Menni kell, előre, tovább! (Paddy and the Rats - From Wasteland to Wonderland)

Írta Pactolous Dátum 2022-05-21 11:23 Hozzászólás 0 Olvasta 420 | Rovat: Zene / Mozi / Könyv »

Az elmúlt két év se volt gyaloggalopp, de mintha 2022 egy "fogd meg a söröm" kíséretében rá akarna kontrázni mindenre. Bár a Covid mintha lecsengőben lenne, a szomszédban háború dúl, ki tudja mikor és mi lesz a vége, ráadásul maga az esztendő is egy végtelenül tragikus hírrel indított: elhunyt Babicsek Bernát színművész, zenész, Bernie, a Paddy and the Ratsből. A most megjelent új lemezen hallani utoljára a játékát.

Mivel általam igen csak kedvelt zenekarról van szó – nem is egy koncertjükön voltam már -, teljesen lesújtott Bernát halála. Nyilván előtte én is csak a szappanoperás munkásságát ismertem valamennyire, emiatt bele is helyeztem őt egy kényelmetlen skatulyába de ezt ő sikeresen lebomlasztotta azzal, hogy mennyire kiválóan beilleszkedett Paddyékhez a bandába. Színpadi jelenléte, játéka, csibészes mosolya tette őt Bernievé, hiányozni fog a zenekarból. A sors furcsa fintora, hogy a lemez már nagyjából készen is volt, a srácok a megjelenésre, a promókra, a forgatásokra készültek, amikor a tragédia felülírt mindent. A From Wasteland to Wonderland egy emlékezés és főhajtás is, ugyanakkor valami újnak is a kezdete lehet. És vajon mint Paddy and the Rats lemez mennyire állja meg a helyét?


Wasteland
A kezdő vezérdallamok remekbeszabottak, a tempó pörög rendesen, egyedül a refrén harmóniáit tartom szokványosnak, bár ennek megvan az az előnye, hogy másodjára már rendesen dúdolható. Az utolsó hajrá előtti kiállás isteni lett, úgyhogy összességében ez a dal egy teljesen jó indítás.

Ship Will Sail
Klasszikus Paddy nóta, az ismerős és szeretett elemekkel felvértezve, annyira, hogy akár bármelyik korábbi albumon is helyet kaphatott volna. Ez persze lehetne elmarasztalás is, de a srácokat ezekért a nótákért szerettük meg, úgyhogy részemről itt nincs probléma. A szóló rész príma, viszont mintha Paddy énekére tettek volna valamiféle vocoder vagy harmonizáló effektet (gondolom a teltebb hatás kedvéért), ezt még szoknom kell.

Party Like a Pirate
Egy gonosz kis ördög állandóan azt súgja a fülembe, hogy erre a dalra haragudnom kellene, annyira együgyű, és különben is, elektromos dobok, meg füttyök? Sehol semmi széktörés, káromkodás, bunyóhangok, korsók koccintása? Szerencsére szarvas-villás haverom hangját elnyomja egy másik, amelyik viszont széles vigyorral a száján ugrál, mert akkora poén ez a szám! Nem akarja a világot megváltani, ahogy a címe is ígéri, ez egy bulidal, humoros, a klipje szintén fergeteges és különben is, megérdemelnek a srácok ennyi mókát! Amúgy csak lábjegyzetben: mekkora véletlen már, hogy a pub 'n roll másik jeles képviselője, az Alestorm is kijött egy ilyen tematikájú számmal (P.A.R.T.Y.)?


After the Rain
Ez volt az első, beharangozó dal, amit egyben Bernienek is dedikáltak, a dalszöveges és rendes videoklipben is róla emlékeznek meg. Tudom, hogy akkor íródott meg a szám, amikor még élt, de most már annyira nehéz másképp tekinteni rá. Meggyőződésem, hogy akkor is szeretném, ha Bernie még velünk lenne!

Northern Lights
Ijesztően poposan indít, aztán hamar kiderül, hogy ez egy újabb ritmusosabb nóta, remek refrénnel. A második verzében kifejezetten tetszettek a törtebb ritmusok, de amit még jobban imádtam, az a felezős tempós, fejrázós középrész! Igen, ilyet kérünk még!

Matadora
Faintos dallamok, enyhe spanyolos hangulat és feszes alapütem. Ezek mellett még apróbb ének variálások, mélyebbre pitchelések is vannak színesítésképpen, de nekem az egészben a bólogatós ritmus jön be a legjobban. És hát persze ne felejtsük el a jellegzetes trombitákat, pont jókor érkeztek meg!


