A 2022-es From Wasteland to Wonderland albumot átjárta az elveszett társ utáni gyász szele, pedig a lemez már bőven készen volt, amikor Bernie tragédiája agyonütött minket, mégis, mint a Depeche Mode Memento Morijának esetében, itt is más értelmet kaptak a dalok. A banda miután elérkezettnek látta az időt, új taggal bővült ki, Mr. Bakerrel azaz Varga Zoltánnal (producer, hangmérnök, zenész). Ő már régóta együtt dolgozik a srácokkal, a háttérben a lemezeken így adta magát az ötlet, hogy a billentyűk mögé ő álljon a koncerteken. Ha pedig már vannak fellépések, születhetnek új nóták is. Ennek ékes lenyomata a találó nevű Lord of the Drinks, ami már címével is jelzi, hogy az elveszettnek hitt kocsmahangulat ezúttal visszatérni látszik.

Gipsy of the Sea

Az albumnyitó dal nem árul zsákbapatkányt, a régi idők kalózos, ivászatos hangulata tér vissza és a sablonos pop-akkordok is elmaradtak. Nem állítom, hogy a világmindenség legeredetibb nótája, de sosem ezt vártuk el a fiúktól, hanem azt, hogy folytassák azt a hamisítatlan pub 'n roll stílust, amivel kitűntek a tömegből, mert ők ebben a legjobbak. A kezdet biztató!  

Free Your Animal

A téma lázadásra buzdít, ehhez mérten a tempóból nem is vettek vissza a srácok. A refrén működik rendesen, a gitárszóló is pazar: ugye, hogy lehet ezt így is? 

Olle, Olle

Ilyen címmel talán ki lehet találni mégis miről szól a nóta: igen, ez egy futballhimnusz. Meg közben iszunk. Ne felejtsük el a lemez központi témáját ugyebár! És ennyi elég is egy jóféle Paddy dalhoz: a refrént lehet üvölteni, a hangszerek teszik a dolgukat, a hangulat pedig remek!

Four Fingers

'Másnaposok' jellegű tivornyás sztori, amiben a férj elmeséli a nejének, mégis merre járt, mi történt vele... persze semmi jó, hehe! Poénos szám a régi Paddy számok stílusában, fülbemászó refrénnel, jóféle szólóval. Egyedül az öblösítésül szolgáló lejjebb pitchelt vokálokat éreztem túltoltnak, de ezzel még együtt tudok élni.

Troublesome Drinks

Újabb nóta, aminek az ivászat a központi témája, szerencsére a szellemes szöveg miatt (sem) válik unalmassá. Üdvözlendő, hogy a harmonika, a bendzsó és a hegedű is főszerepet kaptak, ennél paddy-sebb már aligha lehetne a dal.

Beautiful Boy

Lassú számnak tűnik elsőre, egyfajta megnyugtató altatónak, de aztán az első refrén után rendesen beindul a nóta. Ennek ellenére a hangulatát megtartja és a végére sem válik unalmassá.

Midnight Escapade 

Egyszerű, de tempós darab, aminek a szerkezetén picit alakítottam volna például, hogy két refrén legyen először egy helyett, hogy a végére ne sűrűsödjön be. Ezt a kukacoskodást leszámítva elégedett vagyok: kalózos hangulat, jól szólnak a gitárok és sehol semmi popos elhajlás.

Shitsmell Jack

Apropó popos elhajlás: nos, egy olyan dal, amelyik egy gatyáját állandóan összeszaró részeg matrózról szól nem valószínű, hogy a rádiók kedvence lesz. Kár, pedig, humoros, lendületes nóta, ami talán így profánnak tűnik, de kellenek az ilyenek!

Vodka

Az első klipes dal a lemezről, ami nem aratott nagy sikert; hiába a poénos téma az AI bevonásával készített videó sokaknál kivágta a biztosítékot. Zeneileg sem tűnik elsőre izgalmasnak, az ismerős akkordok az előző lemez kommerszebb darabjait idézi fel. Ne ítéljünk elsőre azonban, mert a hangszerelés tartalmaz apró finomságokat. Szerintem ha a klip nélkül fogyasztjuk, akkor nem is annyira vészes nóta ez!

My Dirty Place

Üvölthető, jó refrénnel ellátott szám, amiben akadnak igazán érdekes zenei megoldások. Minden tekintetben tetszetős, még akár koncertkedvenc is lehet.

Echoes in the Wind

Szokványosabb, nyugodtabb dal, kellemes részekkel. Elsőre azt hittem a gyászról szól és Bernie emlékékre íródott, de a dalszövegben nem találtam egyértelmű jeleket, viszont akár ez is lehetett a szomorú apropója. Mindenesetre jól esik itt egy ilyen.

Never Leave Friends Behind

Vidámabb hangulatú, tivornyázós, csavargós, balhézós himnusz, amire már az első alkalommal bólogatja az ember a fejét. Vagy a sörös korsóját. Bár el lehetne intézni egy „semmi extra” jelzővel, de nem teszem, mert ezt a világot sírtuk vissza.

Chant of a Siren

Meglepően vidám dal zárja a lemezt, talán jobb lett volna az Echoes in the Wind ide, de mindegy is. A refrénen jókat mosolyogtam, és úgy összességében nagyon rendben van ez a szám.

A Lord of the Drinks nem váltja meg a világot, nem robbant forradalmat és nem jelöli ki más zenekaroknak évtizedekre a követendő utat, ellenben szórakoztat és mosolyra késztet. Azt hiszem, hogy a bandának kijárt már végre az, hogy a fáradt gőzt és rengeteg szomorúságot kiengedjék; hadd élvezzék újra a zenélést! Mi pedig azért örülhetünk, mert a klasszikus Paddy and the Rats albumokhoz közelítő hangzást és hangulatot kaptunk ismét. Elő a korsókat, csapoljuk azokat a söröket és engedjük ki magunkból az állatot! Csak egy kis időre. Eme lemez erejéig.