Szintipop cuki lánnyal (CHVRCHES - The Bones of What You Believe)
Pactolous
2014. márc. 04., kedd 20:23
4383
0
Hadd kezdjek egy önvallomással: kedvenc hangszerem a szintetizátor. Ebből következik, hogy imádom az elektronikus zenét, bár ezt talán már tudják egy páran, akik olvassák a honlapot. Kifejezetten kedvelem azokat a zenekarokat, akik ezt a hangszert előtérbe helyezik, legyen az akár a nagy öreg Depeche Mode, az eklektikus M83, az elektronikát élő instrumentumokkal párosító Air, vagy az új belépő, jelenlegi írásom főszereplője, a skót földekről származó CHVRCHES.
A fenti zenekarok megemlítése nem volt véletlen, stílusilag az ő nyomdokaikat követi a trió. A bandát nekem először törzsolvasónk, Gábor mutatta be, és már első hallásra beléjük (és az énekesnőbe) szerettem, de a világ is. A BBC például 2013-ban beválasztotta a legígéretesebb zenei produkciók közé, debütáló albumuk, a The Bones of What You Believe pedig a Metacritic-en 80 ponton áll jelenleg. Én sem tudok mást mondani, a lemez olyan, mint Julius Caesar: jött, látott és győzött.

The Mother We Share
Mivel is kezdődhetne az album, ha nem az első kislemezzel, azzal, ami mindent megalapozott. A nóta nemes egyszerűséggel király: minden a helyén van. Az énekesnő, Lauren énekfoszlányai, mint sample hangok felkeltik az ember figyelmét, utána a csodás harmóniák ragadnak meg minket, majd pedig a felemelő refrén. Telitalálat!
We Sink
We Sink
Feszesebb tempót diktáló nóta: igazi elektronikus csodaság. A refrén remekül sikerült, a kiállásnál hallható káosz pedig kifejezetten ügyes.
Gun
Gun
A harmadik kislemez folytatja a kiváló dalok sorát. A hangszerelés teltebb, erőteljesebb, sugárzó energia uralja a számot, plusz a hamisítatlan 80-as évek fíling. Az énekben egy pillanatnyi szünet sincs, így talán elsőre soknak és kevésbé fülbemászónak tűnhet, de érdemes több esélyt adni neki!
A "The Mother We Share" című dal videoklipje
Lies
A "The Mother We Share" című dal videoklipje
Tether
Lassúnak induló, de aztán komótosra gyorsuló nóta, amiben nagyon örültem a gitárok és az erősebb szintik megjelenésének. Másrészt viszont kicsit súlytalan a dal; kellemes, de nem annyira jellegzetes, igaz a végére beindul. Minden szám nem lehet világsláger, talán jól is van ez így.
Lies
Ez lehetett a második dal, amivel találkoztam tőlük, úgyhogy kiemelt helyet kapott a szívemben. Elképesztő mód bírom ezt a számot: a dallamok ülnek, a hangzás telt, a dobok dübörögnek rendesen, és a szintiket is ügyesen választották ki. Nem is ragozom tovább, nem csoda, hogy rákerült egy kislemezre; remek nóta!
Under the Tide
Under the Tide
Martin Doherty, a banda egyik hím tagja (nem hímtagja!) kapta a főszerepet ebben a dalban, kellemes színfoltja a lemeznek. A hangulat letisztult, amikor a vokálok is besegítenek, akkor kifejezetten emelkedetté válik. Élőben annyira nem működik a dal, ez a Martin (még) nem az a Martin (tudjátok, a DM-ből…), mindesetre itt teljesen jól szól.
Recover
Recover
Játékosabb hangulatú nóta, kissé vontatott ritmussal, de ez elég volt ahhoz, hogy főszereplője legyen egy kislemeznek. A többi tükrében nem mondanám kifejezetten erős dalnak, de szégyenkezni valója így sincsen.
A "Gun" című dal videoklipje
ScienceVisions
Végezetül azt azért még leszögezném, hogy a CHVRCHES nem a szintipop alfájával és omegájával rukkolt elő, sőt, spanyolviaszról sincs szó. Ellenben debütáló albumként, minden apróbb, kezdők botlásából eredő baki ellenére megállja a helyét, sőt, a tavalyi év sztárjaivá teszi a bandát. Van, amikor nem kell feleslegesen továbbragozni: a The Bones of What You Believe lemez minden elektronikus zene iránt fogékony embernek erősen ajánlott! Akik pedig megőrülnek az aranyos énekesnőkért, ne is keresgéljenek tovább!
A "Gun" című dal videoklipje
Night Sky
A komplett katatónia elkerülése végett egy ismételten tempósabb szerzemény következik, és szerencsére ez is teljesen rendben van. A refrén erőteljesebb, mint a dal többi része, ezzel jófajta húzást adva neki. Érdekes hangszerelési megoldások is előfordulnak, mintha kicsit kísérleteztek volna ezzel-azzal, amit én mindig tudok értékelni.