Standing in the Storm
Keringős atmoszférájú, lassú, szépséges szám, és talán itt tűnt fel elsőre, hogy mennyire telten és erőteljesen szól az anyag (bár talán a basszust csavarhatták volna feljebb). Már a Riot City Outlaws is előnyt kovácsolt a külföldi producer jelenlétéből, nem tudom, hogy ezúttal is ez a helyzet-e, de a tény az tény: a stúdiómunka szinte kifogástalan.

Everybody Get Up
Kicsit mai pop, kicsit hip-hop, kicsit Paddy and the Rats. Ha nem lenne a Party Like a Pirate könnyebb dolga lenne, de mivel számomra az képileg és zeneileg is szellemesebb, így ez a dal nem nagyon rúg labdába nálam. A kiállás rész ismét jóféle, a refrén elmegy; összességében a vészharangokat kongatása teljesen felesleges, de azért én is remélem, hogy az ilyen kitérők nem válnak dominánssá a jövőben.

Hometown Kid
Lágyan indít, de a balladai homály szertefoszlik hamar. Nagyjából ugyanarra az akkordmenetre húzták fel, mint az előző számot (egy hanggal van lejjebb transzponálva), és bár kellő mennyiségű különbség választja el a két nótát, én már túl sok ilyet hallottam életemben. Ismételten a második refrén utáni kiálló és szóló részekbe fért el a legtöbb ötlet, minden más kicsit megúszós.

Heartbreaker
Meglehetősen érdekes hangszínekkel kezd a dal, enyhe nyolcvanas évek érződik ki belőle, és ez később sem múlik el (eskü Roxette hangulatom lett a refrén hallatán). Hogy ez kinek mennyire jön majd be, habitus és ízlés kérdése. Azon is lehetne végtelenségig vitatkozni, hogy mennyire érdemes eltávolodni a klasszikusabb Paddy and the Rats hangzástól, nekem igazából csak az számít, hogy mennyire izgalmas, amit hallok. Ebben a dalban több elem is felkeltette a figyelmemet, míg az előző kettőben nem annyira, részemről az ilyen jellegű háziasításokra szavazok!


Rumble Outta Here
Biztos unalmas már, ha az ismerős akkordokra és a popos hatásokra hivatkozom, de erről a srácok tehetnek, nem én. Már a kezdés is kapásból 3-4 agyonjátszott rádióslágert juttathat eszünkbe, kis áthangszereléssel akár egy elfeledett Avicii szám is lehetne. Merészen hangzik? Ennyit számít nyilván ha rendes hangszerekkel adják elő: a hegedű és harmonika kettőse, a punkos tempó, a koncerteken működő kórusban üvöltés elmaszkírozza valamennyire ezt a 2008-2012 feelinget. Egyelőre túlságosan is zavar ez a „kvázi sláegeresség”, de talán idővel megbékélek vele.

The Last Hunt
Kelta búcsúztatókat idéz fel ez a szám, nyilván nem véletlenül. Igazán ötletes és mély a hangszerelése, amikor begyorsul még akkor is óbégatunk ezerrel. Erről van szó kérem szépen! Libabőrzést indít el a tény, hogy a dal megírásakor még élt Bernie...

Wonderland
A keretes szerkezet bezárul, a Wasteland apokaliptikus víziójából eljutottunk Csodaországba. Mint lezárás kiváló, önállóan is megállja a helyét, hiszen zeneileg is több, mint kielégítő amit nyújt. Nálam fel is kúszott a What We Are mellé!


Ígéretes start, pár nem szokványos számmal, majd a közepe után kevés alkalommal mutat érdekeset, a végére aztán újból magára talál. Ilyen lemez lett a From Wasteland to Wonderland. Jelen van az úgynevezett „régi” Paddy and the Rats, viszont érződik az utóbbi évek útkeresése is (Dark After the Night, Make a Change), azaz miként lehetne más stílusok elemeit, közérthetőségüket beolvasztani? A Riot City Outlaws tökössége hiányzik, az újítások(nak szánt egyszerűsítések) meg nem minden esetben sültek el úgy, mint a Lonely Hearts' Boulevardon. Értékelem a megújulásra való törekvést, a különböző interjúkból is az jön le számomra, hogy nem kis nehézséget okos a srácoknak megtalálni az arany középutat. Véleményem szerint el kéne szakadni a jól bejáratott, sablonos pop panelektől és a legegyszerűbb akkordoktól; ezek nélkül is lehet könnyedebb számokat szerezni. Mindezek ellenére kellemes anyag lett az album, a kedvenceim már most kialakultak és csak remélni tudom, hogy ezen nehéz időszak után a zenekar még ütősebb szerzeményekre is elragadtatja magát. Nyugodj békében Bernie!


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!