szokását vette alapul, amivel annak idején fiát (aki ma már javában lázadó tinédzser) altatgatta, tehát kvázi egy altató. Ami különösen tetszik, hogy Rich a dalolászás mellett hangoskönyvesen, mély hangon is beszél, mint David Attenborough a természetfilmjeiben. És persze előkerülnek ismét a védjegynek tekinthető Solarstone gitárszintik, amit már oly sok számában hallhattunk. Azt hiszem, már hiányoznának is, ha nem lennének. Mindezek mellett egy ténylegesen egy elbűvölő nóta.

dream sequence

Az elmúlt két dal megnyugtatta lelkünket, hogy emberünk készült „rendes” számokkal is, épp itt az ideje a lovak közé dobni a gyeplőt valami elborulttal. A címhez hasonlóan tényleg álomszerű ez a darab, de inkább egy hallucinogén utazás, amiben talán nem történik túlságosan sok minden, de az apró részletek és effektek kellően megbolondítják az egészet. Underworld, Orbital, Aphex Twin, Leftfield hatások mindenhol; ahogy már többször is mondtam, albumra kellenek az ilyenek. Kis érdekesség: a főszinti megjelenésekor hallható széteffektezett break ütem egy több, mint húsz évvel ezelőtti stúdiós jammelés eredménye, amit Rich a covid időszak alatt talált meg újra és digitalizált be.

star (with Suside Ledge)

Gyönyörű énekkel megáldott, Rich által „majdnem pop, majdnem eurodance” szám, ami bár lágyan indít, de az alap tényleg begyorsul. Aranyos hangulatú nóta, ami egy régi ír népdalt vesz alapul, pontosabban annak az atmoszféráját kívánja belőni. Teljesen rendben van, én azért titkon remélem, hogy ebből készül később egy Pure Mix, mert ennek bizony jól állna.

innermost

Nem kicsit meglepő módon a lemez címadó dala a legvisszafogottabb az összes közül. Szinte csak zongorára épül, de a többi hangszer és hangszín csodásan kúsznak fel rá. Hihetetlen, hogy majdnem másképp alakult, ugyanis egy rendes trance trekként indult, ami talán a Release-hez hasonlított volna a legjobban, de David Harrison (Super-Frog Saves Tokyo) megadta a végső löketet Solarstone önbizalmának, hogy bizony ezt kár felturbózni, maradjon csak zongora alapú. Úgy gondolom, hogy egy ilyen személyes és bensőséges hangulatú albumon méltó címviselő ez a szám.

underground (with Evan Henzi)

A lenyugvás után sem gyorsulunk fel túlságosan, de a legszebb, chilles beütésű Solarstone számok emlékét idézi fel ez a dal. Tele van merész harmóniaváltásokkal, akkordokkal, szintetizátor megoldásokkal, melléjük pedig kapunk gitárokat, egy remek éneket Evan Henzi jóvoltából. Teljesen egyértelmű, hogy nem a slágerlisták ostroma volt ezzel a cél (mégiscsak Rich depressziójáról szól valamilyen szinten), szerintem épkézláb remixet sem lehet belőle készíteni, ugyanakkor tipikusan olyan album szám, ami nélkül szerintem kevesebb lett volna a lemez.

sonata

A második kislemez – ha lehetséges – még magasabbra ráncoltatta a szemöldököm, amikor meghallgattam. Rendben, a classic trance hangzás visszatért, mindenki meglovagolja ezt a trendet, ahogy az ilyenkor lenni szokott, de Solarstone még itt sem játszik a szabályok szerint. A dal sokáig kifejezetten monoton, alig történik benne valami, sok, apró foszlány, loop terelgeti a figyelmünket, mire a vezérdallam végre megérkezni látszik a zongorák által. A tényleges beindulás is más, mint amire számítana az ember, de tulajdonképpen ettől lesz egyedi: nem teljesíti az elvárásainkat, hanem igenis felborítja azokat. Mindettől függetlenül, akármennyire is értékelem Rich bátorságát, nem tartom erős Solarstone single-nek, ugyanakkor tetszik. Ellentmondás lenne ez?

boy

Ki gondolta volna, hogy ez a szám eredetileg egy Armin Van Buuren kollaborációként indult? Ahogy Rich is viccelődött vele, talán ő az egyetlen ember a világon, aki visszahátrált ettől a lehetőségtől és megtartotta a dalt magának, úgy ahogy volt. Meghallgatva Armin mostani szerzeményeit, szerintem jól tette... Amúgy a nóta pazar: kráérősen teszi a dolgát, tört ütemek csak a 3. percnél érkeznek meg, addig viszont úgyis elmerülünk a csodaszép harmóniákban. Néhol olyan remekbeszabott a sound design, hogy komolyan mondom nem értem, más producerek miért nem ezt tartják a minimum elérendő szintnek.

complicated

Utolsónak szintén egy lassú tétel érkezik, amiben Rich énekel ismét, a vonós hangszerelésért pedig Lowland felel, aki többek között már nem egy örökzöld trance számból készített klasszikus zenei átiratot. Epikus, súlyos zárás, ami gyönyörűen emelkedik, hogy aztán a végén még lélegzetet is elfelejtsünk venni.

Általánosságban elmondható, hogy egy trance albumnál szeretem, ha a stílusba tartozó számok vannak többségben és színesítésképpen szerepelnek más műfajú dalok. Az innermost fele-fele arányban adagolja nekünk a különböző zsánerű tételeket, és ez akár zavarhatna is. Amiben Solarstonék elképesztően ügyesek voltak, az a dalok sorrendjének kiválasztása, valamint az album tónusának belövése. Ez egy merengős lemez, aminek van eleje, vége, teteje és alja. Így is érdemes hallgatni, sorrendben. Szerencsére ez eddig mindegyik Solarstone albumra igaz volt, az innermost mégis felnőttebb, érettebb, mint a többi. Kevés a sláger, kevés a banger, de most nem is ez volt a cél. Ha ezt elfogadjuk, akkor 2025 egyik legjobb alkotását élhetjük át. Köszi Rich!