ScienceVisions
Átváltottunk a sötétebb hangulatba, ezt egy monoton, dark nóta hozta el nekünk. A verzék, mint segélykiáltások, a refrénnek számító sorok vészjóslóak, feloldozást csak a dal vége felé kapunk, amikor a hangszerelés kiteljesedik. Érdekes próbálkozás, nekem tulajdonképpen bejött, de tuti nem ezzel a számmal ismertetném meg a zenekart másokkal.
Lungs
Lungs
Majdnem kihagyott ziccer a dal, ugyanis a megszólalás egyszerűen remek, a szöveg is találó, a dallammal sincsenek gondok, de a refrén olyan erőtlenre sikeredett, hogy majdnem sírva fakadtam. Ha kicsit több kraft lenne benne, új kedvencet avathattam volna, így viszont kénytelen leszek beérni a körítéssel.
By the Throat
By the Throat
Kettős hangszerelés jellemzi a dalt: a verzéknél minimalista, kevés hangszín szólal meg, míg a refrén telt, meleg, felemelő. Nekem bejött ez a dualista megszólalás, a dallamokkal sincs gondom, és az a szolid szintiszóló bizony kellett oda a végére!
A "Lies" című dal videoklipje
You Caught the Light
A "Lies" című dal videoklipje
You Caught the Light
Elérkeztünk a lemez utolsó dalához, és ehhez méltóan egy meghitt, lassú, emelkedett hangulatú szám zárja a lemezt. Az M83 hatás itt, ha lehet, még jobban érződik, talán Martin picit fáradt éneke miatt. A hangszerelés, ahogy írtam, monumentálisabb, habár a nóta végére vártam valami ütős elszállást, de ez sajnos elmaradt, kicsit hirtelen lett vége.
Kezem közé a Special Edition került, ami két bónusz számmal és két remix-szel több a sima változatnál. A Strong Hand-et meghallgatva szinte érthetetlen, hogy ez a remek nóta miként végezhette a bónusz szekcióban, amikor majd kicsattan az energiától! Az egyes blokkok (verzé, bridge, refrén) tökéletesen el vannak választva, a tempó remek, a hangszerelés zsír… ritkán dicsérek ennyire albumon kívüli, ajándék dalt, de ezt bizony kár volt ide száműzni! A másikon, a Broken Bones-on viszont nem csodálkozom: kevés dallamával, merevségével és monoton világával megérdemelten foglal helyet a bónusz dalok között. Nem rossz, nem rossz, de nincs is keresnivalója a nagylemezen! Két remix közül az egyik a Gun-ból készült a KDA által. Nosztalgikus hangulatú house változat, amin, ha nem lenne ének, meg nem mondanánk, hogy mi volt az eredetije. A másik átdolgozás célpontja a The Mother We Share lett, és egy eléggé meghatározhatatlan stílusban remekel. A dal a végletekig le lett csupaszítva, de szerencsére megtartották az eredeti dallamokat: érdekes, de fárasztó is egyben.
Kezem közé a Special Edition került, ami két bónusz számmal és két remix-szel több a sima változatnál. A Strong Hand-et meghallgatva szinte érthetetlen, hogy ez a remek nóta miként végezhette a bónusz szekcióban, amikor majd kicsattan az energiától! Az egyes blokkok (verzé, bridge, refrén) tökéletesen el vannak választva, a tempó remek, a hangszerelés zsír… ritkán dicsérek ennyire albumon kívüli, ajándék dalt, de ezt bizony kár volt ide száműzni! A másikon, a Broken Bones-on viszont nem csodálkozom: kevés dallamával, merevségével és monoton világával megérdemelten foglal helyet a bónusz dalok között. Nem rossz, nem rossz, de nincs is keresnivalója a nagylemezen! Két remix közül az egyik a Gun-ból készült a KDA által. Nosztalgikus hangulatú house változat, amin, ha nem lenne ének, meg nem mondanánk, hogy mi volt az eredetije. A másik átdolgozás célpontja a The Mother We Share lett, és egy eléggé meghatározhatatlan stílusban remekel. A dal a végletekig le lett csupaszítva, de szerencsére megtartották az eredeti dallamokat: érdekes, de fárasztó is egyben.
Végezetül azt azért még leszögezném, hogy a CHVRCHES nem a szintipop alfájával és omegájával rukkolt elő, sőt, spanyolviaszról sincs szó. Ellenben debütáló albumként, minden apróbb, kezdők botlásából eredő baki ellenére megállja a helyét, sőt, a tavalyi év sztárjaivá teszi a bandát. Van, amikor nem kell feleslegesen továbbragozni: a The Bones of What You Believe lemez minden elektronikus zene iránt fogékony embernek erősen ajánlott! Akik pedig megőrülnek az aranyos énekesnőkért, ne is keresgéljenek tovább!

Hozzászólások
Nem érkezett még hozzászólás, legyél te az első!